Rozsdagyár

NEW FRIEND REQUEST - Klippremier: Zavar a lárma

2017. március 31. - Kovenant

nfr.jpg

A budapesti, modern metalban utazó New Friend Request elkészítette második videoklipjét az ősszel érkező "Nem kel fel a nap" című nagylemezéhez. Ez a videó egy újabb oldalát mutatja meg a zenekarnak, és ad egy bővebb képet arról, hogy a hallgatók mire is számíthatnak tőlük a nagylemez elkészültével.

A videoklipet ezúttal is a frontember által vezetett SYNDROME PRODUCTION filmes csapat készítette.

A Zavar a lárma az első olyan dalunk, ahol nagyobb szerepet kapnak a tisztább éneklős részek, valamint a tőlünk nem megszokott színező hangszerek, pld. a zongora. Nem volt koncepció, hogy csináljunk egy olyan dalt, amibe több a dallam, egyszerűen a szövegben lejátszódó érzelmi vívódást és kettősséget, így lehetett a leghatásosabban kifejezni. Ahogy a zene és a szöveg érzelemvilága ingadozik, a dalban úgy változik a klip hangulata is. Néha sötét, néha komor, rengeteg vegyes érzelem zajlik le a számon belül, és ezt a klip képi világa is lekövet.

A zenekar elmondta, hogy még a nyári fesztiválszezon indulta előtt újabb dalt hoz nyilvánosságra a készülő lemezről. Aki pedig Budapesten szeretné elcsípni a zenekart, és élőben hallani az új dalokat, az legközelebb április 30-án a Dürer kertben teheti ezt meg, ahol a zenekar a Down For Whatever lemezbemutatójának különleges vendége lesz.
nfr_koncert.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1812392607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása