AUGUST BURNS RED - Phantom Anthem (2017)

2017. november 13. - Kovenant

abr_cover.jpg

Ha a metalcore kifejezést meghalljuk, tízből nyolc metalrajongónak - nem túlzás - az amerikai August Burns Red neve jut azonnal az eszébe. A Pennsylvania állambeli zenekar az állandóság szinonimája: 2006 óta (az első két-három évüktől eltekintve) változatlan felállással dolgoznak, kétévente érkezik aktuális albumuk, melyek mindig stabilan a Billboard 200-as lista TOP10-ének környékén landolnak. Az október 6-án a Fearless/Spinefarm Records gondozásában megjelent nyolcadik lemezük, a "Phantom Anthem" sem jelent semmilyen szempontból kivételt.

A metalcore nagy robbanása a kétezres években következett be, köszönhetően a stílus dallamosabb ágának, melynek legfőbb hatása egyértelműen a svéd dallamos death metalban gyökerezik (In Flames, Dark Tranquillity, At The Gates). Ahogy aztán lenni szokott, a népszerűséget a hasonszőrű csapatok osztódással történő szaporodása, majd a számtalan alstílus létrejötte követte. Ma már megszámlálni sem lehet egyiket sem, de a deathcore, a mathcore vagy éppen a progresszív metalcore is mind-mind innen ered.

A 2006-ban érkezett Jake Luhrs rendkívül karakteres frontember: középtartományban dolgozó üvöltözése szerencsére korántsem annyira fárasztó még hosszú távon sem, mint pályatársaié. A stílusból adódó énekhang monotonitását - mely egyébként a metalcore ellenzőinek egyik legfőbb érve is egyben - a zenekar egyrészt az egészen elképesztő gitármunkával, másrészt a gyakori téma-, illetve hangulatváltásokkal ellensúlyozza.

Mindez természetesen amiatt lehetséges, hogy kiváló zenészek alkotják a bandát: Matt Greiner dobos az egész rockszíntér egyik legalulértékeltebb ütőse, érdemes ilyen szempontból, csak ezért is végighallgatni egyszer a korongot, mert Greiner játéka embertelen agresszivitást, de egyben változatosságot is biztosít az August Burns Red dalainak.

Érdekes megfigyelni, hogy az együttes mennyire ragaszkodik a metalcore alapvető stílusjegyeihez (tiszta ének teljes hiánya, a refrének hagyományosan dallamos csordavokáljai, a szinte blastbeat-szerű, elképesztő intenzitású tempó, a breakdown-ok célzatos használata), de mégis képes úgy folyamatosan új hatásokat beépíteni, hogy mégsem válik unalmassá vagy önismétlővé a produkciójuk. 

Számtalan brigád itt veszti el a fonalat és idegeníti el teljesen rajongótáborát: a művészi kiteljesedés fennen hirdetett szólamába burkolózva rendre előállnak valami teljesen stílusidegen és általában hatalmas bukást eredményező, az addigi pályájukkal totális ellentmondásban álló dologgal (lásd a Dream Theater legutóbbi korongját ITT vagy éppen a leghíresebb ilyen lemezeket ITT), utána pedig évekig tartó kemény munkát jelent mindezt feledtetni és újra megkedveltetni magukat a korábbi rajongókkal.

Az August Burns Red tagjai ebben mesterek: folyamatosan csiszolják, finomítják, bővítik saját stílusukat, de pontosan mindig csak annyira, hogy kilométerekről is felismerhetőek maradjanak. Legyen az a záró Carbon Copy szinte már deathcore-jellegű zúzása, a Quake egy az egyben In Flames-féle tiszteletadása (Jesper Strömblad biztos csuklik egyet minden egyes alkalommal, amikor a nóta felhangzik) vagy a Brent Rambler/JB Brubaker gitárduó technikai tudásának és kreativitásának köszönhető progresszív metal hatás, az amerikai csapat egyformán ötletesen és hézagmentesen dolgozza mindet saját zenei világába.

A nyitó King Of Sorrow egy kifejezetten húzós, brutálisabb tétel, amely úgy belöki a "Phantom Anthem" motorját, hogy az aztán végig százötvennel repeszt velünk a játékidő közel ötvennégy percén át. A dalok közül egyértelműen kiemelkedik a rendkívül pozitív hangulatú The Frost, az Invisible Enemy a matekos, djentes, poliritmikus ütemeivel, illetve a középtájt elhelyezett Coordinates és a Generations az atmoszferikus részeivel: ezek miatt önmagában érdemes belevágni a korong meghallgatásába.

Egyetlen gondom akadt csak az albummal: bármennyire is érdekesek az egyes ötletek és témák, a közel egy óra lemezhossz egyszerűen túl sok és mivel tényleg semmiféle tiszta énekkel nem találkozunk, ez egy idő egy kicsit unalmassá válik. Egy-két dalt nyugodtan le lehetett volna itt hagyni: érdemben egyáltalán nem csökkentette volna a "Phantom Anthem" színvonalát, hanem talán csak feszesebbre, kompaktabbra húzta volna a produkciót.

Mindezzel együtt az August Burns Red idei teljesítménye 2017 legerősebbje metalcore fronton: az amerikaiak úgy haladnak előre, hogy nem maradnak le tömegek a hátuk mögött és egy szemernyit sem kommercializálódtak, illetve nem kölcsönöztek semmit sem a popzene eszköztárából, ami pedig a mai metalszíntér rákfenéje. Erősen ajánlott anyag.

9/10

abr_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6513263907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kútmester 2017.11.13. 23:59:32

A kezdőmondat így lett volna jó: Ha a metalcore kifejezést meghalljuk, tízből nyolc metalrajongó elveszti további érdeklődését e stílus iránt.