TOP5 - A világ legnagyobb rockzenei átverései

2017. március 24. - Kovenant

billy_yeager_2.jpg

Az álhírek és a kreált, párhuzamos valóságok korát éljük, de hála az Internetnek és a töredékmásodpercek alatt átfutó információáradatnak, a hamis, úgynevezett igazságon túli tényeket azért elég hamar le lehet leplezni. Képzeljük el azonban azt a korszakot, amikor se okostelefon, se világháló nem létezett, az egyetlen hírforrás pedig a nyomtatott sajtó és a televízió esti híradója volt. Sokkal hosszabb kifutású és nagyobb hatású átveréseket lehetett megvalósítani és persze a rockzene sem volt ebben kivétel. Jimi Hendrix szőke, kék szemű eltitkolt fiától és egy sosem létező zenekartól kezdve a ZZ TOP sötét múltján át egészen a punkot elindító blöffig találunk itt mindent, meg az ellenkezőjét is.

5. Sigue Sigue Sputnik

sss2.jpg

Nagy-Britanniában, 1986 tavaszán volt két-három hónap, amikor minden egy frissen alakult, extravagánsan idióta kinézetű és akkor még ismeretlen zenét játszó elektro-punk-new wave bandáról, a Sigue Sigue Sputnik nevű egynyári csodáról szólt. Már akkor óriási hírverést csapott körülötte a szenzációra éhező brit sajtó, amikor még egyetlen számot sem hallottak tőlük. 

Az óriási marketingkampány mögött Tony James, a hetvenes évek végi punkbanda, a Billy Idol vezette Generation X basszusgitárosa állt, aki felfedezte, hogy a sztárrá válás egyáltalán nem is igényli a zenei tudást, sőt, tulajdonképpen a zene is csak egy felesleges mellékzönge a történetben. Maga mellé vette Martin Degville ismert ruhatervezőt és nőimitátort (Boy George egykori lakótársát) énekesnek, majd szerződtetett még három, a hangszereikhez szinte semmit sem értő, ellenben vizuálisan a zenekart tökéletesen kiegészítő fazont és készen volt a koncepció.

Óriási médiafelhajtással, folyamatos balhéprovokálással, a Degville által megtervezett (akkor) futurisztikusnak tűnő ruhákkal hamar a figyelem középpontjába kerültek, csak éppen nem volt semmi a kezükben. Ezt egy idő után Tony James is felismerte és gyorsan összerakta a Love Missile F1-11 című kislemeznótát, mely be is robbant az angol slágerlisták harmadik helyére. Ezt már az EMI lemezkiadó sem hagyhatta annyiban és vakon leszerződtette a brigádot 1 millió fontért. 

A "Flaunt It" című lemez megírása nem ment könnyen, Tony James így mindent bevetett: az akkori videojáték-hangoktól elkezdve filmbetéteken és klasszikus zenei mintákon keresztül a legkínosabb szintetizátorütemekig mindent belepakolt a nótákba. A pénzbevételek maximalizálása érdekében a számok közötti tíz másodperces csendeket is eladta hirdetőknek, így a kedves lemezvásárló minden egyes alkalommal meghallgathatta egy német bulvármagazin vagy egy japán fényképezőgép-gyártó reklámjait. Persze nem minden helyet sikerült értékesíteni, így a banda rákényszerült, hogy maga találjon ki álhirdetőket áltermékekkel, és maga készítse el a szürreális reklámbetéteket.

A korong megjelenését követően elég csúnyán leszerepelt, a Sigue Sigue Sputnik közröhejjé vált és egy hét alatt eltűnt a süllyesztőben. Próbálkoztak még egy dobással: 1989-es visszatérő lemezük, a "Dress For Excess" a híres-hírhedt producertrió, a Kylie Minogue és Rick Astley sikereiért is felelős Stock-Aitken-Waterman slágergyár pártfogásával készült, de akkorát bukott, mint az ólajtó. A banda feloszlását követően Tony James a The Sisters Of Mercy berkeiben folytatta, de a Sigue Sigue Sputnik az idők folyamán kultstátuszt vívott ki magának, melyet természetszerűleg követett az újjáalakulás, igaz, már csak takaréklángon.

4. The Zombies - hamisítva

the_texas_zombies.jpg

A hatvanas évek második felében, az úgynevezett brit invázió idején az Egyesült Államokat lerohanta az angol rockszíntér. Felesleges is megemlíteni a több tucat, sikert sikerre halmozó brit bandát. Az USA-ban egész egyszerűen kielégíthetetlen kereslet támadt a szigetország zenekaraira, pedig évente alakultak a különféle formációk. Volt, hogy egyszerre húsz-huszonöt vezető brit rockbanda is koncertezett párhuzamosan az Államokban, de a rajongók zeneéhségét még így is nehezen lehetett csillapítani.

A The Zombies egy brit rockzenekar volt, hazájában elért mérsékelt sikerekkel a tarsolyában. 1967-ben rögzítették "Odessey And Oracle" nevű albumukat, de a csapat a kutyaéletet megunva feloszlott, így jelent meg posztumusz módon végül 1968-ban a lemez. Az amerikai kiadó, a Date Records utolsó próbálkozásként 1969-ben kiadta az egyik dalt (Time Of The Season), mely mindenki meglepetésére hatalmas siker lett, egészen a Billboard-lista harmadik helyéig jutott. A már feloszlott The Zombies szupersztárrá vált Amerikában, anélkül, hogy ők tudtak volna róla.

Az amerikai Delta Promotions egyike volt a legélelmesebb promótereknek/kiadóknak, akik hamar felismerték: bárki eljátszhatja a brit banda szerepét, elég, ha szerződtet néhány ismeretlen zenészt, betaníttatja velük a nótákat és már mehet is a turné. Pontosan ez is történt: nem is egy, hanem kettő The Zombies turnézta szénné magát, vigyázva arra, hogy az ország földrajzilag átellenes oldalán vegyék be a helyi klubokat és koncerttermeket.

A legérdekesebb azonban az, hogy a texasi kiadású zombikban nem más, mint a későbbi ZZ TOP ritmusszekciója játszott. Dusty Hill basszusgitáros/énekes és Frank Beard dobos saját, akkoriban még ismeretlen bluesbandájával elfogadta a promótercég ajánlatát, megtanultak egy-két dalt az eredeti korongról és már mehetett is a turné. A texasi zombik egyébként nem foglalkoztak sokat a brit pályatárs repertoárjával, az ismert sláger kötelező elővezetése után a saját déli blues-rockjukat nyomták és a közönség nem is panaszkodott nagyon.

Természetesen ez nem mehetett a végtelenségig: mivel két álbrigád is járta az országot (természetesen szinte éhbérért), a Rolling Stone egyik cikke aztán mégis lerántotta a leplet a Delta Promotions machinációjáról. A perek is beindultak, a süllyedő hajót pedig már nem lehetett megmenteni: a cég a hetvenes évek legelejére becsődölt. Hill és Beard a zseniális gitáros-énekes Billy Gibbons csatasorba állításával 1970-ben kiadta az első ZZ TOP albumot, a többi pedig már történelem.

3. The Masked Marauders

mm.jpg

Egy egykoron létező, de már feloszlott bandát álzenészekkel megturnéztatni sem rossz, de a legjobb, ha egy egész zenekart találsz ki, mégpedig a létező legnagyobb sztárokkal. A Rolling Stone magazin 1969 októberi számában Greil Marcus szerkesztő poénból írt egy kritikát egy titkos szupergroup friss albumáról. Cikke szerint a The Masked Marauders nevű zenekart Bob Dylan, John Lennon, Paul McCartney és Mick Jagger (ki más?) alkotta, akik kénytelenek voltak névtelenül, teljes titoktartással felvenni a korongot, mivel kiadóikkal kötött igen szigorú szerződéseik azt másképp nem engedték volna. 

Magát az újságot is meglepte azonban a reakció: olvasók százai meg ezrei árasztották el leveleikkel a szerkesztőséget, sőt, rádióadók meg lemezkiadók is érdeklődni kezdtek. Marcus és kollégája, Langdon Winner erre beleálltak a dologba: úgy döntöttek, hogy életre keltik Frankenstein szörnyetegét. Felbérelték a tökéletesen ismeretlen kaliforniai bárbandát, a The Cleanliness and Godliness Skiffle Band nevű brigádot, akik a világsztárok hangját utánozva, tökéletes profizmussal megírták és fel is vették (a kritikában amúgy kivesézett képzeletbeli nótákat szigorúan követve) az egész debütalbumot.

Harmadik lépcsőben pedig megversenyeztették a kiadókat: a befutó a Warner Bros. lett, tizenötezer dolláros előleget és átfogó marketingkampányt ígérve. A kész albumból több mint százezer példány kelt el, tizenkét hetet töltött a Billboard-listán. A zenekar szándékosan önnönmagát leplezte le: a Saturday Night At The Cow Palace című dal témája az, hogy egy felháborodott vásárló hangosan üvöltözve kéri ki magának a csalást és követeli vissza a lemez árát. 

2. Sex Pistols

sp3.jpg

A punk mindig is a rohadt középosztálybeli, kispolgári réteg, az álszent képmutatás, a pénzéhes fogyasztói társadalom elleni lázadásról szólt, de sajnos van egy rossz hírünk: a stílus alapító atyái, a Sex Pistols is csak korának összetákolt fiúzenekara volt, mesterségesen generált balhékkal, maximálisra pörgetett pénzcsináló marketinggépezettel, mely mögött egy zseniális menedzser, Malcolm McLaren állt, vidáman a markát dörzsölve. 

Minden a Let It Rock nevű londoni ruhaboltban kezdődött, melyet McLaren és barátnője, Vivienne Westwood divattervező üzemeltetett a hetvenes évek első felében. Később SEX néven vált ismertté a helyi színtéren: a Sex Pistols is a ruhabolt után kapta a nevét, eredeti basszusgitárosa eladóként dolgozott McLaren mellett, a többiek rendszeres vásárlói voltak. A menedzser Amerikában töltött ideje alatt összeismerkedett a New York Dolls nevű punk rock zenekarral és visszatérése után, ennek mintájára próbálta összehozni a brit megfelelőjét.

Percre pontosan, mindent tökéletesen kivitelezve gyakorlatilag két és fél év alatt, szinte vezérlő tábornokként kulturális jelenséggé és igazi pénzcsináló gépezetté alakította a tudatosan összeválogatott formációt. A külsőségekért, ruházatért Westwood felelt: ő találta ki a teljes punk arculatot, míg McLaren a folyamatos botrányokat, verekedéseket, provokációkat szervezte.

Célzottan írt vagy íratott tabudöntögető dalszövegeket, melyekben minden téma szerepelt, melyre a nagyközönség ugrott: holokauszt, horogkereszt, anarchia, káosz, erőszak. Botrányos koncertek, interjúk, tévészereplések: ma már vicces megnézni a Sex Pistols archív tévés felvételeit és látni, mennyire tudatosan, megkoreografáltan akarnak provokálni. Johnny Rotten arckifejezése, acsarkodása, színpadi mozgása, a pogo és a különböző közönségmozgások, a ruházat: minden menedzseri döntés és tervezés műve, ebben egy szemernyi spontaneitás sem volt. Az pedig már a vakszerencse és nem McLaren érdeme, hogy a csapat egyetlen kiadott nagylemeze tényleg zseniális lett.

Minden természetesen a pénzen bukott meg: a Sex Pistols tagjai egyszerűen kevesellték a McLaren zsebeiből hozzájuk csordogáló apanázst és perre mentek, melynek a feloszlás lett a vége. A jogdíjak és bevételek közötti bírósági hercehurca csak 1987-ben zárult le, a menedzsernek fizetnie kellett. A punkhullám a hetvenes évek végére le is csengett és csak a nyolcvanas évek elején újult meg, de akkor már valóban és hitelesen alulról, mégpedig a hardcore mozgalom és színtér révén. De az már egy teljesen másik történet.  

1. Billy Yeager, mint Jimi Hendrix eltitkolt fia

billy_yeager_1.jpg

A legszürreálisabb történet főszereplője azonban Billy Yeager, a floridai gitáros, akit egész életében elkerült az érvényesülés angyala. Kitartóan, mindent feladva, szinte mániákusan próbálkozott bekerülni a rockzene fellegvárát jelentő nagykiadókhoz, de sajnos sikertelenül. A nyolcvanas évek eleje óta dolgozott karrierje építésén, elképesztő vehemenciával és elánnal: naponta bombázta demóival a rádiókat, újságokat, kiadókat, de sosem jött össze neki az áttörés.

Szó szerint több tízezer dalt írt, emellett az önpromóció megszállottjává is vált, hiszen senki más nem foglalkozott sajnos vele. 1995-ben aztán feladta és úgy döntött, hogy valami igazán nagyot fog dobni. Két (!) éven keresztül dolgozott a legapróbb részletekig azon a történeten, ami azóta is könnyeket csal a Hendrix-rajongók szemébe.

Jimi Hendrix egyik legutolsó projektje - halálát közvetlenül megelőzően - az úgynevezett The Bolero Tapes lett volna: stúdiófelvételek, melyeket vagy nem fejezett be vagy el sem kezdett már, mindenesetre beszélt még róla barátainak a néhai gitárzseni. Nos, Billy Yeager nem kispályázott: kiadta magát Jimmy Story-nak, Jimi Hendrix törvénytelen fiának, aki mintegy véletlenül megtalálta édesanyjánál, Sunshine Story-nál a régóta a fiók alján kallódó felvételeket.

Na, most figyeljünk: Yeager két éven keresztül készült a nagy dobásra. Készített hamis születési kivonatokat, igazolásokat, fényképeket, anyakönyvi bejegyzéseket, minden papírmunkát elvégzett. De itt nem állt meg: mivel szőke, kék szemű, kifejezetten vikingszerű megjelenést örökölt szüleitől, hát végigment az úton. Befestette a haját, de a bőrét is bekente ruhafestékkel, biztos, ami biztos. 

