Rozsdagyár

BLOODSHED RITUALS - Black metal a keddi éjszakában | Koncertbeszámoló

2016. november 06. - Felicium

dsc_0448_sz.JPG

Az már talán nem meglepő, hogy egy külföldi turné hazai állomása hétköznapra esik. Ez rendszerint nem tántorítja el a fanatikus rajongókat attól, hogy ellátogassanak kedvenc zenekaraik koncertjére, hiszen ennél jobbra talán nem is lehetne használni egy szabadnapot. A héten nem más érkezett Budapestre, mint a European Bloodshed Rituals Tour, mely magában foglalta a görög Rotting Christ, a kolumbiai Inquisitiont, a brazil Mystifiert és a baseli Schammascht.

A kezdés korán, de azért nem túl korán, azaz 18:45-kor volt. A Schammasch legelején érkeztem a helyszínre és a kabát leadás után előre sétáltam, hogy fotózzak. Nem volt nehéz dolgom, még a fotósárokba sem kellett bemennem, mert az első sor és a többi ember közt volt elég hely, de azért túl kevesen sem voltak szerencsére. Tudom, ez a stílus sajátossága, de azért nekem túl unottnak tűnt a két szélső gitáros. Ellenben az énekesnél már éreztem egy kis misztikumot, mert csukját viselt és feketére volt festve az arca, így olyan pillanatokat is el lehetett kapni, amikor úgy tűnt, mintha egy arc nélküli figura gitározna a színpad közepén. A hangzás sajnos itt még nem volt túl jó, mivel a gitárokat szinte egyáltalán nem lehetett kiérteni, de a hangulat az iszonyatosan átjött így is.

dsc_0122_sz.jpg

Következő banda a Mystifier volt Brazíliából: első, ami feltűnt, hogy a gitáros óriási figura. Végig élte a show-t az énekes/basszusgitárossal együtt és bár a hangzás még mindig nem volt tökéletes, azért kicsit már javult, például érthető volt a gitár, bár rondán szólt. Az a kis midi szintetizátor meg egyenesen óriási volt (ha-ha). Sokan adott hozzá a hangzásvilághoz. A közönség is egyre gyűlt a nézőtéren és bizony igen jól sikerült a tengerentúliaknak a magyarországi bemutatkozás.

dsc_0202_sz.jpg

Némi frissítő után végre megérkezett az, akikre nagyon vártam. Eddig sosem hallhattam élőben a Rotting Christ zenekart, mert mindig valami közbejött. Vagy ők mondták le, vagy én nem tudtam ott lenni. De most! Az új lemez hallatán még nagyobb volt a várakozás részemről és nem is múlták alul. Tökéletes látványvilág, még tökéletesebb hangzás és jó kis görög black metal telítette meg a Barba Negra Clubot. Már csak ezért megérte eljönni ezen a borongós keddi napon és a közönségre sem lehetett panaszuk, mert igen sokan összegyűltünk már a utolsó kettő fellépőre.

dsc_0365_sz.jpg

El is érkeztünk az Inquisition koncertjéhez. No igen, róluk semmit sem tudtam… de tényleg semmit. Amikor megláttam, hogy ketten vannak, én el sem akartam hinni. Komolyan? Ketten? Ne már…  De rámcáfoltak és olyan bulit adtak, melyet sok csapat megirigyelhetne, az teljesen biztos. Vészjósló gitár riffek, markáns hörgések. Mindent egybevetve nálam élőben elnyerték a bizalmat.

dsc_0423_sz.jpg

Összefoglalásként még több ilyen kedd estét kívánok mindenkinek! Igazi feltöltődést nyújtanak az ilyen események.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1211842055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása