Az előző évhez hasonlóan, a RockPart fesztivál idén is erős felhozatallal jelentkezett és került megrendezésre a magyar tenger mellett elhelyezkedő Balatonszemesen. A fesztivál második napjára sikerült csatlakoznom kollégámhoz, mint fotós, így erről a napról egy igazán színes, sokrétű beszámolót tudunk olvasóink elé tárni.
Délután négykor érkeztem személyautóval a fesztivál területére, melyen nagyon könnyű volt parkolóhelyet találni (igaz, árnyékot már annál kevésbé). Azonnal célba is vettem a sajtós pavilont és néhány perc alatt hozzájutottam a belépőmhöz. A zökkenőmentes bejutás, valamint egy hideg sör után nekiláttam a terület feltérképezésének. Bár óriási helyszínről van szó, kicsit egybe voltak a színpadok, főleg a sátor (Fesztivál Aréna) és a Borsodi színpad. Utólag kiderült, hogy ez csak akkor probléma, ha pontosan a kettő között állsz. Egyébként italhoz és ételhez meglepően könnyű volt jutni, általában maximum néhány percet álltam csak a sorban, ami arra utal, hogy jól átgondolták ezt a részét és minden színpadnál elérhető közelségben voltak a padokkal és asztalokkal körberakott kiszolgálóegységek.
Első zenei élményem nem is lehetett más, mint egy tökéletes Don Gatto koncert. Idén ismertem meg személyesen is a srácokat és természetesen hozták a tőlük megszokott őrült show-t, ami tele volt energiával, lendülettel és "chainsaw hardcore"-ral. Ráadásul meglepően gyorsan megtelt a sátor kora délután, amikor is a tűző napon 35, a sátorban pedig legalább 40 fok volt! Azt hiszem, ez is őket igazolja. Természetesen másik koncert is volt ezzel egy időben, így oda is átvándoroltam, hogy hallgassak egy kis hazai heavy-power metalt. Az időjárás nem változott, sőt a tűző napon még kényelmetlenebb volt tartózkodni, mégis sokan összegyűltek és a Wisdom zenészei is (dobos kivételével) a napon robotoltak végig több mint egy órát.
Eközben a Monster nagyszínpadon is kezdetét vette a zúzda. Első fellépő a soproni ős-thrash Moby Dick volt, akik hoztak egy tőlük várható tisztességes műsort. Sok mozgás nem volt, de kellőképpen szögletesre, valamint iszonyatosan hangosra sikeredett. Némi elemózsia magamhoz vétele mellett, ismét az ellenkező irányba indultam, hogy a villázás után magamhoz lássak egy kis Kowalsky meg a Vega féle ugrálós rockot, melyet a rádióból ismert slágerek után leöblítettem kicsit máshonnan ismerhető slágerekkel, ugyanis a sátorban Rózsaszín Pitbull himnuszok hangzottak fel, melyeket a dalok közti szünetekben "ria-ria-hungária" és "mi a fasz van" rigmusok váltottak. A koncert egyik számánál még egy vállalkozó kedvű hölgyemény is a színpadra került és táncolta végig a dalt.
A nagyszínpad második előadója az idén 30 éves Ossian volt. Kellőképpen hosszú műsort adtak, melyben minden fontos dal szerepet kapott az elmúlt évtizedekből, ám teljes mértékben azért nem voltam megelégedve a produkcióval. Értem én, hogy ki kell tölteni az időt, de Paksi Endrén már nagyon látszik és főleg hallatszik, hogy nehezen bírja, ha másfél órát kell egyhuzamban teljesíteni. Azért le a kalappal, mert tisztességesen elnyomták, de a zihálást nem lehetett nem észrevenni. Ettől függetlenül rendbe volt minden, sőt a dobszóló igazán jól kidolgozott, ahhoz csak külön gratulálni tudok.
A nagy finn show előtt gondoltam érdemes még visszanézni a másik két színpadhoz is, így tanúja voltam egy szimpatikus brit csapat, a Tesseract koncertjének, mely iszonyatosan progresszív, profi és alázatos előadás volt. Minden zenész otthonosan mozgott a színpadon és egyéniségek voltak eközben. Az énekes még külön oda is jött hozzám, mikor meglátta, hogy fotózom és ott öntötte le a fejét fél liter vízzel, miközben a többiek zúztak a deszkákon. Fenomenális volt az egész. Eközben persze a szomszédban is dübörgött a rock n roll, ráadásul egy jól ismert banda, a Junkies töltötte épp csurig a sátrat. Itt is megvolt a szokásos profizmus és nyomták a régi megszokott slágerek mellett, a vadonatúj dalokat is.
Elérkezett a várva-várt finn csapat, az Apocalyptica ideje. Ahogy odaértem, iszonyatos látvány fogadott. Óriási fénykavalkád, füst, tömeg és csellók. A hangzás tökéletes volt, a hangerő még mindig a maximumon (ez a színpad volt messze a leghangosabb), és az emberek is reagáltak végig. Megvolt a zenészek és a közönség közötte interakció. Másfél óra színtiszta csellómetal, melyből nem maradhattak ki a Metallica átdolgozások sem. Emellett pesze volt rengeteg énekes és instrumentális szám is. Jól osztották el az arányokat. Minden számra hatalmas ovációt kaptak, ám azért a feldolgozásoknál talán kicsit még erőteljesebb volt a publikum hangja. Persze nincs ezzel semmi probléma, hisz erről lettek ők híresek a 90-es évek közepén.
A felfokozott hangulat hevében még gyorsan beszaladtan a HétköznaPI CSAlódások végére, ahol a többi bulihoz hasonlóan megvolt a humor, hangulat és a megszokott zene, ezek után pedig még a német Calibant is sikerült elcsípnem, ahol egy pillanatra sem volt megállás. Mindenki mozgott a színpadon, duzzadt energiától az egész és egy óriási wall of deathet is csináltak rögtön a buli első néhány dala után.
Összefoglalva az estét, nem is lehettem volna jobb helyen. Merem a szerkesztőség nevében is kijelenteni, hogy már most alig várjuk a 2017-es RockPart fesztivált. Soha rosszabbat mint az idei!
10/10
