Még 2016 decemberében jelent meg szerzői kiadásban a holland epikus viking death/black metal csapat, a Slechtvalk ötödik soralbuma "Where Wandering Shadows And Mists Collide" címmel. A banda tulajdonképpen Shamgar énekes/gitáros projektje, melyet még 1997-ben hozott létre Dommer néven, majd 2000-től kezdődően a Slechtvalk nevet használja mindmáig. A tagság a színtéren tapasztaltakkal ellentétben igen keveset változott körülötte, a csapat magja tulajdonképpen 2002 óta stabil. Az, hogy a zenekar saját kezébe vette a új soralbum kiadását, sokat elmond egyrészt a zeneipar mai állapotáról, másrészt olyan mellékzöngét ad a produkciónak, mintha azt valami kezdő, feltörekvő, szárnyait próbálgató banda tenné le elénk az asztalra. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.

A hollandoknak nem volt szerencséje a lemezkiadóival: előbb az első három korongért felelős, szintén holland Fear Dark Records állt bele a földbe, majd a negyedik lemezt gondozó német Whirlwind Records adta be a kulcsot röviddel annak megjelenését követően. A csapat 2010 óta tulajdonképpen hibernációs állapotban volt: több kiadót is megkerestek, de úgy döntöttek, hogy új anyagot készítenek előbb, mert az talán jobban felkelti a színtér érdeklődését. Így 2016-ben közösségi finanszírozással sikerült felvenniük az ötödik albumot, melyhez Lasse Lammert producert (Alestorm, Gloryhammer) is megnyerték.

Én megtévesztőnek érzem a black/death címkét a zenéjükkel kapcsolatban: bár kétségtelen, hogy vannak klasszikus black metal elemek (azaz inkább számok) a lemezen, sokkal dominánsabb az epikus, heroikus death metal, amúgy Amon Amarth módra (a folk/viking vonalról pedig az Ensiferum ugorhat be, bár a Slechtvalk sokkal súlyosabb, szigorúbb és komorabb hangvételű).

A Slechtvalk egyébként úgy játssza ezt a két stílust, hogy az adott nótákban nem igazán keverednek ezek az összetevők: azaz szinte vegytisztán black, illetve epikus death metal szerzeményeket hallhatunk és ezt egy kissé problémásnak érzem. Félreértés ne essék: a hollandok egyformán jól és magas színvonalon dolgoznak mindkét területen, csak éppen a váltások megbontják a korong hangulatát, háttératmoszféráját.

A korong az igen dinamikus, szinte csatahimnuszként is felfogható We Are tétellel indul, mely kellőképpen megadja az alaphangulatot. Nincs túlbonyolítva a dolog: egy húzós alaptémára megy a döngölős death metal, mi meg bólogathatunk rendesen. A következő kiugró tétel a March To Ruin a maga málházós, súlyos, lassú tempójával és folkos dallamaival. A nóta címe tökéletesen leírja a zenei tartalmat is: a kilátástalan, biztos pusztulást ígérő had vonulását, az elódázhatatlanul érkező végzet közeledtét, melyből visszafordulni nem lehet. Itt a black/death vokalizálás váltogatása tényleg érdemben ad hozzá a hangulathoz.

Az anyag kifejezetten változatos: a Nemesis képében például egy tőrőlmetszett, csontig hatolóan hideg és daráló black szerzeményt kapunk, mely így egy kicsit ki is lóg az albumról. A legjobban eltalált nóta azonban egyértelműen a félelmetes, feszültséggel teli hangulatú Rise Or Fall: ha nem lenne oximoron, akkor simán extrém metal slágernek is mondhatnánk, mert annyira zsigerien húzós és azonnal befogadható szerzemény. Ráadásul a szövege is kifejezetten bölcs és elgondolkodtató, dacára az igen komor muzsikának.

A Slechtvalk albuma pontosan az a kiadvány, mely - bár elsőre is, szinte azonnal hat - csak sokadik meghallgatásra fedi fel az összes elemét és meglepetését. Természetesen tökéletes hangszeres tudással lett feljátszva a korong (Grimbold dobos eszméletleneket üt végig: olyan, mint a nyolckarú polip, ami a dobfelszereléshez szabadult, de a gitármunka is elsőrangú), a hangzás tiszta, talán egy kicsit steril és dinamikátlan, de nincs mibe belekötni: ez egy igen kerek produkció, mely képes hosszú időre bennragadni a hallgató fejében és lejátszójában.

A kvázi-címadó tétel, a Wandering Shadows a lemez csúcspontja a maga majd' kilenc percével. Ebben az epikus, folkos dallamokkal és tiszta énekkel teli szerzeményben a hollandok megmutatják, hogy nem pusztán darálásra képesek, hanem ugyanúgy otthon vannak a kevésbé extrém, epikus nóták terén is. Egyetlen észrevétel: az ötvennégy perc talán sok ebből a tényleg nehéz és komplex zenéből, bár a stílus rajongói valószínűleg inkább még kevesellni is fogják. Mindenesetre ezzel a koronggal a Slechtvalk simán, csont nélkül beférhet bármely nagyobb kiadó repertoárjába is: kiérlelt, hangulatos produkció. 

9/10