„Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata különös új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk felkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett.” Több szempontból is ideillik a Star Trek film- és tévésorozat mottója: a Rozsdagyár is ilyesfajta űrhajóként evickél át a kortárs metalszíntér produktumainak univerzumában, hogy felderítse és bemutassa a tengernyi album közül azokat, melyek valamilyen szempontból felkelthetik a mi vagy olvasóink érdeklődését. Másrészt a jelen recenzió tárgya, a Tetragrammacide indiai trió bemutatkozó albuma valamiféle olyan helyre keveredett el zenei kísérletezései során, mely egy valószínű kvantumugrásnak köszönhetően kívül esik a jelenleg ismert zene határain.
A heavy metal ma már korántsem néhány kivételezett helyzetben levő ország kizárólagos játszótere, hanem a Föld bármely, akár váratlannak tetsző pontjáról is érkezhetnek egészen kimagasló színvonalú anyagok. Ámbár ennek az ellenkezője is igaz: az underground, a különlegesség léte és az ahhoz való tartozás csak a legritkább esetben garantálja a minőséget. Bevallom, a Tetragrammacide személyében elsőként találkozom indiai zenekarral és rendkívül kíváncsi is voltam a produkciójukra.
A szélsőséges anyagokra szakosodott Iron Bonehead Productions kiadó november 3-án jelenteti meg a "Primal Incinerators Of Moral Matrix" című korongjukat. Mivel mindig a promóciós szöveggel kezdem az adott zenekarokkal való ismerkedést, fejest ugrottam az ismertetőbe: ezek szerint a Tetragrammacide a modern idők legfenyegetőbb, legagresszívabb és legbarbárabb együttese. Ezt követően olvasni kezdtem az indiai banda kiáltványát és pár másodperc után hátrahőköltem. Ilyen sorok morzsolták szét agysejtjeimet, mint például:
Ismerd fel és kövesd az ősi Tüphón, Káin Mester elmosódott lábnyomait! Fegyverezd fel magad! Tedd magadévá a hiper-spirituális villámháború fortélyainak jellemzőit! Telepatikus módon fogadd be a szertartásokat a taktikai Kali-juga háború megindításához! Használd ki a rendelkezésre álló meta-technológiákat és azok részletes meta-tudományos eljárásait a titkos kabbalisztikus információk dekódolásához ...
Ennyi bőven elég is lesz. Van itt minden: az ókori görög, egyiptomi, indiai kultúrák, továbbá a zsidó-keresztény-mohamedán vallások alkotóelemeiből összegyúrt rétestészta, nyakon öntve ezotériával, mágiával, sátánizmussal, kozmológiával és valami modern, zavaros techno-blablával. Mintha az UFO-magazin vagy hasonszőrű társainak egyik évtizedek óta a padláson aszalódó példányát olvasnánk. Az album címe sem egyszerű: "Az erkölcsi mátrix ősi hamvasztókemencéi". Nos, a zenekari manifesztum után valami világrengetően új, eddig sosem hallott muzsikát vártam, valami olyasmit, mely alapjaiban rengeti meg a metalszíntér téridő kontinuumának szöveteit.
Ehhez képest sajnos a jól ismert, végletekig túlhúzott underground black/death zörejfesztivál fogadott: véges-végig eszement blastbeatek, kivehetetlen üvöltözés és hörgés, sáriszapként fortyogó, kavargó gitármorgás, melyből néha kivehető egy-egy riff vagy éppen gitárszóló-kezdemény. A harminckilenc perces anyag hat tételből, valamint három instrumentális gondolatból áll (de sajnos értelmezhető témákból vagy kósza reményként felbukkanó dallamokból nem): még ezek a szerzemények sikerültek a legérdekesebbre, melyekben indusztriális zajok, effektek, meg valamiféle népzenei bejátszás is helyet kapott.
Gyakorlatilag hasonló produkciót kapnánk, ha egy ipari porszívó mellett bekapcsolva hagynánk ugyanennyi időre egy mikrofont: zeneiség szempontjából a hatás tökéletesen megegyezne. Az kétségtelen, hogy az agresszió levezetésére kifejezetten alkalmasnak tűnik az indiai csapat zenéje, sőt, az albumot élőben végigjátszani sem lehet könnyű feladat. Többszöri meghallgatás után sem tudtam megkülönböztetni a dalokat: szinte teljesen mindegy is, hogy az album melyik pillanatában kapcsoljuk be a lejátszást, pontosan ugyanazt fogjuk hallani.
Azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a Tetragrammacide zenéje valóban bestiális és brutális: de ilyen értelemben egy, az ablakunk alatt egész nap maximális fokozatban sivító sarokcsiszoló vagy stílfűrész is az. Az indiai trió tagjai - úgy érzem - sokkal nagyobb elánnal és nekibuzdulással kezdtek bele háttérkoncepciójuk és látványviláguk kidolgozásába, mint az alkotásuk valódi terepébe, azaz a zenéjükbe.
Rengeteg ilyen underground csörömpölést hallhattunk már az elmúlt harminc évben: semmi újdonságot nem véltem felfedezni ebben a blackened death metal szörnyszülöttben. Remélem, hogy ennek ellenére a zenekar megtalálja rajongótáborát, valamint lelki békéjét is.
4/10
