Rozsdagyár

SAHG - Memento Mori (2016)

2016. október 03. - Kovenant

sahg_cover.jpg

Egészen elképesztő, hogy Norvégiában és amúgy egész Skandináviában a rockszíntéren mennyi tehetséges együttes és zenész munkálkodik még a harmad-negyedvonalban is és ez egyáltalán nem a színvonalbeli különbségekre tett megjegyzés akar lenni. Manapság, amikor hetente körülbelül száz figyelemre érdemes metalkiadvány jelenik meg (olyan dömping ez, amit még egy harmincfős, főállású szerkesztőség/újság sem képes feldolgozni, csak csipegetni tud a termésből), olyan könnyen elsikkadnak a legkiválóbb bandák is, hogy a létezésükről is alig szerezhetünk tudomást.

Pontosan ez történt a jelen recenzió tárgyát képező banda esetében. Bevallom, nem ismertem őket, tulajdonképpen véletlenül akadtam rájuk a promómappában: az Indie Recordings szinte kivétel nélkül csak minőségi anyagokkal állt eddig elő és nem volt okom rá, hogy éppen most kételkedjem a döntésük jogosságában. Az Olav Iversen vezette norvég Sahg ötödik "Memento Mori" című albuma szeptember 23-án jelent meg: a zenéjük pedig olyan modern metal, amely a doom metalban gyökerezik, de bőven találunk benne pszichedelikus stoner és progresszív elemeket is.

Ahogy azt már a norvégok esetében megszokhattuk, a Sahg zenészei is oda-vissza kavarognak a legkülönbözőbb rockstílusokban alkotó zenekarok között. A mostani felállásban korábbi vagy jelenlegi Gorgoroth, Audrey Horne és Manngard tagokat találunk. Egyedül Olav Iversen maradt mára az alapítók közül és mivel ő a fő dalszerző is, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Sahg az ő gyermeke, projektje, mely a tízéves fennállása során kétévente hozta ki a rendre magas minőséget képviselő albumait. De valahogy az igazi áttörés elmaradt.

Hogy ez miért alakult így, azt részben indokolhatja a fentebb már említett zeneipari dömping, a kiadó vagy az ügynökségük promóciós hiányossága, illetve magának a zenekarnak a hozzáállása is. Iversen nem főállású zenész, polgári állása mellett tulajdonképpen hobbiszinten (azaz nem a megélhetés, hanem a művészi önkifejezés szándékával) adja ki az újabb és újabb korongokat. Nehéz ügy ez: talán nem véletlen, hogy sorra cserélődik mellette a tagság, tulajdonképpen kiadványról kiadványra, turnéról turnéra. Nincs is ezzel semmi gond, ha a dalszerzés ennek nem látja kárát.  

A Sahg zenéjében minden megvan, ami az underground sikerhez szükségeltetik: jellemző rá a stoner koszossága, mocskossága, a csipetnyi pszichedelia kellően lebegőssé és elszállttá teszi, a doom és progresszív hatások pedig a mostanság olyannyira divatos retro-ízt is belecsempészik a dalokba. Nem véletlen, hogy néhány tétel (a gyorsabb Devilspeed vagy a kicsit céltalan, sehová sem tartó Silence The Machine) esetében beugrik a Mastodon neve is, míg a nyitó Black Unicorn korai Pink Floyd-dallamokkal támad.  

Harmadik-negyedik meghallgatásra jöttem rá, hogy pontosan mit is hiányolok a lemezről, mi az, ami miatt nem tudok igazából kiemelni egyetlen dalt sem, és nem ragadnak meg a fejemben dallamok. Nos, ez nem más, mint az érzelmek, a lendület, a mindenáron való önkifejezés hiánya. Kicsit olyan érzésem volt a "Memento Mori" közben, mintha egy eminens tanuló leckefelmondását hallgatnám. Hiba nincs benne, de a tanár bizony el-elbóbiskol a nagy buzgalomban és azon kapja magát, hogy már megint elkalandoztak a gondolatai.

Amikor pedig a korong egyértelmű csúcspontjához érünk, szembesülhetünk azzal a tényezővel, amely még mindig visszafogja a bandát. A Sanctimony című dal egy igazi doom metal sláger, csak éppen olyan, mintha Ozzy és Tommy Iommi vendégszerepelne benne.  

Iversen egyszerűen nem tudja visszafogni Ozzy-mániáját és egy-az-egyben a brit énekes hangján szólal meg, manírjait, hangfekvését, kiejtését is utánozva. Nos, ezt pedig egy felsőligás csapat egyszerűen nem engedheti meg magának. Ahogy a Blood Of Oceans című nóta néha szinte fejcsóválásra ingerlő Mastodon-hatásait sem: a dallamok, a nótaszerkezet mind-mind az amerikai progresszív sludge metal óriást idézik.

Kiváló zenészek erős anyaga a "Memento Mori", de még mindig megtalálhatóak benne azok a jellemzők, melyek polipkarok módjára húzzák vissza a csapatot a feljebb lépéstől. Szó sincs fiaskóról: a friss korong hiba és melléfogás nélkül foglalja el helyét a Sahg-diszkográfiában, de hiányérzetünk marad, mert sikerülhetett volna ez a lemez sokkal átütőbbre is.

8,5/10

sahg_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6911760665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása