Rozsdagyár

SHATTERED SUN - Hope Within Hatred (2015)

2015. május 12. - Kovenant

shattered_sun_cover.jpg

Az amerikai Shattered Sun első albuma április 21-én jelent meg a Victory Records kiadó gondozásában és ahhoz képest, hogy egy fiatal csapatról van szó, elég komoly visszhangot keltett a bemutatkozásuk. Ismerve a mai amerikai metal színteret, de különösen a kiadó irányultságát, automatikusan a metalcore szó ugrik be, de ebben az esetben csak félig-meddig lehet igazunk, mert itt megvan minden, ami az európai gyökerű extrém metalból átvehető és olyan igazi amerikai módra átgyúrható. A végeredmény pedig egy erős album, még ha európai füllel furcsának is tűnik.

Nagyon komoly segítőtársak állnak a csapat mögött. A Shattered Sun a Breaking Bands menedzsment céghez igazolt, melyet nem kisebb figurák vezetnek, mint Jon Zazula (az Anthrax és a Metallica karrierjének elindítója), valamint Chuck Billy, a legendás Testament énekese. A csupa latin-amerikai származású zenészből álló társaság tehát tudhat valamit, ha a műfaj legendái támogatják őket. A debütalbum csaknem három évig készült és ez hallatszik is. Bivalyerős hangzás, kiérlelt koncepció, profi zenészek: komoly produkció ez, természetesen az aktuális zenei trendek maximális figyelembevételével.

A Shattered Sun stílusát a promóciós anyagok modern thrashként jellemzik, de ebből szinte alig valami igaz. A recept a következő: alapvetően a korai In Flames által fémjelzett melodikus death metal riffek és dalszerkezetek meg szólók, ehhez hozzácsapva a metalcore sikítós-üvöltése, néha egy kis thrashes vokális bedurvulás, breakdown-hegyek, azonban a refrénekben (néha a verzékben is) a szokásos amerikai ízű megadallamos melódiák, melyek szinte minden USA-beli bandánál kötelező jelleggel feltűnnek. A két gitár-basszus-dob-ének mellé felsorakozott billentyűs/sampleres kolléga igazából nem nagyon tesz hozzá semmit a zenéhez, legfeljebb csak kicsit puhítja, érzelemmel telíti, atmoszferikussá teszi a durvulatokat.

Az amerikai brigád valami olyasmi zenét játszik, amilyet a mai In Flames szeretne. A legnagyobb pozitívum - a jó dalok mellett természetesen - az a hihetetlen dinamizmus és önbizalom, amely szinte kézzelfoghatóan kiugrik a lemezből. Ezek a srácok maximálisan hisznek saját magukban, zenéjükben és joggal teszik ezt, mert ez a lemez bőven több, mint egy újabb tucat metalcore produkció. Tele vannak a dalok nagyon fifikás apróságokkal, mint például a Dead Set középrészén található gitárszóló vagy a 281 című ballada, mely teljesen váratlanul hat finom és érdekes dallamaival. A záró Testament-feldolgozás, a Return To Serenity pedig szépen illeszkedik az egész albumhoz, egy cseppet sem lóg ki róla, gyakorlatilag összeköti a múltat a jelen zenéjével. A címadó nóta alapriffje azért a kelleténél egy kicsit jobban hajaz a már említett svéd veteránok zenei világáról.

Nagyon erős és magabiztos, a figyelmet végig lekötő, jóféle dallamokkal teli, agresszív és rendkívül profi album a "Hope Within Hatred" és külön pozitívum, hogy a szövegek nem a szokásos, ostoba belezős-gyilkolós vagy elmebeteg ökörségekről szólnak, hanem a küzdés, a soha-fel-nem-adás eredményéről és szépségéről.

Érdekes ez az egész dolog egyébként. A szó szerint százasával beömlő promóciós anyagok alapján egyértelműen leszűrhető, hogy szépen, sebészkés pontossággal kettévált a metal színtér. Észak-Amerikában ma ez a METAL, amit a Shattered Sun is játszik (és ez még színvonalban a felső liga). A Nightwish, Helloween, Blind Guardian és hasonló jellegű fősodorbeli power metal csapatok zenéje szinte teljesen értelmezhetetlen az USA-ban: általában derültség fogadja az ilyen bandákat, mert a dallamviláguk, három évtizede változatlan hangzásuk, sokszor operás megközelítésük olyan távol áll a mai amerikai tinédzserektől, mint mondjuk Cliff Richard. A durva, sikítós-üvöltös ének és a popdallamokat idéző refrének nélkül kiálló európai bandák legfeljebb csak kis klubturnékat vihetnek, többezres vagy több tízezres arénakörutakra teljesen esélytelenek. Európában pedig a metalcore zenekarok szelnek jóval kisebb szeletet a zeneipar kenyeréből, bár érdekes, hogy nálunk jobban jönnek fel ezek a csapatok, a fiataloknál is egyre inkább ez a zene jelenti a metalt. 

Szerencsére Európában egyszerre élvezhetjük mindkét irány legjobbjait, mert erre a lehetőség adott. Az USA-ban mindig sokkal jobban trendvezérelt volt a zenei piac, mint nálunk, de ez sem mostanában, és főleg nem a Shattered Sun új albuma miatt fog megváltozni.

shattered_sun_band.jpg

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8610420090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása