Nincs annál nagyobb öröme az egyszeri recenzióírónak, amikor teljesen váratlanul belebotlik egy olyan zenekarba vagy albumba, amely azonnal leveszi a lábáról, beleragad a fejébe, torkon ragadja és nem ereszti napokig-hetekig. Vannak olyan lemezek, melyeket az ember úgymond "jóra" játszik, azaz ami elsőre nincs rá mindent elsöprő hatással, de a sokszori, ismételt meghallgatások során megszereti és felfedezi annak rejtett szépségeit. A finn Herem szimplán csak "III" címet viselő harmadik soralbuma, mely január 13-án jelent meg az Inverse Records gondozásában, egyértelműen az első csoportba tartozik.
A Herem nem mai csapat, 2005-ben alakultak, azóta változatlan felállással működnek teljesen underground jelleggel, számomra legalábbis úgy tűnik. Alapvetően doom metalt játszanak, belekeverve némi stoner/sludge vonalat is. A zenekar legegyénibb összetevője Valendis Suomalainen énekesnő, aki egyébként a szintén finn death/thrash horda, a Dead Samaritan frontembere is.
Nos, a hölgy hangját talán túlviláginak vagy éppen ördöginek is lehetne nevezni: egyaránt benne van a black metal károgósabb megközelítése, de a deathes hörgések terén van igazából elemében. Teljesen definiálhatatlan az előadásmódja: tényleg hallani kell, hogy elhiggyük, ilyen is létezik. A legfurcsább az egészben az, hogy ez a fajta énekesi teljesítmény nem igazán passzol a doom stílusához, itt viszont pár perc elteltével el sem tudnánk képzelni másvalakit a mikrofon mögött.
A zene átkozottul sötét és nyomasztó: mintha egy hatalmas, fekete viharfelhő közelítene felénk a dombokon túlról, túl lassan és vészjóslóan ahhoz, hogy mindez csak a természet műve legyen. Nem tudjuk levenni a szemünket róla, csak nézzük - egyre hátrálva - ahogy érkezik, megállíthatatlanul és megfékezhetetlenül, elnyel mindent, ami az útjába kerül, eltűnnek lassan a fák, a házak, beleolvad minden ebbe a szinte olvasztott ólomként folyós, tapintható masszába.
Negyven percben kapunk öt tételt, melyek mindegyike legalább 7-8 perc, azaz a doom metalhoz illően kifejtős, körbejárós nóták ezek, azonban tele vannak téma- és tempóváltásokkal, így a türelmetlenebb zenehallgatók sem fognak unatkozni. Sokaktól hallom, hogy egyszerűen nincs idejük és türelmük már a doom zenekarokhoz: pörögjenek csak a dolgok, nem kell ide nyolc-tíz perc, ha másfél perc után nem érkezik a refrén, akkor viszont látásra. Ez természetesen korántsem az adott bandák hibája, mindenesetre igaz, hogy a korszellem a doom ellen dolgozik.
Külön ki kell emelni az album hangzását: régen hallottam ilyen meleg, analógos módon megszólaló anyagot. Rendkívül jól esik a fülnek a sok csikorgóan steril és digitális produkció után. Mivel a heavy metal egyik alapítója, a Black Sabbath egyben a doom szülőatyja is, tökéletesen passzol a Herem zenéjéhez ez az időtlen, bár ma már sokak - főleg a rockrajongók fiatalabb generációi - által ódivatúnak tartott megszólalás.
Külön érdemes kiemelni, hogy bár a finnek lemeze tényleg underground berkekben találhatja meg hallgatóságát, a dalok korántsem befogadhatatlanok vagy szélsőségesek. Hagyományos gitárszólók, szép dallamok és kifejezetten király riffek sorjáznak végig a szerzeményekben, tehát ez nem valamiféle teljesen elszállt, a művészieskedés kedvéért művészieskedő album. Ilyen értelemben hagyományőrző korong a "III", ámbár az ének valóban vízválasztó lehet sokak számára: azonban ha elkapod a fonalat és beszippant magába ez a szurokfekete, átkozottul félelmetes hangulat, sokáig nem fogsz tudni szabadulni a Herem zenéjétől.
9,5/10
