Rozsdagyár

Soha meg nem valósult turnék

2017. július 06. - Rock n roller

nwa-guns-and-roses-67f28203-b59c-4fd3-b343-3b0f1a515927.jpg

A Rolling Stone magazin összeszedett pár olyan meg nem valósult turné tervet, amik ha összejönnek, nagyot szóltak volna. Ezekből szemezgetünk.

Genesis turné Peter Gabriellel (2005)

Bár a Genesis lemezek millióit adta el Phil Collins-al a frontvonalon, a hardocore Genesis rajongók mégis nagy örömmel fogadtak volna egy reunion turnét Peter Gabriellel, és a korai évek gitárosával Steve Hackettel. 2005-ben komolyan felmerült egy ilyen turné lehetősége, amikor Hackett, Gabriel és Collins is jelezte hajlandóságát a közös fellépésre. Később Collins megerősítette, hogy az akkori Genesis tagokkal kiegészülve beszéltek az 1974-es epikus album, a The Lamb Lies Down on Broadway újra turnéztatásának lehetőségéről.

2005-ben végül a megbeszélésen túl semmi nem történt ebben az ügyben. 2014-ben, az album megjelenésének negyvenedik évfordulóján, azonban a rajongók gyanús jeleket tapasztaltak, hogy talán most megtörténik az újraegyesülés. Gabriel pl. azt nyilatkozta, "Soha nem zárható ki", hogy újra összeáll az eredeti Genesis. De  a rajongóknak csalatkozniuk kellett. Azóta sem történt semmi ez ügyben.

peter_gabriel_phil_collins.jpg

Beastie Boys és Rage Against the Machine közös turné (2000)

Az egy hónapos Rhyme and Reason észak-amerikai stadion turné az új évezred egyik legizgalmasabb zenei eseményének ígérkezett. "Itt az idő, hogy megcsináljuk minden idők legmenőbb, legnagyobb turnéját", nyilatkozta Tom Morello a Rage Against the Machine gitárosa 2000 júniusában, amikor bejelentették a Beastie Boys-al közös koncertkörutat.

A turné egyes állomásain, vendégként fellépett volna még a Green Day, Busta Rhymes és Common. De még az első koncert előtt, július 22-én, a Beastie Boys-os Mike D. bicikli balesetet szenvedett, és megsérült a válla. A turnét először elhalasztották, majd szeptemberben végleg lemondták. Egy hónap múlva Zack de la Rocha énekes bejelentette távozását a RAMT-ból.

 Guns 'n Roses és N.W.A. (1991)

A Use Your Illusion I-II. megjelenése után a csúcson levő GNR, azon belül is főleg Axl Rose, nagy rajongója volt az N.W.A. hip-hop formációnak, akikkel egy időben sokat lógott együtt. Ekkor merült fel egy közös turné ötlete. Bár két ellentétes stílusról van szó, pár koncert erejéig fellépett együtt a két zenekar. A komolyabb kapcsolat végül a rapperek menedzserének a mohóságán bukott meg, aki 10 percenkét 50 ezer dollárt akart kérni, szemben a Guns állat felajánlott 25 ezres összeggel.

main-dr-dre-says-axl-rose-wearing-a-cap-made-him-realise-nwa-had-made-it.jpg

Led Zeppelin 1980-as amerikai turnéja.

A Zeppelin 1977-es észak-amerikai turnéja, a zenekar történetének legsötétebb fejezeti közé tartozott. Féktelen droghasználat, folytonos  incidensek a zenekar és a stáb között, a legemlékezetesebb esemény pedig  az volt amikor Peter Grant menedzser megtámadott egy biztonsági őrt az oaklandi Alameda Coliseumban. A turnét korábban be is kellett fejezni, miután Robert Plant fia elhunyt egy rejtélyes gyomorfertőzésben.

Bár Plant érthetően vonakodott visszatérni az Egyesült Államokba, végül beleegyezett egy 19 állomásos Keleti-parti, és Közép-keleti koncertkörútba. Kikötötte azonban, hogy csak kisebb helyeken lépnek fel, és a koncertek között a korábbiaknál nagyobb szüneteket kell tartani. De  turné első, montreáli koncertje előtt három héttel John Bonham dobos alkohol fogyasztás hatására bekövetkezett légzészavarban meghalt. A turnét természetesen azonnal lemondták, majd pár hónappal később a zenekar bejelentette feloszlását.

 Bob Dylan Blonde On Blonde turnéja az Egyesült Államokban.

1966 első felét Bob Dylan végig turnézta Észak-Amerikában, Ausztráliában és Európában, a Hawks zenekar négy-ötödével (a rockabilly legenda Ronnie Hawkins korábbi kísérő zenekarával), és a dobos Mickey Jones-al. Ebben az évben jelnet meg a Blonde on Blonde című album. Ahogy közeledett a megjelenés, a rajongók széles körben elterjedt a remény, hogy Dylan csizmája újból az észak-amerikai színpadokra lép. Az első kitűzött időpont augusztus 6-a volt, a Yale Bowl stadionban, New Havenben, majd a New York-i Shea Stadionban, és sok más helyen folytatódott volna a turné.

De Dylan július 29-én motorbalesetet szenvedett. A baleset súlyossága, és hogy valóban bekövetkezett-e, máig vita tárgya. Mindenesetre jó ürügy volt a turné lemondására. Ezzel megfosztották az amerikai Dylan rajongókat attól, hogy a Hawks előadásában hallják a Blonde On Blonde dalait.

2214.jpg

 The Velvet Underground Egyesült Államok turné (1993)

Annak a híre, hogy Lou Reed, John Cale, Sterling Morrison és Maureen Tucker újra összeáll, valóságos lázba hozta a Velvet Underground rajongókat. De az amerikai rajongók legnagyobb bánatára, a szupergroup csak egy hat hetes európai turnét vállalt. A tengerentúlon élőknek pedig be kellett érniük a Live MCMXCIII című koncertlemezzel, amit a turné párizsi állomásán vettek fel, a L'Olympiában.

au-coeur-du-new-york-des-60s-avec-le-velvet-underground-5.jpg

Paul McCartney és a Wings japán és egyesült államokbeli turnéja (1980)

Paul McCartney 1980. január 16-án a Wings tizenegy állomásosra tervezett turnéjára érkezett Japánba. Ez volt az első látogatása a szigetországban, a Beatles 1966-os fellépése óta. Sajnálatos módon a japán hatóságok megtalálták azt a 8 uncia marihuánát, amit a poggyászában elrejtve próbált becsempészi az országba. Ennek következtében 10 napon át élvezte az ázsiai ország egyik börtönének vendégszeretetét. Így nem csak a japán turnét hiúsult meg, de a Wings 1976 óta első egyesült államokbeli koncert korútját is le kellett mondani. Majd nem sokkal később a Wings feloszlott, miután Denny Laine alapító tag kilépett a zenekarból.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7212637995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le Orme 2 2017.07.06. 20:08:33

Nagyon eltérő fajsúlyú előadókról van szó. Méltatlan dolog a Genesist egy semmilyen Rage Against the Machine-nel együtt emlegetni. A Led Zeppelin meg teljesen más eset.

Rock n roller 2017.07.06. 22:47:04

@Le Orme 2: Méltatlan dolog a Rage Against the Machine-t semmilyennek nevezni

Le Orme 2 2017.07.06. 23:04:23

@Rock n roller: Nem méltatlan. A Genesis a Foxtrotot, Trespasst, Lamb Lies down on Broadwayt, Wind and Wutheringet, Seling England by the Poundot, Nursery Crime-ot, A Trick of the Tailt adta az emberiségnek. Mindegyik önmagában is elég lenne.
süti beállítások módosítása