IMBER LUMINIS - Nausea (2017)

2017. március 27. - Kovenant

il.jpg

Rendkívül érdekes lemezt jelentetett meg a német Naturmacht Productions március 26-án: a belga Imber Luminis harmadik soralbuma "Nausea" címmel jött ki és már elsőre megragadott a promószöveg, no meg a korong alapkoncepciója. A stílus egyértelműen atmoszferikus, dallamos (post-) black metal, bármennyire is tagadja ezt a zenekari ismertető, mely szerint itt doom hatásokra kellene felfigyelnünk. Van az is, azonban a "Nausea" szinte vegytisztán, hézagmentesen beleillik a mai post-black metal vonulatba: egy kifejezetten kellemes és kiérlelt anyagról van szó, ha szabad ilyet mondanunk az ehhez a színtérhez tartozó kiadványokról.

A belga Déhà még 2006-ban alapította meg egyszemélyes projektjét, a rengeteg demót, kislemezt és EP-t követően 2011-ben és 2014-ben jelentkezett stúdióalbummal, így nem nevezhető igazán termékeny alkotónak. Ha azonban egy kicsit rákeresünk az Interneten, vagy tucatnyi egyéb alkalmi formációban és bandában szerepel tagként a neve és így már világossá válik, hogy egy folyamatosan dalokat szerző, örökmozgó figuráról van szó.

Az Imber Luminis a világfájdalmát, kiábrándultságát a DSBM (depresszív, öngyilkos hangulatú black metal) alstílus keretei között üvölti a világba, de ez szó szerint értendő, ugyanis Déhà gyakorlatilag amúgy Ghost Bath/korai Deafhaven módra végigkiabálja a dalait, csak a korong vége felé találkozunk tiszta énekével. 

Ami viszont kirí a színtérről, az a filozófiai és irodalmi oldalról megtámogatott lemezkoncepció. A korong címe és témája ugyanis Jean-Paul Sartre Nobel-díjas francia regényíró, esszéista és filozófus 1938-ban írt első és legfontosabb regénye, "Az undor" (La Nausée). Sartre a huszadik század egyik legjelentősebb filozófiai áramlatának, az ateista egzisztencializmusnak tulajdonképpen a létrehozója és kidolgozója, ideológiájának fő mondanivalóját (mert ő valóban ekként tekintett erre, kifejezetten aktivista nézőpontból dolgozott) "A lét és a semmi" című fő művében fektette le és összegezte.

Sartre híres regényében az illúzió- és kedvvesztés folyamatát írja le. Egy Isten nélküli világban maga a létezés veszti értelmét. Cél nélkül nincs ok, okozat, pusztán véletlenszerű, burjánzó, habzó, fodrozódó buboréklétek vannak, maga a matéria, az anyag éli motorikus, automata funkcióit. De a lét, a létezés nem tud nem lenni, muszáj léteznie: és a férgek módjára szaporodó, zsizsegő létezés kelt undort a főszereplőben, Antoine Roquentin íróban.

Ahogy hallgattam a korongot, annak melodramatikus, világfájdalmas, érzelmes nótáit, teljesen egyértelművé vált, hogy Déhà alapjaiban nem értette meg vagy teljesen félreértelmezte a regény mondanivalóját. A regény konklúziója ugyanis a teljes kiüresedés, az érzelmek megszűnése, amire az alábbi kulcsjelenet világít rá, melyben a főszereplő korábbi szerelmével találkozik, aki azonban hasonló felfedezésen esett át:

Tragikus szöveget várok, amely méltó a fennkölt maszkhoz; gyászéneket várok. De csak annyit mond:

„Túlélem magam."

A hangsúly csöppet sem illik az archoz. Nem tragikus, hanem … hanem iszonyatos: száraz, könnytelen, irgalmat­lan kétségbeesést fejez ki. Igen, Anny jóvátehetetlenül ki­szikkadt.

A maszk lehull, Anny mosolyog.

„De csöppet sem vagyok szomorú. Gyakran csodálkoz­tam is ezen, de oktalanul: miért is lennék szomorú? Valaha egész csinos szenvedélyekre voltam képes. Szenvedélyesen gyűlöltem az anyámat. És téged, mondja kihívóan, téged meg szenvedélyesen szerettelek."

Választ vár. Nem szólok semmit.

„Mindennek, persze, vége."

„Honnan tudhatod?"

„Tudom. Tudom, hogy többé senkivel és semmivel sem találkozom, aki és ami szenvedélyt ébresztene bennem. Megszeretni valakit, az nagy vállalkozás. Energia szüksé­ges hozzá, nemes érzelmek, elvakultság... Sőt, van egy pillanat, mindjárt az elején, amikor át kell ugrani egy sza­kadékot: ha az ember okoskodni kezd, nem teszi meg. És én tudom, hogy soha többé nem ugrom át azon a szakadé­kon."

(Jean-Paul Sartre: Az undor. Budapest, Magvető, 1968. Fordította: Réz Pál) 

A cél nélküliség elvezet a vágyak és legvégül az érzelmek elvesztéséhez és marad a puszta, anyagi létezéstől való utálkozás. Ebbe pedig semmilyen romantikus szívfájdalom, melodrámai szépelgés nem fér bele: nemhogy nem fér bele, hanem pontosan, hogy nevetségesnek hat. 

A lemez zenei tartalma azonban kifejezetten jó: az alapvetően dallamos post-black metal anyagban kellő mértékben keveredik a funeral doom (lásd a Mensch-Stern-Asche vagy a Nothing Matters című tételeket). Kiváló dallamok követik egymást, Déhà több dalban is elővezeti tiszta énekét, amely remekül illeszkedik az atmoszférához. A már említett Nothing Matters akár egy kilencvenes évek végi Anathema-nóta is lehetne kiváló felépítésével, habár a kissé klisés, elcsuklott hanggal történő szövegszavalás a vége felé ismét kissé megmosolyogtató hatást kelt.

Azon gondolkodtam, hogy milyen zene is illett volna ehhez a koncepcióhoz és talán a jéghideg, kegyetlen indusztriális black metal passzolna ide, a gépies, szenvtelen létezés megfelelőjeként, igazi nyers, éles hangzással megtámogatva. Adva van tehát a "Nausea" képében egy kiváló, kellemes tartalmú korong, amely egyszerűen a totális ellentéte a célzott mondanivalójának: ilyenkor bizony el kell tekintenünk ettől a balfogástól, hiszen a potenciális hallgatót úgyis a zenei atmoszféra fogja majd meg. Az viszont nagyon is rendben van.

9/10

il_band.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6012373809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2017.05.10. 23:59:47

Ezek a beneluxok mostanság mintha eléggé tarolnának. A Dool jó, nekem az új Dodecahedron is rettenetesen tetszik (köszi, hogy felkeltettétek iránta az érdeklődésemet azzal, hogy lehúztátok :-D ), most pedig kíváncsi leszek, hogy az Imber Luminis mit fog villantani; a Ghost Bath-párhuzam nekem szimpatikusnak ígérkezik.