Aztán elkészítette a Bolero Tapes anyagait: megírta és feljátszotta a dalokat. Miután mindezzel megvolt, készen állt a nagy bejelentésre. Tévé és újságinterjúk következtek és mivel annyira kidolgozott volt a sztorija (1997-et írunk), a sajtó szépen bevette a dolgot. A miami magazin főszerkesztője azonban elküldte a kazettákat - biztos, ami biztos - Jimi Hendrix zenészkollégáinak, Buddy Miles és Mitch Mitchell dobosoknak. Mitchell az alábbiakat nyilatkozta:

Jimivel dolgozva, a rögtönzéseit hallgatva, együtt írva vele dalokat, biztosan megérzem egy nótáról, hogy azt ő írta-e vagy sem. Azonnal meg tudom állapítani ezt a dalok szerkezetéből, az átvezetésekből, a szólókból. Jimmy Storyt és édesanyját, Sunshine Storyt nem ismerem, de azt biztosan állíthatom, hogy ezeket a dalokat nem hamisították. Jimi halála előtt a Bolero Tapes projekten dolgozott és zenei szempontból kétségtelen, hogy ez az ő zenéje. A gitárhangzását le lehet lopni, talán egy kicsit a hangját is utánozhatod, de a szövegeket, a dallamot, na, azt lehetetlen. Biztos, hogy Jimmy az ő fia, ez Hendrix zenéje és én szívesen játszanék vele. 

Már a legnagyobb kiadók is érdeklődni kezdtek, amikor egy tévéműsorban Yeager leleplezte magát. De sajnos hiába volt minden erőfeszítése, most sem járt sikerrel. Az átvert újságírók és zenészek még kevésbé vették komolyan. Azóta nem nagyon lehet hallani róla: persze a dalírással nem hagyott fel, saját magáról forgatott megható hangulatú dokumentumfilmet, szívszorítóan lelkes, róla szóló Wikipedia-szócikkét saját maga írja, tehát megy minden a rendes kerékvágásban. Sajnos felvételek nem érhetőek el róla sehol, csak portréfilmjének heroikus beharangozója. Talán nem is baj.

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8812367317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mercel 2017.03.25. 19:22:53

Köszi, érdekes saláta gyűjtés volt.

Ser Vazul 2017.03.25. 19:31:13

A sex pisztoly miatt kapd be az összes faszt a környéken

nick papagiorgo 2017.03.25. 20:01:48

az úr sokat tud, csak semmit sem ért :)
pl. "a stílus alapító atyái, a Sex Pistols is csak korának összetákolt fiúzenekara volt"

Aha, egy ilyen korabeli Take That-ot , Backstreet Boysot vagy hasonlót képzeljünk el, amit a többiek csak másoltak. Ha Malcolm McLaren ezt nem vette volna elő, nem is lett volna punkmozgalom.

Ilyenekre gondolok.

cardiobascuralis 2017.03.25. 21:43:39

Hú, de szar fordítás...
Saját cikkre nem futja? Ötlet nulla?

cardiobascuralis 2017.03.25. 21:46:05

@nick papagiorgo:
Mondjuk a punkmozgalom Amerikából indult, McLaren ott héderelt éveken át a 70-es évek elején, és haverkodott az ottani punkokkal (Iggy Pop, Ramones stb.), aztán hazament Angliába, és megpróbálta ott megvalósítani azt, amit New Yorkban látott.

Szóval eredeti ötlet nem nagyon volt benne.

bandigyerek 2017.03.26. 05:15:03

a sex pistols egy nagy fospisztoly volt semmi több...

szemtanú 2017.03.26. 11:48:25

A Traveling Wilburys történet sem rossz, csak Ők még jó zenét is csináltak.

Morgó Muki 2017.07.18. 09:26:48

@cardiobascuralis: Ha van egyáltalán egy stílusnak kezdete, akkor a punk valóban Amerikából, de nem az USA-ból és nem a Ramonestől jött. 1964 és Peru:
www.youtube.com/watch?v=haVaaDLwWvI

Tatatatatatatata jajajaja

Bontsuk le a vasútállomást (4x)

Rombolás rombolás rombolás

Bontsuk le a vasútállomást (3x)

Tatatatatatatata jajajaja

Szeretném felrobbantani a vasútállomást (2x)

Rombolás rombolás rombolás

Jejejejejejeje (3x)

Rombolás rombolás rombolás

Rombolás rombolás rombolás

Ahh

Tatatatatatatata jajajaja