Régóta figyelemmel követem a németek munkásságát. Már 10 éve azt gondoltam, hogy valami igazán egyedit hoztak létre, amire érdemes odafigyelni. Azóta mindenképp javult a minőség és ami a legfontosabb, bár élőben nincsen más hangszer a dob és gitárokon kívül jelenleg, mégis átadja ugyanazt a lendületet és hangulatot, amit a lemezeken. Egy Equilibrium hanganyagnak vagy dalnak mindig saját atmoszférája van. El tud repíteni egy másik világba. Ez az, amivel megfogják az embereket és amivel a közönségük egyre csak nő.

A 2014-es "Erdentempel" lemezzel igen magasra tették a lécet. Az számomra egy 10 pontos korong volt és talán kicsit más is volt, mint az elődei, így nagy izgalommal vártam az "Armageddont", hisz kérdés, hogy merre halad tovább a csapat. Az előzetesen kiadott daloknál alakultak ki bizony viták, hisz volt aki imádta, volt aki utálta. Én semmiképp sem az utóbbiak táborát erősíteném, hisz bármi, amit tettek, az tudatos, előre eltervezett és zseniális volt. Így kell élvezni a zenét, belenyúlni a megszokott dolgokba és igenis így kell merni változtatni. Az Equilibrium még sosem tudott nálam unalomba fulladni, pontosan az ilyen húzásai miatt. No, de nézzük is a legújabb 11 dallal rendelkező kiadványt. Bizony, ahogy sejteni lehetett, izgalmakban és meglepetésekben gazdagra sikerült.

Az elődhöz hasonlóan egy instrumentális, illetve csak narrációt tartalmazó bevezető dalt kapunk, ami, meg kell hagyni, nagyon hangulatos és előkészíti a terepet a maga három percével. Ránézésre sok, de hallgatáskor pont elegendő és kellően epikus. Amikor véget ér, egyértelmű, hogy egy nagy zúzásnak kell következnie. Bár egy sokkal tempósabb számot vártam, azért ez a középtempóval indító Erwachen is megteszi a magáét, hisz viszi tovább a már megkedvelt atmoszférát.

A harmadik tétel a Katharsis, ha katarzist nem is okoz, azon kívül, hogy már nagyon várjuk a tempóemelést, egy igazán jó dal kerekedik belőle és bátran fölveszi a versenyt bármely eddigi dalukkal. Dallamos és szerethető. A Heimattal megjön a buli. Diszkós dobtéma, fogós dallam és jó riffek hada ostromol minket. Slágeres, innen-onnan merít és zseniális. A lemez egyik legjobb és ha szabad így fogalmazni, "legpartisabb" dala. 

Ha most azt hiszed, jön egy kemény dal, igazad is van, meg nem is. Az eleje konkrétan letépi a fejed, de a német srácok még ebből is tudtak viccet csinálni, vagy inkább úgy fogalmaznám meg, hogy ebbe is tudtak humort csempészni. A klip önmagáért beszél és bár nagy felhördülés volt e szám kapcsán, azért meg kell hagyni, hogy szándékos húzásnak zseniális volt! A Born To Be Epic azt gondolom, hogy a koncerteken is ütni fog ősszel.

És amit hiányoltam, ismét egy magasabb fokozatba kapcsoltak és a keménységet is megtartották a Zum Horizonttal. Persze, ha valaki hiányolta volna a kevésbé metalos, de annál inkább folkos témákat, akkor a következő Rise Again tételben ötvözik a kettőt, melyből ismét nagyszerűen jön ki a brigád. Nehéz negatívumot találni, hiszen nagyítóval kell mindenütt keresni. A már jól ismert Prey szintén hozza a kötelezőt és a keménységet, ráadásul egy kis magyar kötődés, hogy a Rockmaratonon játszották először élőben.

A humort nem bírom elégszer hangsúlyozni a munkásságukban. Egyszerűen ez, hogy beleviszel egy nintendós részt a dalba... kinek jut eszébe? Zseniális. Imádom minden másodpercét, hogy ennyire szabadon kezelik a dalírás fogalmát. Ez egy óriási pozitívum a mai világban, hogy valaki bele mer nyúlni ennyire mélyen a dolgokba és akkor egy vicces, humoros de mégis odaillő dolgot használni. A Helden tehát emiatt is egy nagyon jó tétel, úgy ahogy a Koyaaniskatsi is remekel, mint a tizedik dal. Ismét kapunk narrációt németül és mögé olyan témákat, amiket akár csukott szemmel már egy filmben is el tudnék képzelni. Ha pedig azt hitted, hogy ez volt az outro, hát nem jött be. Mert az Eternal Destination az utolsó, melyhez ugye klip is készült nemrégiben.

Ha össze szeretném foglalni a lemezt, hát biztosan nem lenne elég semennyi hasáb, karakter vagy tárhely, mert órákig lehetne ecsetelni az "Armageddont". Röviden nézve, ez egy zseniális alkotás, tele humorral, dallamokkal, folk zenével, metallal és persze még több humorral. Igen, az igaz, hogy néhol angol néhol pedig német szöveget kapunk. De ez sem zavaró. Sőt egyáltalán nem fontos, hogy milyen nyelven énekelnek, mert ők már bebizonyították, hogy ugyanolyan minőséget szállítanak mindkét nyelven.

Idén az eddigi legjobb folkos elemekkel átitatott metal album és ha azt mondtam, hogy az előző album maximum pontot érdemelt, akkor ez a korong 11 pontot érdemelne a 10-ből, mert bár nem hittem, mégis volt hova fejlődni és létrehoztak egy pusztítófegyvert, persze jó érdelemben. Szeptemberben érdemes lesz részt venni a budapesti koncertjükön, mert biztosan felfrissül a dallista a most kiadott lemez remekműveivel.

10/10