Rozsdagyár

FOO FIGHTERS - „Hangzás szempontjából a legnagyobb dolog, amit valaha letettünk az asztalra”

2017. augusztus 24. - Felicium

21083608_10159142779445545_3178230884395533324_o.jpg

Az MTV Video Music Awards jelölést is begyűjtő Run után újabb videóval jelentkezett a Foo Fighters. A The Sky Is A Neighborhood kapcsán az amerikai banda vezéralakja, Dave Grohl a következőket mondta: „Hangzás szempontjából a legnagyobb dolog, amit valaha letettünk az asztalra” – kezdte az énekes/gitáros. „Egyik éjjel kint feküdtem a szabad ég alatt, és elképzeltem, hogy minden egyes csillag egy olyan hely, ahol akár élet is lehet. Innen jött az inspiráció: az eget úgy kell kezelnünk, mint a szomszédságunkat, és nem lehet más dolgunk a földön, mint összekapni magunkat és értékelni az életet ebben a hatalmas univerzumban. A különleges az egészben az, hogy a cím előbb megvolt, mint maga a zene.”

A végeredmény pedig egy igazi rockhimnusz lett, amelyet spontán módon, egyetlen délután alatt rögzített a június 26-án Budapesten fellépett csapat, és amely ugyanakkor magán viseli a producer Greg Kurstin által hozott jazz stílusjegyeket.

A nótához készített klip pedig augusztus 23-án debütált: a rendező maga Grohl volt, társául pedig az operatőr Brandon Trost szegődött, így álmodtak meg közösen egy kaleidoszkóp jellegű, epikus sci-fi világot.

Concrete and Gold címet viselő új Foo Fighters album szeptember 15-én jelenik meg – a Run és aThe Sky Is a Neighborhood mellett a következő dalokkal:
1. T-Shirt
2. Run

3. Make It Right
4. The Sky Is A Neighborhood
5. La Dee Da
6. Dirty Water
7. Arrows
8. Happy Ever After (Zero Hour)
9. Sunday Rain
10. The Line
11. Concrete and Gold

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2612776054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása