Rozsdagyár

SEQUENCE - Interjú Bogárral és Áronnal

2017. május 17. - blackgnes

16402714_1248421241880470_8781963883689735778_o.jpg

A Sequence nevű zentai (Szerbia, Vajdaság) gyökerű modern metal banda két tagjával dumáltunk egyet, ha már - ahogy ők is megemlítették - nagyrészt jobban lökik a koncertezést külföldön, mint kis otthonukban, így Magyarországon is sokan hallhattátok/láthattátok őket.

2014-ben születtek újjá mint Sequence, egy másik bandából, a Prison zenekarból, mely már csak Youtube-on érhető el, azóta megszűnt. S szorgosak voltak a fiúk, ebben az évben Bloodshed című nótájukhoz adtak nekünk egy király klipet is, majd 2016-ban bemutatták "Faith In Me" albumukat (lemezkritika ITT). Bátran kijelenthetem, hogy Vajdaság egyik kiemelkedő modern metal bandájával van dolgunk, akik nagyon szép sikereket értek el, de erről majd a fiúk beszélnek bővebben a következőkben.

cms-image-000003663.jpg

Merre felé koncerteztek mostanában?

Bogár: Őszig Magyarországon, most szombaton (május 20.) Szegeden a Cool klubban, a Mini Alpárfeszt keretei között, nyáron pedig a trú Alpárfeszten leszünk láthatók. „Felénk” (Szerbiában) a Kanizsafeszten, és ugyebár a legnagyobb durranás, az újvidéki Exit fesztivál lesz július 6-án.

Jobban "megéri" leginkább hírnév miatt a külföldön koncertezés, mint itthon?

Bogár: Még ha nem is a hírnév miatt, de az adott lehetőségek miatt éri meg leginkább. Sajnos Szerbiában nem nagyon van hol fellépni. Az a pár buli, amit évente egyszer-kétszer meg tudunk csinálni a maréknyi klubban, ami még befogadja a fajtánkat, nagyon dinamikus, és hálás szokott lenni közönségileg, de ugyebár nem lehet minden hónapban leróni ugyanazokat a köröket, ezért is járunk elég sűrűn külföldre. De persze nyilván a hírnév sem egy másodlagos tényező. Szeretjük, ha sokfelé szeretnek minket.

Áron: Én is csak egyet tudok érteni Ákossal. A kötelező köröket mindig megtesszük Szerbiában is, mert csak onnan indultunk, és nem akarjuk cserbenhagyni az ottaniakat sem, de Magyarországon hatványozottan több a lehetőség. Ezen kívül külföldre is imádunk menni, mivel az olyankor egy még nagyobb volumenű buli számunkra, és mindig igyekszünk több dátumot is összehozni, hogy inkább egy nagy kirándulás, mintsem egy egynapos program legyen belőle.

Ebben az 1-2 évben elég gyorsan cserélődtek a tagok a zenekarban, néha már én sem tudtam, hogy ki is játszik akkor jelenleg most a Sequban. Hogyan élték meg a rajongók ezeket a nagy tagcserélődéseket?

Bogár: Úgyis mindenki engem néz, szerintem észre se vették. Komolyra fordítva, sajnos ez egy olyan biznisz, aminek a feltételei nem tudnak mindig mindenkinek megfelelni. Van aki így képzeli el, van aki amúgy. Mindenkinek megvan a saját életútja, amit úgy alakít, hogy saját magának legjobban megfeleljen. Mi igyekszünk úgy csinálni ezt, hogy maximálisan a zenekart próbáljuk a legjobb irányba vezetni. Ez most épp úgy tudott kijönni az utóbbi egy évben, hogy zenésztársak jöttek-mentek-maradtak, de ez nem egy feltétlenül negatív dolog. A lényeg a szórakoz(tat)ás, és egyelőre mi (és úgy gondolom, hogy a nagyérdemű is) jól érezzük magunkat.

Áron: A zenekar eljutott egy olyan szintre, hogy vagy mindenki beleteszi magát, és első helyen van a fontossági sorrendjén az összes tagnak, vagy abbahagyjuk. Nyilván Bogár, Nikk és én a világért sem állnánk le, de a többiek nem így vannak vele, fontosabb a suli, a munka, vagy bármi más, ezért igyekszünk most olyan embereket keresni magunk köré, akik hasonló vehemenciával vetik bele magukat a zenekarba. Addig meg, amíg nem találunk ilyen embereket, addig van nekünk 2 nagyon kedves barátunk, a Gabi és a Marci, akikkel mindig meg tudjuk oldani a bulikat.

Mint tudjuk ugye, hogy a Sequence a Prisonból született, ami azért is kellett, mert stílusváltás jött leginkább, mégis a bandatagok nagyja ugyanaz volt.. ám most hogy szinte már mindenki kicserélődött, marad-e a régi Sequ?

Bogár: Azért a „szinte mindenki” az túlzás. Öt tagú a zenekar, ebből hárman (Áron, Nick, jómagam) azért elég jól oszloposan benne vagyunk a dologban. Gitár poszton ugyebár Danival eltöltöttünk két évet, most pedig Zolival egyet, tehát ez sem volt egy akkora átjáróház. Egyedül a bőgős pozíció, ami végül is szinte az eleje óta kicsit nyitottabb. Ott mindig az van velünk, aki épp ráér, de mint ahogy fentebb említettem, a szórakozás a lényeg, és az valahogy mindig meg van.

Áron: Ha Ákos szavaiból nem lenne egyértelmű, teljesen Sequence maradunk. A korábbi névváltás nagyban volt köszönhető a zenéhez való hozzáállásunknak. Most ilyenről nem beszélhetünk, és mivel a zenekar oszlopa is megvan, ezért nincs szükség ilyen szempontból sem cserére. A zenéket, szövegeket ugyanazok írják, mint eddig is, úgyhogy minőségi szempontból is reméljük maximum csak felfelé mozdul el a mutató.

Új album mikorra várható?

Bogár: Nem lesz. A későbbi „a demó még jóvót” elkerülése érdekében, ezt az egy albumot fogjuk tolni egész életünkben.

Áron: A kreatív része a dolognak már tart egy ideje. Tehát ötletek folyamatosan születnek. Nagyjából 7 dalkezdemény van meg. Még szeretnénk 3-4-et, hogy nagylemezt adhassunk ki. Valamikor 2018 elején szeretnénk stúdióba vonulni, de ezzel kapcsolatban nem ígérnénk semmit. Ha fixet tudunk majd mondani, mindenképp jelezzük ezt a Facebook-oldalunkon. Ami biztos, hogy 2018-ban előállunk egy új anyaggal.

Az új albumon várhatóak-e valamiféle változások?

Áron: Hát, ez egy nagyon relatív kérdés. Van valami egységesség a "Faith In Me" lemezen, amihez képest változna bármi? Én úgy érzem, hogy 3 tömbre lehet felosztani a 8 dalunkat, így már lemezen belül is elég változatosak a nóták. Ehhez képest úgy érzem, nem lesz eltérés, az új dalok is nagyban különböznek egymástól, és inkább tendenciákat lehet felfedezni bennük.

Bogár: Teli lesz tiszta énekkel, csak hogy legyen mint hétörködni.

Több magyar dal lesz rajta, vagy maradtok inkább az angol szövegeknél?

Áron: Nem lesz több magyar dal rajta, mint angol, de több lesz, mint a tavalyi lemezen volt (ami nem egy túl magas szám: 0).

Bogár: Bár a Halotti beszédet szeretnénk átdolgozni, kicsit modernebb, pörgősebb változatra.

Van valami nagy vágyatok így most, mint koncerthelyszín vagy bandával közös projekt?

Áron: Most már nem mondanám vágynak, mert beteljesülni látszik, de erről sajnos egyelőre nem nagyon szabad beszélnünk. Én szeretném a legjobban világgá kürtölni, de sajnos nem tőlem függ a bejelentés ideje.

Bogár: Knotfest-nagyszinpad, főműsoridőben három negyvenéves pánknak zenélni, akikből kettő már eszméletlen.

Mesélj egy kicsit, mi mindent értetek el, mióta Sequ a Sequ?

