SINNER - Tequila Suicide (2017)

2017. április 20. - Kovenant

sinner_cover.jpg

Harmincöt éves idén a német Sinner, Matthias Lasch (azaz Mat Sinner énekes-basszusgitáros) heavy metal/hard rock csapata. A Sinner sosem volt az a kifejezetten sikeres banda, még a tradicionális heavy metal aranykorában, a nyolcvanas években sem: valahol a német másodvonal középső soraiban harcoltak ők, körülbelül a Grave Digger alatt egy kategóriával. Tizennyolcadik soralbumuk március 31-én jelent meg az AFM Records gondozásában "Tequila Suicide" címmel, hat évvel utolsó, új stúdióanyagot tartalmazó korongjuk után.

Mat Sinner 1997-ben Ralf Scheepers énekessel az oldalán megalapította a Primal Fear nevű power metal brigádot és azóta a Sinner tulajdonképpen már csak hobbiprojektként üzemel. Emellett számtalan kezdeményezésben vett részt (Voodoo Circle, Silent Force, a Rock Meets Classic turnésorozat, valamint a Symphony X énekesével, Russell Allennel létrehozott Level 10), de van egy érzésem, hogy ő már igazából producerként, az említett koncertrendezvény zenei igazgatójaként, egyszóval egy amolyan valódi zenei háttéremberként érzi jól magát.

Egy több évtizedes karriert a háta mögött tudó zenekarnál figyelmeztető jelként működik, ha hirtelen szimfonikus albumot ad ki, megtalálja blues- vagy kelta zenei gyökereit vagy éppen ballada-gyűjteményt jelentet meg. Ez egyértelműen jelzi a karrier lecsengésének elismerését és elfogadását, valamint a békésebb vizekre evezést. Pályaváltásnak lehetünk ilyenkor szemtanúi: mintha a profi focisták a mindennapos edzésekkel teli évek után átmennének a kispályára és már csak hétvégente jönnek össze egy kis öregfiúk által űzött örömfocira. Nincs ezzel semmi gond, de az kétségtelen tény, hogy ha egymás mellé tesszük a "Tequila Suicide" korongot és mondjuk az 1985-ös "Comin" Out Fighting" vagy az 1995-ös "Bottom Line" anyagokat, mintha nem is ugyanazt a zenekart hallanánk. 

Igazi kiérlelt, kortalan és kellemes hard rock lemezt kapunk most, 2017-ben a Sinnertől: metalt csak nyomokban tartalmaz, talán csak egy-két nótára lehet ráerőltetni ezt a jelzőt. Az album vége felé található Why, Gypsy Rebels és Loud & Clear hármasra mondhatjuk, hogy jobban megdörrennek a gitárok, bólogatósabbak az ütemek és talán ezek a számok visszahoznak valamit a régi idők hangulatából. Egyébként pedig van itt minden: ír kocsmapunkot idéző bulis dalok, Thin Lizzy tiszteletadás, keltásan harcos tematikájú, akár még a mai Sabaton világába is beleférő induló, egy kicsit jellegtelen blues-ballada és a kötelező lírai nóta, fájdalmasan síró gitárokkal.

Mat Sinner hangja mindig is jó volt, most is megbízhatóan teljesít, csakúgy, mint a hangszeres szekció. Kellemes, lekerekített a hangzás is, ha lenne még ilyen, azt is mondhatnám, hogy rádióbarát a megszólalás, mert bizony innen simán négy-öt szerzemény is bekerülhetne bármelyik slágerrádió kínálatába.  

Természetesen senki sem várhatja el, hogy ötvenöt-hatvanéves zenészemberek ugyanolyan hévvel és lendülettel tolják harapós zenéjüket, mint a nyolcvanas évek közepén, de ezek a dalok olyannyira veszélytelenek és puhára csiszoltak, hogy nyugodtan betehetnénk őket akár egy harmincéves érettségi-találkozó kísérőzenéjének is, nagy felfordulást egyáltalán nem okozna. 

Mivel vérbeli profik készítették az új Sinner albumot, a korrekt minőség természetesen adott: ismerősek a dallamok, a zenei megoldások, kényelmesen el lehet mellette nyáron sörözgetni a haverokkal a hétvégén vagy az autóban, utazás közben hallgatni és a gyerekeket tanítani a rockzene mikéntjére, de többet ne várjunk tőle, mert nem is ilyen célból készült.

7/10

sinner_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1612439853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.