Rozsdagyár

MOTÖRHEAD - Bad Magic (2015)

2015. augusztus 31. - Kovenant

motorhead_cover.jpg

"Mi vagyunk a Motörhead és rock 'n' rollt játszunk." Negyven éve ezzel kezdi Lemmy a banda összes koncertjét és nincs ez másként most sem, ha a brigád huszonkettedik stúdióalbumát kellene jellemeznünk. A tizenhárom szerzeményt tartalmazó korong játékideje nem éri el a háromnegyed órát, azaz iszonyatosan rövid, kihegyezett gyomrosok formájában érkező nóták sorjáznak egymás után a szokott és a rajongók által megkövetelt stílusban. Újítást várni 2015-ben a negyvenéves Motörheadtől és a lassan hetven éves Lemmy mestertől legalábbis tájékozatlanságra, rosszabb esetben pedig heveny agylágyulásra vallana, de azért minden eddigi lemezükre ráfért valami fifikás kis csavar vagy trükk, amitől megbolondult a muzsika. Az album végére érve elmondhatjuk, hogy nincs itt semmi különösebb látnivaló, kérem: ez a Motörhead 2015-ben és pont.

Augusztus 28-án jelent meg az UDR Music kiadásában a "Bad Magic" és az előzmények korántsem voltak kedvezőek. Lemmy - aki még 1965-ben kezdte profi zenészpályáját, csak a kellő perspektíva megragadása érdekében - most már jó két éve folyamatos, és sajnos legjobb esetben is stagnáló egészségügyi problémákkal küszködik. Félbeszakadt koncertekről, memóriazavarokról, turnélemondásokról jöttek a hírek és egy szemmel láthatóan is beteges frontember küzd az elmúlt ötven év során elszívott cigaretták, legurított sörök, elpusztított liter whiskyk és egyéb tudatmódosítók egyszerre feltörő hatásával. Szerencsére ami már nem nagyon megy a színpadon, azt még a stúdióban lazán kirázzák a kisujjukból.

Persze, a "Black Magic" nem a legjobb albumuk - korántsem - de igen tisztességes munka. Lemmyék ez alkalommal másképp közelítettek a dalszerzéshez, Cameron Webb házi producerük segítségével most a stúdióban, gyakorlatilag folyamatos próbák és jammelések során állt össze az album gerince, majd gyorsan fel is rántották a nótákat. Tehát egy spontán, majdnem élő korong született. Ez egy keményebb kötésű, dögösebb hangzást és hozzáállást eredményezett, de sajnos a "Black Magic" tartalmaz jó néhány töltelékdalt is, melyek egész egyszerűen nem kerülhettek volna fel egyetlen korábbi Motörhead albumra sem.

Az első kislemezként kiadott Electricity, az Evil Eye, a Tell Me Who To Kill, a Choking On Your Screams vagy a When The Sky Comes Looking For You egyszerűen nem elég érdekesek, inkább generikus darálások, mindenféle inspiráció nélkül legyűrt átlagnóták, nem is beszélve a záró Rolling Stones feldolgozásról, a Sympathy For The Devil című tételről. Pedig az új album szenzációsan indul: az első öt dal a Lemmy-Campbell-Dee felállás egyik legerősebbjét ígéri. Az a fajta mocskos, rohadt kocsmarock érkezik bele a hallgató arcába, melytől felmegy a  vérnyomás, egyből szomjas lesz az ember és a gerincén végighullámzik a bizsergés. 

A nyitó öt tétel egyszerűen hibátlan, sajnos azonban a lemez második felére elfogy a lendület és a kreativitás, kivéve a talán a Till The End képében érkező egyetlen Motörhead-balladát. Bluesos, elmélázó, de korántsem nosztalgikus dalról van szó, melyben Lemmy tiszta és egy kicsit letargikus, megfáradt hangon énekel (?), azt hiszem, hogy a saját pályájáról és életéről, egyfajta mementóként is az utókor számára. Karrierösszegzés és lezárás? Ki tudja? Reméljük, még nem.

Érdemes még megemlíteni, hogy a bitang jó The Devil című dalban Brian May, a Queen gitárosa teker egy jóízűt, illetve hogy a Fire Storm Hotel egy igazi, régi vágású, amolyan AC/DC-féle boogie, gyakorlatilag tiszteletadás az '50-es évek nagy rock 'n' roll hősei felé. A Shoot Out All Of Your Lights pedig eszelős riffeléssel támad: ez a szerzemény azért megkérdőjelezi Lemmy állandóan ismételt kijelentését, miszerint nekik semmi közük a heavy metalhoz, ők csak rock 'n' rollt nyomtak mindig is. Ez metal, bárki bármit is mondjon.

Semmi különös nem történt tehát: a világ visszaállt rendes kerékvágásába, két év után megérkezett az újabb Motörhead album, melyet a rajongók ugyanolyan szeretettel fognak fogadni, mint az eddigi huszonegy másikat, a többiek találnak két-három nótát, mely szétrobbantja a fejüket és ennyi. Várjuk a következőt, Lemmy mester!

motorhead_4.jpg

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr610419604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása