EMBERÖLTŐ - Mesteri rock és népzene ötvözet | Hazai Reménységek #27

2017. október 23. - Felicium

vlcsnap-2017-10-14-19h04m18s45.png

Megjelent a folk-rockos Emberöltő zenekar legújabb klipje. A zenekar 2013 őszén alakult Szokolyán. A kezdeti évek tagcserékkel teltek, de az idei évtől állandósulni látszik a zenekar tagsága.

Alapvetően a rockzene, a népzene és a magyar irodalmi kultúra közös kapcsolata jellemzi zenei munkásságunkat. Saját gondolataink mellett megzenésítjük olyan híres magyar költők verseit, amelyeknek mondanivalója a mai korban is megállja a helyét. Műsorunkban szerepelnek Petőfi Sándor, József Attila, Juhász Gyula versmegzenésítések és mostanában formálódik egy Ady Endre vers is.

2016-ban jelent meg a „Tündérország” című album, ami a zenekar Youtube csatornáján érhető el. Tervben van, hogy jövő év első felében egy kislemezzel jelentkeznek, ami már CD formájában is megjelenik.

Nehéz, de sikeres volt számunkra az idei év. Megjelent a „Nap örökké süt neked” című dalunk videoklipje, aminek alapját egy moldvai népdal képezi. 
Október 15-én jelent meg a legfrissebb munkánk, az „Itt van a szívem” című saját szerzemény. A klipforgatás helyszínének Szokolyát választottuk, bemutatva a falu néhány jellegzetességét, hiszen ez a dal a szülőföldhöz való ragaszkodásról szól.

zenekar tagjai:

Pauliscsák Anett – ének, furulya
Csorba Levente „Csevi” - gitár, ének
Lénárt Levente – dob
Száraz Zoltán – basszusgitár, zenekarvezető



Linkek: emberolto.comfacebook.com/emberolto

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7513030068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.