Bogár: Bejártunk hat országot, megnyertük a GBOB romániai országos döntőjét, és eljutottunk Berlinbe a világdöntőbe, ahol megismertünk egy rakás jó arcot (no meg ők is minket). Kiadtunk egy albumot, amit a Universal Music terjeszt digitálisan, emellett három klip is felkerült a világhálóra azóta. Most szombaton lesz az 50. koncertünk Szegeden. Eltöltöttünk nagyon sok órát közösen. Talán ez a legfontosabb!

Mostanában sok együttesről lehet olyan pletykákat hallani, hogy eladták magukat vagy nagyon rákoncentrálnak a pénz részére és a sok elvárásra, mint menedzsernek, mint közönségnek... mit gondolsz, ti milyen irányba haladtok?

Áron: Lévén, hogy azért egy olyan stílusban alkotunk, melyen belül nem igazán, vagy csak nagyon ritkán lehet arról beszélni, hogy pénzt keres az ember, meg mi is egy teljesen független banda vagyunk, így szó sincs ilyesmiről. Nálunk ez teljesen belülről fakadó dolog. Semmilyen megkötés, illetve kompromisszum nem határozza meg a dalainkat. Azt játsszuk, amit szeretünk. Ha épp néhol slágeresebb, vagy dallamosabb témák is vannak, akkor az azért van, mert nekünk úgy tetszik, és nem azért, mert valaki ezt elvárja.

Bogár: Azt gondolom, hogy ez egy nagyon félreértelmezett kifejezés. Az átlagember fejében ez valahogy úgy körvonalazódik, hogy odamegy hozzád egy öltönyös úriember, egy rakás pénzt a kezedbe nyom, és aztán te pedig úgy ugrálsz, ahogy ő fütyül. Persze, van ahol így működik, de az nem ez a világ. Hogy egy kicsit kifejtsem bővebben, hagy éljek egy hasonlattal. Ha van egy munkahelyed, ahol egész héten dolgozol egy rabszolgatartónak, hogy aztán a fizetésedből tíz év után vehess magadnak egy kocsit, vagy lakást, vagy akármit, akkor nem adtad el magad? Még csak úgy tetted meg igazán. Tehát minden csak nézőpont kérdése. Ha egy zenész vagy zenekar köt egy megállapodást egy kiadóval, szponzorral vagy akárkivel, annak érdekében, hogy sokkal több emberhez jusson el, amit csinál (AMIT SZERET), és ezért hajlandó esetleg a másik fél tanácsait megfogadni, és az még neaggyisten’ pozitív irányba is terelné a dolgokat, hülye lenne azt mondani, hogy „áh kössz nem, megvagyok”. És itt most ismétlem, nem arra gondolok, hogy „akkó fiam holnaptól táncdalokat fogsz énekelni, és szét fog vetni a dohány”, csak egyszerű együttműködésekről, ami mindenkinek jó tud lenni. Az szerintem teljesen normális kell, hogy legyen egy zenekar életében egy idő után, amikor már elég nekik a szakmai részére koncentrálni, és van valaki mögöttük, aki intézi az összes többi ügyüket.

Áron: Itt már azért keveredik a kiadó elvárása, a szponzor, meg a menedzsment, szóval Ákos most nagyon összeszedett mindent egy helyre. Igazából én úgy gondolom, hogy ha a kedvenc bandám körüli kreatív folyamatba úgy nyúl bele egy külső kéz, hogy a zenészek tükörbe tudnak nézni lefekvés előtt, akkor én vagyok a legboldogabb, ha még sok pénzt is keresnek vele.

A napokban láttam hogy felléptek a szerbiai Exit fesztiválon. Azért nem semmi, ez is egy nagy cél volt nálatok, vagy csak spontán jött az egész?

Áron: Célnak cél volt, de az, hogy összejött, az elég spontán volt. Épp egy romániai koncertünk után sörözgettünk, mikor megláttam, hogy ott van Milan Rakic is, az Explosive Stage szervezője. Hát én odalibbentem mellé, és elkezdtünk dumálni. Szóba jöttek a külföldi koncertek (azon a hétvégén is épp 3 országban toltuk). Kiderült, hogy egy jóakarónk is már beajánlott nála, meg az ottani koncertünk is tetszett neki, így azt mondta, hogy akkor ez meg van beszélve.

Bogár: Eladtuk magunkat.

Elérhetőségek:

thesequenceofficial@gmail.com

18518607_910497155756865_852362456_n.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8012510127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása