SEPTICFLESH - Codex Omega (2017)

2017. október 09. - Dan696

septicfleshcodexcd.jpg

A görög Speticlfesh 2008-as "Communion" című visszatérő albuma óta valahogy egyenletesen tudja hozni ugyanazt a minőséget, ez hiányzott is, ugyanis 2003-as oszlásukat megelőző 2-3 lemezt egyszerűen mái napig képtelen vagyok rossz szájíz nélkül végig hallgatni, hol önmagukhoz képest gyenge, hol meg kifejezetten rossz mivoltuk miatt. Nem kell egyetérteni velem, de ennek az egésznek köszönhetően szerintem maga a banda is belátta, hogy szükség van egy hosszabb pihenőre. Jót is tett, bár 2008-as visszatérésüket még mindig nem tartom egy megismételhetetlen remekműnek, azért több árnyalattal javult az összkép. Az ezt követő "The Great Mass" viszont túlzás nélkül, az elmúlt tíz év egyik legmarkánsabb, legerőteljesebb death metal albuma lett, az azt követő, három évvel ezelőtti "Titan" is folytatta ezt a tendenciát (az album egyik giga dala, a Prototype vagy egy évig volt a csengőhangom). Nézzük, milyen lett a "Codex Omega"!

Az albumot a már egy látványos 360°-os videóban bemutatott Dante's Inferno nyitja, és bár nem ez a lemez csúcspontja, azért egy kellemes dallamokkal telepakolt, hangulatos nyitás. Talán még a "The Great Mass" albumot nyitó The Vampire From Nazareth volt még hasonlóan jó alapozás. Az ezt követő 3rd Testament már egy kicsit érdekesebb dal. A szaggatós riffelés soha nem állt távol Seth Anton-éktól, viszont itt olyan progresszív hatást kelt, amit én még nem hallottam tőlük. Egyszerre epikus és földbedöngölően sötét ez a dal, mindemellett 100%-ig Septicflesh. A "We invented the devil, so the devil is man!" sorból meg tuti szállóige lesz. A megklipesített Portrait Of A Headless Man egészen átlagosnak mondható: húzós, tömény, hangulatos, de igazából az utóbbi 3-4 album közül bármelyiken rajta lehetne. 

Nehéz, és meglehetősen felesleges lenne végigmenni az összes dalon, igazából az album úgy jó 70-75%-a ül, már amennyiben fogékony az ember erre a zenére. Még kettő dal van, amire felhívnám a figyelmet. Az egyik a Martyr című gyöngyszem, mely nálam egyrészt a mostanság igencsak időszerű mondanivalója, másrészt zenei megoldásai miatt - Istenem, az a riff - lett első számú kedvencem. A másik az album utolsó harmadában előkerülő Faceless Queen. Ennél a pontnál még egy kis black metal hatás is feltűnik. Ugyan nem dominálja végig a dalt, viszont az utolsó másodpercig jelen van és borzasztó erős atmoszférát teremt. 

Számomra az új album esszenciáját jelentős részben az ex-Decapitated dobos Krimh játéka adja. A srác 2014 óta dobol a csapatban, de albumon először hallhatjuk. A legerősebb témákat a Dark Art és az Enemy Of Truth alatt üti, viszont a nyitó nóta alapja is megér egy misét. Ami Christos Antoniou gitárjátékát illeti, hozza a vártat: remek riffek váltogatják egymást és Sotiris Vayenas-szal összefogva olyan embertelen dalok születnek, mint a záró Trinity. Seth Anton basszusjátéka is a szokásos magas színvonalú, ráadásul a hangja is bombaformában van. 

Igazából bárhogy nézem, a "Codex Omega" egy remek album lett. Igaz, egy-egy belassulósabb téma egy kicsit leülteti az anyagot, de szerintem úgy, hogy ez zsinórban a harmadik ugyanolyan minőségi lemezük, ezek bőven megbocsáthatóak, egy rakás banda összetenné a két kezét, ha csak ennyi baj lenne velük. 

9/10

892_photo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4912869380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.