SALVUS - Klip és Dal megjelenés: Erdő | Holnap koncert a Dürer-ben

2017. szeptember 08. - Felicium

erdo_sajto_promokep.jpg

Erdő címmel elkészült egy új Salvus dal videoklippel felvértezve, mely idén többször is hallható volt a koncertjeinken. A klipet Lerch Péter rendezte és vágta, valamint itt hallható/látható először a zenekar tavasszal érkezett új dobosa, Kiss Gergely (ex-Sunday Fury, Ad Astra). A  dal felvétele Vári Gábor irányítása alatt készült a Miracle Sound stúdióban Szegeden, és egyben a készülő új Salvus anyag első előhírnöke. Mivel számos rajtunk kívül álló ok miatt a tavasszal emlegetett EP nem tudott megvalósulni, a zenekar inkább gőzerővel ráfordul az új lemez megírására, hogy az a jövő év első felében elkészülhessen.

Élőben a zenekar legközelebb 09.09-én a Dürer Kert nagytermében fog fellépni egy nagyon erős zenekarokkal megtámogatott minifesztivál keretein belül majd egy-két szorványos vidéki fellépést illetve  egy októberben várható rendhagyó akusztikus koncertet követően a zenekar néhány hónapra teljesen visszavonul a színpadokról, így aki idén zúzna még egy jót a Salvusra, semmiképp ne hagyja ki az eseményt! ;)

Koncert esemény: ITT!

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2812811728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.