Rozsdagyár

WE RIDE - Empowering Life (2017)

2017. április 10. - Kovenant

wr_cover.JPG

A videó megölte a rádiósztárt, idézhetnénk a régi The Buggles sláger refrénjét és ha a videó helyébe a metalcore-t illesztjük, a rádiósztár helyett pedig a hardcore punkot énekeljük, jó eséllyel le is tudjuk írni az elmúlt tizenöt év színterének történéseit. Minden core-ság ősatyja, a hardcore punk elég szépen visszaszorult, talán csak a régi nagyok tudnak még rendesen klubturnékra menni, a fiatal csapatok bizony Don Quijoteként küzdhetnek a szélmalmokkal és álmaik megvalósításáért. Ellenben gomba módra szaporodnak a mindenféle deathcore, grindcore, mathcore, meg Isten tudja, még milyen stílusú fiatal bandák: a spanyol We Ride büszkén vállalja fel nevében is a hardcore címkét, de azért nem eszik olyan forrón a kását.

A Victory Records április 14-én jelenteti meg "Empowering Life" címmel a spanyolok harmadik nagylemezét. 2009, a megalakulásuk időpontja óta igen dolgos éveken van túl a We Ride: a világ harminc országában léptek már fel, többször körbeturnézták Európát és Latin-Amerikát, majd a Comeback Kid énekesének ajánlására leszerződtek a neves amerikai kiadóhoz. Mimi Telmo személyében pedig egy igen karizmatikus énekesnő áll a csapat élén, aki szinte egy személyben testesíti meg mindazt a kitartást, elkötelezettséget és küzdőszellemet, mely a fentiekhez szükségeltetik.

A We Ride esetében a hardcore gyökereket elsősorban Mimi Telmo magas fekvésű, kifejezetten agresszív üvöltözése, no meg általában a dalok középrészén elővezetett, szépen bekúszó és gyakran thrashes riffek jelentik. Ennél azonban sokkal erősebbek és a zenét jobban befolyásolják a metalcore stílusjegyei: a menetrendszerűen érkező breakdown-ok, valamint a dallamos, tiszta énekkel előadott refrének.

Azonban már rögtön az első dalnál döntés elé állít minket a spanyol banda: az énekesnő hangja ugyanis pontosan olyan, mint a heavy metal éjsötét urának, King Diamondnak a produkciója. Rengeteg rajongója van (köztük jelen sorok írója is), de talán pontosan ugyanennyien kapnak azonnali heveny kiütést és alhasi fájdalmakat a dán koloratúrszoprán hallatán. Nos, Mimi Telmo hangja pontosan ugyanilyen: ugyanabban a rendkívül erőszakos, talán fejhangú üvöltözésnek is nevezhető stílusban tolja végig az "Empowering Life" tíz tételét mindösszesen harminchat percben.

Aki ismerős a kortárs hardcore színtéren, nem fog megütközni ennek hallatán, de aki mezei rockrajongóként találkozik a spanyolok előadásával, az lehet hogy fel fogja húzni a szemöldökét meglepetésében. De ez tényleg eldől az első pár percben: számomra a hardcore az arcodba tolt agresszív véleményközlés nélkül semmit sem ér, így aki már veszi a fáradtságot a We Ride új korongjával való megismerkedésre, az hamar meg fog barátkozni a hallottakkal.

A dalszövegek, a zenekari tagok kiállása mind-mind a kompromisszum nélküli zúzásról és küzdelemről szól vagy azt célozza, de ennek ellenére én valahogy ezt csak néhány dalukban érzem. A tökéletes telitalálat, a Deez Nuts frontemberének (JJ Peters) közreműködésével készült What You Are, a hasonlóan kőkemény Time Is Now, illetve a metalosan, thrashesen kemény Everybody Matters, Hands Off és Endless Hopes pontosan illik ehhez a hozzáálláshoz, de a többi dalban mintha egy másik zenekart hallanánk.

Az egy dolog, hogy ezek a nóták színtiszta metalcore szerzemények, azaz előírásszerűen érkeznek a slágeresen könnyed refrének, de a dalszerkezetek is sokszor furcsán alakulnak. Valahogy a számok nem tudják kifutni azt a pályát, azt az ívet, amit a kezdőriffek előlegeznek meg: valamiért mindig leülnek a szerzemények a középrészen, megtöri őket egy belassulós leállás vagy feleslegesnek tűnő ütemtörés, illetve breakdown. Emiatt sokszor éreztem funkciótlannak ezeket a részeket, illetve gyakran az egész nótát is. Erre az iskolapélda a klipes Self-Made lehetne: mintha sosem akarna beindulni a dal, a többszörös újrakezdés ellenére sem.

Az album hangzása egyébként iszonyatosan kemény és brutális: a madridi Metal Factory Studios hangmérnökét, Alex Cappát dicséri ez, na meg azért Cameron Webb (Motorhead, NOFX) is alaposan hozzátehette a magáét, mert kegyetlenül megdörren az egész produkció, leginkább amolyan metalos-fémesen és ezt most kifejezetten pozitív értelemben mondom. Egyszerűen jó hallgatni, mert feltölti az embert energiával és lendülettel. 

A kiadó promóanyagában az alábbi zárómondat szerepel a zenekarról: "Ne a visszapillantó tükörbe bámulj, a hardcore jövője előtted van!" Ha ez minden bizonnyal túlzás is, azért a We Ride egy igencsak korrekt, pörgős, modern és metalos felfogású anyagot tett le elénk az asztalra, mely egyaránt kedvencévé válhat a metalcore és a régi vonalas hardcore rajongóknak is.

8/10

wr_band.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr212415047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása