Rozsdagyár

NICUMO - Storms Arise (2017)

2017. október 19. - Kovenant

nicumo_cover.jpg

Azt már megszokhattuk, hogy a finn színtér stílusokon átívelően külön színfoltja a teljes metalvilágnak, de újból és újból ledöbbenek azon, hogy egyrészt mennyi zenekar működik északi rokonainknál (ez rendkívül sokat elárul az ottani zeneoktatás színvonaláról is), másrészt pedig ezek közül mennyi játszik kiválóan kiérlelt, nemzetközi viszonylatban is helytálló zenét. Nem kivétel ez alól a Nicumo második soralbuma sem, mely "Storms Arise" címmel jelent meg az Inverse Records gondozásában július 7-én.  

A zenekart Atte Jääskelä gitáros alapította meg még 2007-ben Finnország északi részén és ez alapvetően meghatározza a Nicumo zenei világát. A hideg, jeges, mégis lefojtott és kitörni készülő érzelmekkel átitatott melankólia teljes pompájában tárul fel a tizenegy tételes, majd' egyórás anyagban.  

Igazán nem szeretném minden finn vonatkozású lemezkritikámba beleszuszakolni a Sentenced nevét, de mégis kénytelen vagyok, mert ez a zseniális zenekar akkora nyomot hagyott a finn metalszíntéren, hogy gyakorlatilag amelyik hasonszőrű brigád kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a dallamokra, ott bizony előbb-utóbb felbukkan a legendás brigád neve.

A Nicumo melódiák terén tehát elsősorban a Sentenced, illetve a Katatonia világát idézi meg, de ennél sokkal nagyobb merítéssel és merészebben nyúl bele az elmúlt két évtized rockhatásaiba: itt van még modern progresszív metal (főleg a riffek és a hangszerelés terén), de a death metal sincs elfeledve. Itt kell kiemelni Hannu Karppinen énekesi teljesítményét: elképesztően határozott és kemény a death metalos, szigorúbb előadásmódja, de a tiszta részeket is párját ritkító módon hozza. Ritkán hallani az érzelmeket így átadni képes énekhangot, mely tökéletesen mentes a giccses maníroktól, melyeknek első megnyilvánulására más bandák esetében legszívesebben azonnal nyomnám is meg a stopgombot a lejátszón.

Ha már a pozitívumoknál tartunk, akkor Tapio Anttiroiko gitármunkáját is meg kell említenünk: kifejezetten modern, mégis dallamos és pontosan kicentizett jelenlétű szólókat hallhatunk végig a lemezen, melyek sosem lépnek túl az adott dal kompozíciós keretein, magyarán nem öncélú technikai virgázással találkozhatunk itt, hanem valóban a nóták hangulatához illő, azokhoz hozzátevő futamokkal.

A Nicumo rendkívül kidolgozott dallamokkal operál, de ha valaki a fentiek alapján azt hinné, hogy valamiféle könnyűsúlyú versenyzővel állunk szemben, akkor hallgassa meg az Unholy War vagy a Guilt című tételeket, melyek korrekt death metalos módon üvöltik le a fejünket. A fő hangsúly azonban valóban a melankolikusabb szerzeményeken van, mindez azonban kegyetlenül bitang riffmunkával megtámogatva.

Néhányszor beugorhat a Ghost Brigade neve is, de a Nicumo esetében nincs ennyire egyértelmű Katatonia-hatás a dalokban, a szerzemények inkább valóban a Sentenced-féle dallamvilágban gyökereznek, csak éppen a mai, modern, súlyosabb hangzásvilág kedvelőinek ízléséhez illesztve. A hangzásról, az egész produkcióról is csak felsőfokon lehet beszélni: a Joshua Music Stúdióban készült felvételekért és a keverésért Olli Tainio felelt, míg a maszterelés Svante Forsbäck (Amorphis, Volbeat, Apocalyptica, Rammstein) munkáját dícséri.

Egyetlen, nüansznyi ellenvetésem van csak az albummal kapcsolatban, ez pedig a játékideje: a közel egy óra talán sok kicsit a jóból. Egy-két dalt le lehetett volna csippenteni a korongról, bár ha pisztolyt tartanának a fejemhez, akkor sem tudnám megmondani, hogy melyiket. Nagyon komoly színvonalú produkciót tettek le tehát a finnek az asztalra: egészen elképesztő, hogy nem találkoztam velük idáig és nagyon remélem, hogy ezzel a kiadványukkal sikerül megvetniük a lábukat a színtéren, mert teljes mértékben megérdemlik.

9,5/10

nicumo_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr813024736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2017.10.20. 20:49:07

Ez az album nagyon felkeltette az érdeklödésem.....meg kell hogy rendeljem....
süti beállítások módosítása