Aki figyeli és rendszeresen nyomon követi a teljes metalszíntér történéseit és kiadványait, az régóta tisztában van vele, hogy a lengyel az egyik legerősebb a teljes extrém metal szcénát tekintve. Különösen a black és death stílusok és ezek különböző házasítása kapcsán mondható ez el: nem véletlen, hogy már a sokadik lengyel csapat kiadványáról írunk recenziót. Ennek legfrissebb bizonyítéka a Thunderwar névre hallgató dallamos death metal brigád, melynek bemutatkozó albumát a Witching Hour Productions adta ki még tavaly december 20-án "Black Storm" címmel.
Sokaktól és sokfelé hallom az irigykedéssel vegyes dicséretet mifelénk, amikor a lengyel metal helyzetéről beszélnek. Mennyire előttünk járnak, mennyivel igényesebbek a lengyel bandák, nincsenek leragadva a múltban, mernek kísérletezni, de főleg: a rajongók is nyitottak mindenre, nem úgy, mint nálunk, mert bezzeg idehaza a döghalál uralkodik. Szerintem ez nem teljesen van így. Természetesen van igazság abban, hogy számos európai vagy akár - metal mércével nézve - világhírű lengyel banda nőtt ki a színtérről, de az extrém csapatok ott sem ostromolják a slágerlisták felsőbb régióit.
Mindösszesen arról van szó, hogy mivel Lengyelország népessége négyszer nagyobb Magyarországénál, az extrém metal mindenhol igen marginális szubkultúráját ott négyszer nagyobb közönség, piac vagy médiaháttér képes eltartani. De ne legyenek kétségeink: az itthon hatalmas felhajtással és lelkesedéssel agyonrajongott lengyel bandákat (mindenki tud szerintem kettőt-hármat kapásból mondani) bizony saját hazájukban ugyanúgy csak pár száz vagy ezer ember ismeri, kedveli. Egyszerűen egy közel negyvenmilliós piacon több a megcélzott hallgató és rajongó, így talán az érdeklődő is. De az élet ott sem fenékig tejfel, hogy finoman fogalmazzunk.
E kis kitérő után ideje visszakanyarodnunk a 2013-ban alakult fiatal csapathoz. A varsói négyes olyan régisulis dallamos death metalt játszik, melybe ötletesen csempész bele blackes elemeket is tremolo riffek formájában, igaz, csak módjával. A zene kiindulópontja mi is lehetne más, mint a svéd death metal. A svéd szcéna mindkét ága jelen van a lengyeleknél: egyrészt a korai Dismember, Entombed vagy Unleashed féle szikár döngetés, másrészt pedig a göteborgi csapatok, leginkább az In Flames és a Dark Tranquillity képében.
A megalakulásuk évében kiadott és igen jól fogadott négytételes EP, a "The Birth Of Thunder" után most egy negyvennégy perces, a bónusznótával együtt nyolc dalt tartalmazó korongot tett le elénk az asztalra a zenekar bemutatkozásképpen és azonnal elmondhatjuk, hogy hatalmas műgonddal figyeltek minden apró részletre. A fantasztikus borítótól kezdve, mely Eliran Kantor (Testament, Sodom, Iced Earth) műve, egészen az alkalmazott Hertz Stúdióig (Vader, Decapitated, Behemoth) bezárólag minden vérprofi hozzáállást tükröz és ez a dalszerzésre, valamint a hangszeres játékra is vonatkozik.
Külön érdemes figyelni Witold Ustapiuk szólóira: fantasztikusan hangulatos és dallamos, jól felépített, önálló kis művek ezek a nótákon belül, tényleg élmény hallgatni őket. Kamil “Madness” Mandes basszusgitáros/énekes inkább thrash vagy éppen metalcore módra köpi ki a szövegeket: ebben egyáltalán nem követi a régi svéd iskolát, vokális teljesítményében nyoma sincs a pincemély hörgésnek, inkább középfekvésben üvölt.
Itt találtam meg egyébként a lemez egyetlen gyenge pontját: a riffek, szólók annyira dallamosak sok esetben, hogy szinte ordítanak a tiszta ének és refrén iránt. Mandes torokgyilkos, de végig igen uniform üvöltését egy idő után már monotonnak éreztem ahhoz a melódia-mennyiséghez képest, melyet a szerzemények tartalmaztak. A dalok elkülönítéséhez, hosszú távú memorizálásához, leülepedéséhez nagyon sokat hozzá tudna tenni egy-egy dallamos refrén, amúgy In Flames módra.
Ez persze lehet egyéni ízlés kérdése is, de mégis úgy érzem, hogy ez az a pont, ahol igazán tovább tudnának lépni lengyel barátaink. A lemez hangzása egyébként inkább a korai idők megszólalásához áll közel, köze sincs a mai agyonpolírozott stúdiós csodákhoz és ez számomra igencsak szimpatikus hozzáállás: rendesen megdörrennek a gitárok, a basszus is szépen tolja alá a súlyt a riffeknek és szerencsére megkíméltek bennünket a csikorgó digitális dobhangzástól is. Egyszóval emberibb az egész.
Bemutatkozásnak ez egészen megdöbbentő módon erős anyag. A Thunderwar magának is feladta a leckét: természetesen van hová fejlődni, de ezzel a koronggal mintha egyből vagy három lépcsőfokot ugrottak volna előre. Kiváló dallamos death metal anyag, mely szerencsére az óriási lemezdömpingben is megtalált minket.
8,5/10
