Rozsdagyár

NUDE BUSH - Koszos, mocskos, grunge-os lemezbemutató | Koncertbeszámoló

2017. február 14. - Felicium

dsc_0270_sz.jpg

Múlt hét szombaton a Dürer Kertben tartotta lemezbemutatóját a budapesti Nude Bush. A csapat jelenlegi felállása csak 2 éve nyerte el végső formáját, és bizony a 2017-es év rögtön egy kislemezt hozott nekik, méghozzá 7 vadonatúj mocskos dallal. Természetesen a setlist főleg ezeket tartalmazta, de már most játszottak olyat is, ami annyira új, hogy a lemezre már fel sem került (az Atlas című dal).

A koncertre pontosan a első számnál érkeztem, persze már kora délután beszélgettem kicsit a srácokkal és természetesen nagyon izgultak, aminek semmi jelét nem lehetett látni a színpadon. Az első számtól az utolsóig kőkeményen tolták, és a terem is egyre csak telt, míg a végére már szinte lehetetlen volt visszajutni, ha egyszer kimentél. A repertoárba természetesen most is került egy-két feldolgozás, amik nem csak hogy passzoltak a saját dalok mellé, de teljes mértékben hozzájárultak a koncert teljességéhez. Ilyen volt például a Hiperkarma Dob meg Basszus, Nirvana Breed, és a The Racounters döngölős Steady as she goes száma.

Személy szerint nagyon tetszett az is, hogy játszottak annyira régi számot, ami még inkább punkos, mintsem rockos elemeket hordoz, mégis jókor volt a jó helyen. A buli apropójához az is hozzátartozik, hogy a dobos, Dósa-Bugner Botond 18. születésnapját is itt ünnepelték, a lemezmegjelenéssel együtt. Így elég gyakori volt a "Boti-Boti" kántálás, amit az énekes Somos Máté kellő humorral kezelt, így igazán jól jött ki minden egyes alkalommal!

Összegezve az estét, baromira élveztem minden egyes pillanatát és alig várom, hogy ismét közös bulin zenélhessünk majd. No meg persze további sok sikert kívánok a zenekarnak, az elkövetkező években.

dsc_0275_sz.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3812258088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása