Rozsdagyár

JULY BRINGS OBLIVION - Metalcore kicsit másképp | Hazai reménységek #12

2017. január 10. - Felicium

15775009_574105472795461_4295338711582029426_o.jpg

A July Brings Oblivion 2011 februárjában alakult Piece Of Patience néven. A stílus folyamatosan csiszolódott, újabb és újabb hatások érték a zenekar tagjait. 2014-ben elnyerte mai nevét a csapat és nagy munka árán 2016 végére elkészültek első kislemezükkel. A főként metalcoreban utazó ötös sok mindent megélt már együtt, ami tagváltásokba is került, de a végeredmény egy kemény összetartó mag lett.

A zenekart kezdetben 4 ember alkotta. (Ebből Mácsai Dániel és Ludányi Zoltán ma is tagjai a csapatnak) Majd 2011 nyarán Országh Csaba csatlakozott mint énekes. A közös alkotó munka gyors ütemben folyt és 2011 Szeptember 8.-án sor került az első fellépésre, majd számos Budapesti klubban koncertezni kezdtek és 2012 tavaszán jött ki az első demo, ami 6 számot tartalmazott. 2014 is sok munkával, koncerttel telik. Ez évben egy tehetségkutatón is részt vettünk Alsóörsön a Zorall Sörolimpián, ahol dobogós második helyezést ért el a zenekar. Eközben nemcsak a stílus de a név is változott, ekkor lett July Brings Oblivion a neve. A nyár végével megkezdődtek az előkészületek a zenekar első kislemezéhez.

Facebook oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6012103237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása