Rozsdagyár

NEGURĂ BUNGET - ZI (2016)

2016. november 07. - Kovenant

negura_bunget_zi_cover.JPG

Ha román metalzenéről van szó, akkor egyetlen nemzetközileg is ismert, de főleg elismert csapatot tudunk megemlíteni, ez pedig nem más, mint a Negură Bunget. Az 1994-ben még Wiccan Rede név alatt megalakult csapat azóta számtalan tagcserén és folyamatos stílusváltáson esett át, mára csak a dobos Negru (Gabriel Mafa) maradt meg, tulajdonképpen az ő projektje ez már hosszú-hosszú ideje. A Prophecy Productions gondozásában szeptember 30-án megjelent "ZI" mindösszesen a hetedik albumuk és a második a tavaly megkezdett Erdély-trilógiájukban.

Két nagyobb törést is megszenvedett már a Negură Bunget: 2009-ben a két őstag, Hupogrammos Disciple (Edmond Karban) gitáros-énekes és Sol Faur (Cristian Popescu) gitáros hagyta ott a zenekarvezetőt, hogy megalakítsák Dordeduh nevű bandájukat, majd a nem igazán sikeres, "Vîrstele Pamîntului" című korongot követően 2013-ban ismét teljes tagcsere következett az éppen újjáéledő zenekarban. Tulajdonképpen mára csak stúdiós és turnézenészek állnak Negru mellett: Kati Tibor énekes-gitáros nevezhető leginkább állandó tagnak, az ő jellegzetes orgánuma a friss lemeznek is az egyik jellegzetessége.

A Negură Bunget kapcsán nem kerülhető meg a zene hátterét, mondanivalóját képező ideológia sem, mely kétrétegű. Egyrészt táplálkozik az ókori ezoterikus, spirituális kultuszokból, és az ezekből származtatott, szellemtudományi értelemben vett tradicionalitásból, a szakralitásból és a posztmodern világot tagadó, azokkal ontológiailag szemben álló filozófiai iskolákból. Másrészt pedig számukra Erdély a románság, a román nemzet és szellemiség szülőhazája, melynek története visszanyúlik és egyértelműen kapcsolódik a dákok, a rómaiak és a trákok világához. Negru egyébként olyannyira beleásta magát ebbe a témába, hogy még saját magazint is működtet, mely - a rockzenei cikkek mellett - folyamatosan közli az ezen elméleteket bemutató és igazolni szándékozó értekezéseket.

A 2015-ös "Tău" korong a már említett Erdély-trilógia első része (az album sajnos nem lett átütő erejű, igencsak megosztotta a közönséget is), melyet a fenti értelmezési keretben kell befogadni. Természetesen a mondanivalóhoz adta magát a zenei közeg is: a black metalból eredő, de annak határait már régen maga mögött hagyó, román népzenei hatásokkal bőven élő, időnként a klasszikus progresszív rockzenét is megidéző, rendkívül atmoszferikus, szinte misztikus rockmuzsika ez és akit nem riaszt el a magyar nemzeti hagyományoknak és történelemnek (valamint a hivatalos történelemtudománynak is jócskán) ellentmondó ideológiai háttér, az egy egészen fantasztikus hangulatú és ritkán hallható színvonalú lemezt üdvözölhet a "ZI" kapcsán.

Az alig ötvenperces, hat tételt tartalmazó album többszöri végighallgatása közben nagyon sokszor ismerős zenei fordulatokba ütközhetünk: Bartók gyűjtése nyomán tudhatjuk, hogy a több évszázados együttélés révén a magyar és a román népzene rengeteg ponton érintkezett és fonódott egybe. Ez pontosan tetten érhető a románok friss anyagán is (elég ehhez meghallgatnunk a Stanciu Gruiul című nótát). Sokszor eszembe jutott a Vágtázó Halottkémek, illetve a Thy Catafalque: eltérő mértékben és megközelítéssel ugyan, de ugyanoda próbálnak ők is visszajutni.

A természettel együtt élő, azt szinte spirituális lényként értelmező mitikus aranykor megidézése ez: a Vágtázó Halottkémek a magyar hiedelem- és sámánvilág mélyrétegeit, Kátai Tamás pedig a személyes múlt lassan ködbe vesző pillanatait próbálja felkutatni. A Negură Bunget a VHK irányát követve a román népzenéhez, szellemtudathoz, az ősi hagyományokhoz kísérel meg leásni. 

A "ZI" befogadásához mindenképpen szükséges egy nyitott, előítéletmentes megközelítés: nem könnyű hallgatnivaló, de annyi gyönyörű dallamot és hangulatot tartalmaz, hogy mindenképpen érdemes beleásni magunkat. Metalrajongók számára a Baciu Mosneag című, blackesen darálós, súlyos gitárokat rejtő számot, valamint a Gradina Stelelor című epikus, progresszív szerzeményt ajánlanám, melynek fantasztikus középrészében egy olyan igazi, hetvenes évek közepi progresszív rockriff érkezik váratlanul, ami teljesen megvadítja az addig lépésenként építkező tételt.

A Pink Floyd nevét mindenképpen indokoltnak érzem megemlíteni: az énektémák, az általános atmoszféra, valamint a tökéletes dalszerzői tudás, mely a románokat jellemzi, mind-mind a briteket idézi. Számomra a Negură Bunget idei albuma, bevallom, nagyon nagy meglepetés: az utolsó két, viszonylag gyenge és céltalan korong után már nem sokat reméltem Negruéktól, de most mintha visszatért volna az életerő, a kreativitás a románokba. A "ZI" korong pontosan azt a fajta zenét tartalmazza, amelyik a legkedvesebb a számomra: többszöri hallgatást igénylő, mindenféle fárasztó idétlenkedéstől mentes, komoly, elgondolkodtató muzsika, mely egy külön világot képes a hallgató köré varázsolni. A dáko-római-román kontinuitást pedig képzeletben tegyük fel a spájz legfelső polcára, és jó alaposan feledkezzünk el róla, lehetőleg örökre.

9/10

negura_bunget_band.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5711921747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása