Rozsdagyár

VENOM INC. - Avé (2017)

2017. augusztus 12. - Dan696

20706368_1555292071157602_1164246304_o.jpg

Tulajdonképpen meg sem lepett, amikor 2015-ben a két oszlopos M-pire Of Evil tag, Mantas és Demolition Man (mindketten játszottak az ős-Venom felállásban) Abaddont összekaparva újra csatasorba állította az ó-Venom gépezetet, viszont ugye a Venom név használati joga továbbra is Cronosnál van, úgyhogy a triumvirátus kénytelen volt egy gyors csavarással nevet váltani. Azóta már túl vannak jó pár koncerten, köztük egy marha sikeres magyar bulin is, 2017-re meg eljött az ideje, hogy bemutassák első stúdió albumukat, hölgyek és urak, "Avé"!

Bár soha nem tartoztam a "Venom az egyetlen igazi, és felülmúlhatatlan" táborba, viszont az albumaikat szerettem, ugyan mára nekem kicsit letűnt a régi csillogás, viszont az M-pire albumait kimondottan szeretem, úgyhogy ezeknek a háttéranyagoknak az ismeretében álltam neki az "Avé" korongnak. A már előzetesen megszellőztetett címadó Ave Satanas nyitja az anyagot, és azt kell mondanom, remekül. Elsőre mondjuk kicsit zavaró volt az az irgalmatlan mennyiségű monológ, amit beleszuszakoltak ebbe a szűk 8 percbe, viszont így utólag visszagondolva azért mégis egy erős atmoszférát biztosítanak a dalnak.

Az ezt követő Forged In Hell rock 'n rollos alapriffjével már az első pillanattól az egyik legnagyobb kedvencem lett, még némi Guns érzés is jött az egészből. A Metal We Bleed egy valamivel hagyományosabb nóta, egészen jó, bár - és ez abszolút személyes - egyre kevésbé tartom eredetinek az ilyen címeket, már heavy és power bandáknál is inkább csak megvonom a vállam ilyenkor. 

Az első dalként kihozott Dein Fleisch engem viszont nem győzött meg már kezdetben sem. Valahogy baltával faragottabb, mint a többi dal a lemezről. Amit még érdemesnek tartok kiemelni a lemezről, az a The Evil Dead tétel, mely a kedvencemmé vállt, illetve a záró szám előtti I Kneel To No God, mindkettőnek olyan húzása van, hogy potenciális koncert-kedvenccé fogják kinőni magukat. 

Zeneileg nézve a produktum amolyan fél-Venom. Tele van rettentően ügyes, kidolgozott témákkal, legjobb példa erre a záró Black N Roll, vagy a War tétel, ami szintén megér egy misét, viszont kevésbé zsigeri, kevésbé szerethetően amatőr. Ugye a Venom szépségét anno az adta, hogy tudtuk, hogy amit hallunk, az amatőr és képzetlen, viszont mégis erőszakos és vad volt. Ez még ma is így van - most nyugodtan meg lehet dobálni -, viszont Mantasék technikát és totális hozzáértést adtak hozzá, ami jót is tett, meg nem is.

Jót tett, mert a dalok 100%-on pörögnek elejétől a végig, viszont részben elvesztették Venom-jellegüket. De, hogy ne csak rosszat mondjak, Demolition Man kilométerekkel maga mögött hagyja Cronost, bármikor. És Mantas is csúcsformában van, főleg a Time To Die riffje volt az, ami levett a lábamról. Ami külön dicséretet érdemel, az Abaddon dobjátéka, mely az összes dalban egyformán feszes és pontos. 

Gondban vagyok. A lemez kifejezetten jó, leginkább az M-pire életművet idézi, viszont ezt azon a néven is ki lehetett volna adni, mert ez csak részben Venom. Rossz pontot nem fogok adni, mert jó volt végighallgatni - többször is -, csak hiányos, pontosabban nem az, sőt, túlzottan egyben is van, ami magában nem lenne baj, csak pont az esszencia hiányzik belőle. Nem tudom, hogy mennyire lesz hosszú életű ez az egész, én magam részéről remélem, hogy lesz folytatás, bármilyen is lesz, én várni fogom.  

7/10

promoted-media-optimized_572193bee662b.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9512733808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása