Tetszik vagy sem, a tribute- és haknibandák korát éljük. Tudom, durva túlzás az eredeti Morbid Angel tagok nevével fémjelzett I Am Morbidot ennyire lebutítani, de nekem már a Cavalera tesók Bloody Roots haknisorozata sem nyerte el a tökéletes szimpátiámat. Ez esetben mondjuk sokban áramvonalasította a hozzáállásomat a turné másik két résztvevője. Előszedve minden optimista nézetemet, bizalommal telve léptem be a Dürer Kertbe. Sajnos nem volt hibátlan a végkicsengés.
Az estét a pagan death metalos Helsótt nyitotta, nem kevés csúszással, ami már csak azért is volt megrendítő, mert a beállás végéig a termet sem nyitották ki, és még időben is végeztek, mindezek után kevéssel fél nyolc előtt lépett színpadra a banda - csak úgy mellékesen, 19:40-ig tartott volna az ő bulijuk -, kezdetben meglehetősen mérsékelt lelkesedéssel, bár az énekes, Eric Dow azért szívesen produkálta magát. Dicsérendő volt a lelkesedése.
Setlist tekintetében amúgy rendbe volt minden. Ugye a srácoknak még nincs egy kiterjedt életművük - 2 EP, és egy stúdióalbum -, viszont a kb. 40 perces műsoridőt így is ügyesen kitöltötték. Sajnálatos módon viszont ez a késés sokat rontott az egészen, a végére már én is kezdtem elveszteni az érdeklődésem, és ezzel nem voltam egyedül, nem egy ember vonult ki koncert közben. Kár érte, pedig volt húzása magának a koncertnek.
Az este következő fellépője az amerikai, már-már kultbandának számító Necrophagia volt, és talán nem túlzás kijelenteni, a legjobb bulit ők nyomták. Teljes megdöbbenésemre elég komoly tábor gyűlt össze a világot jelentő deszkák előtt, és a srácok sem sokat teketóriáztak, egyből belekezdtek a túrásba, melyet már a 80'-as évek eleje óta űznek. Engem ott vettek meg kilóra, mikor elnyomták a London-t a "Harvest Ritual Volume I" albumról. Killjoy hangja is hibátlan formában volt, igazából minden a legnagyobb rendbe volt a koncert ezen részével, ami meg csak hab a horror tortán, az az, hogy még némi show-t is sikerült csinálni, különböző lecsonkolt testrész-imitációkkal, a levágott női fej ultra brutális volt.
Mire a David Vincent és Tim Yeung által vezetett I Am Morbid színpadra lépett, már bőven megemésztettem az első két banda élményeit, és nagyjából felkészítettem magam arra, hogy jó eséllyel nem fog visszajönni a 100%-os Morbid Angel érzésvilág. Nos, igazam is volt, meg nem is. A setlist tényleg remekül lett összeállítva, veterán Morbid rajongóknak igazi csemege volt, kiemelném a Blessed Are The Sick-et a szórásból, illetve a koncert záró World Of Shit-et, szerintem évek óta nem kapott el így egy nóta egyetlen koncerten sem. A zenekar is bombaformában volt, David jobban bömböl mint valaha, szóval ilyen téren maximális volt a teljesítmény.
Viszont, a Morbid Angel érzés nagyon lassan jött meg, és nagyon hamar illant el. Túlzottan érezhető volt, legalábbis számomra, hogy nem az eredeti banda áll előttem, és sajnos néha mardosóan tribute érzésem volt. Egyszeri bulinak remek volt, viszont nem valószínű, hogyha jövőre újra előkerülnének, akkor ugyanilyen lelkesedéssel vetném bele magam a sűrűjébe. Én részemről köszönöm a lehetőséget, szép is volt, jó is volt, a maga hibáival együtt is, viszont én legközelebb Morbid Angel-t csak az eredeti bandától. Talán jót is tenne egy reunion?!...
