Rozsdagyár

EVOCATION - The Shadow Archetype (2017)

2017. március 23. - Kovenant

evocation_cover_1.JPG

Nagyon érdekes történet a svéd Evocation pályája: sorozatos újrakezdések, rekordhosszúságú kihagyások, az áttörés kapujában történő feloszlás, másodvirágzás jó huszonöt évvel a megalakulást követően, szóval korántsem hétköznapi mederben folytak náluk a dolgok. Az, hogy a nevük jóval kevésbé ismert, mint számos pályatársuké, javarészt ennek köszönhető. Stílusbeli besorolásuk is igen nehéz a death metalon belül, mert valahogy egyik táborba sem tudtak vagy akartak tartozni: a Metal Blade által március 10-én "The Shadow Archetype" címmel kihozott ötödik stúdióalbumuk is beleillik ebbe a sormintába.

Az Evocation már ott volt a svéd death metal színtér kezdeteinél: 1991-ben alakultak és 1992-ben két demót is rögzítettek akkori felállásukkal. Mindig is jellemző volt rájuk a stockholmi keményvonalas (Entombed, Unleashed, Dismember) és a göteborgi dallamos (In Flames, At The Gates) death metal vegyítése, keverése, mellyel akkoriban eléggé ki is lógtak a mezőnyből. 1993-ban beindult a szekér, sokat koncerteztek is, a lemezszerződés kapujában álltak, de hirtelen, mindenkit meglepve feloszlottak.

2004-ben aztán őket is elérte az újjáalakulási hullám: a két korai demót egy korongon meg is jelentették, de csak 2007-re (azaz 16 évvel a zenekar létrejötte után!) sikerült végre kiadni első rendes soralbumukat. Onnantól kezdve meglehetős rendszerességgel jelentkeztek új anyaggal, de aztán 2013-ban ismét beütött a mennykő. A negyedik lemez megjelenését követően egy évvel két alapító tag (a Kenttäkumpu-testvérpár, Vesa gitáros és Janne Bodén dobos) hagyta ott a csapatot és ezzel jó időre jégre is tette a a bandát. 

Marko Palmén gitárosnak és Thomas Josefsson énekesnek szinte mindent az alapoktól kellett kezdenie: ez tulajdonképpen sikerült, bár a promóképeken csak négyen szerepelnek, mivel a lemezen játszó Per Möller Jensen session dobos státusza még nem dőlt el. Ettől függetlenül a váltást követő első és mindösszesen ötödik stúdióalbumon igencsak feszesen és összeszokottan játszik az Evocation, azaz a tagcserék nem viselték meg túlságosan az együttest. 

A két instrumentális átkötéssel együtt tizenegy tételes kiadvány mindösszesen harmincnyolc perces, azaz három-négy perces darálások sorakoznak itt és ahogy a bevezetőben is jeleztük, a dalok ide-oda ugrálnak a két stílus, azaz a régisulis és a dallamos death metal között. Én bizony alaposan kiéreztem két zenekar hatását: a Survival Of The Sickest, a The Coroner és a Children Of The Stone eléggé Amon Amarth-jellegű. Nincs ezzel semmi gond, de úgy érzem, hogy egy több mint negyedszázados banda esetében már jobban ki kellene domborítani a saját zenei megközelítést, azt a saját hangot, ami csak rájuk jellemző.

Az Imperium Fall, mely a kiadvány vége felé található, egy akkora Entombed-riffel és vezérmotívummal gyalulja az arcunkat, hogy bizony maga LG Petrov is elismerően csettintene: nos, erre is egy az egyben vonatkoznak a fentiekben leírtak. A címadó The Shadow Archetype is hasonló cipőben jár, de ott a daráló gitártéma jellegzetes Evocation, mégpedig a legkiválóbb fajtából: itt automatikusan beindul a nyakunk és a sötét tónusú, lassabb őrlésű riff hatása alól nem tudunk szabadulni. 

Thomas Josefsson különösen agresszív, szinte az arcunkba köpött vokalizálása az Evocation egyik erőssége: elképesztően dinamikusan, szó szerint veszélyesen tolja ezeket a gyakran iszonyatosan groove-os nótákat, ehhez elég meghallgatni a nyitó Condemned To The Grave tételt. Itt megint beindul a fejrázás, ahogy illik.

Tudom, hogy a stockholmi vonal sosem szerette a gitárszólókat és mindig is a húzásra, a riffek erejére, a döngölésre fektette a hangsúlyt, de - különösen a dallamosabb szerzemények esetében - igen sokat dobott volna a változatosságon egy kis jól eltalált, de túlzásba nem vitt szólómunka. 

Külön érdemes szót ejteni az album címéről. Az árnyék Carl Gustav Jung svájci pszichológus elméleteiben az egyik archetípus, mégpedig a bennünk levő általános sötét oldal, melyet őseinktől örököltünk és melyet elnyomunk, de velünk született hajlamként énünk egy részét képezi. Ennek ismeretében talán jobban értelmezhető a borítófestmény is.

Összességében tehát egy igen korrekt, helyenként bitang erős albummal álltak elő a svédek, de úgy érzem, hogy kilépni még mindig nem sikerült a nagyobb nevű pályatársak árnyékából. Mintha még mindig nem találnák a saját hangjukat, mintha még mindig kölcsönvennének bizonyos megoldásokat másoktól. Ez lehet a magyarázata az ide-oda ugráló, szinte számonként más stílusú hangulatnak és megközelítésnek.  

8/10

evocation_band.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8112364251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása