Az amerikai, Detroit városából származó Acid Witch különös szerzete az underground metal világának: morbid rajongásuk a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás horrorfilmjei iránt alapvetően határozza meg zenéjüket, mely valahol a gótikus doom/death és a stoner metal metszéspontjában található. Harmadik soralbumuk a Hells Headbangers kiadó gondozásában jelent meg "Evil Sound Screamers" címmel október 31-én, azaz Halloween napján (mikor máskor?) és bár zeneileg kifejezetten szórakoztató, koncepciójában azért vannak olyan elemek, melyek hosszabb távon kicsit fárasztóvá szürkítik a produkciót.
A Slasher Dave énekes/billentyűs vezette brigád 2007 óta nyomja az ipart, ezalatt számtalan EP-t és közös kiadványt jelentetett meg hasonszőrű csapatokkal, amúgy igazi underground módra. 2008-ban és 2010-ben jelentkeztek nagylemezzel, így jó sok idő telt el utolsó korongjuk óta. Nos, ehhez képest egy igen szerény, mondhatni kifejezetten spórolós anyaggal álltak most elő, melyen alig félórányi zene található, ha mindent összeszámolunk.
Az egész album a Halloween és a horror-kánon tematikáját járja körül, nevezetesen vannak itt boszorkányok, csonkítást szakmányban űző sorozatgyilkos, de még a Halloween-jelmezeket és -kiegészítőket gyártó amerikai Beistle vállalat alapítója is megéneklésre kerül. Slasher Dave különösen beteg előadásmódja (mely leginkább egy alaposan betépett King Diamond és egy whiskyben pácolt svéd death metal énekes szerelemgyerekére hajaz, brrr), valamint a nyolcvanas évek horror-alkotásainak filmzenei eszköztárát (konkrétan John Carpenter dallamait és jellegzetes fordulatait) megidéző szintetizátor-effektek eleve kizárják, hogy komolyan vehessük a lemezen szereplő dalokat, így marad a betegre röhögés vagy a néhány sör (khmm ...) mellett, a haverok társaságában eltöltött headbangelés.
Két nagy gondom van az albummal, melyek összefüggenek egymással. Egyrészt a rövid játékidő: ha lefejtjük a három átvezető narrációs tételt és a dalokban előforduló effektes részeket, mindösszesen hét dalt kapunk alig félórában, ami bizony hét év várakozás után elég soványnak tűnik.
A másik elem pedig a korongot átívelően szereplő rádióbejátszások, filmes jelenetek, azaz a szöveges betétek túlzásba vitt alkalmazása. Erről egy teljesen másik zenei közegből származó, de igen hasonló megoldással élő 1987-es Roger Waters szóló konceptalbum, a "Radio K.A.O.S." jutott az eszembe. A Pink Floyd egykori tagjának lemeze erős nótákat rejt, de ott is tele van a korong rádiós bejátszásokkal, a koncepcióba lehet, hogy illő, de a zenei befogadást már középtávon is teljesen kinyíró és felesleges hatásokkal-beszélgetésekkel.
Az ilyen eszközökkel általában az a gond, hogy elsőre még talán érdekesnek is tűnnek fel, de aki a zenére kíváncsi, annak nagyon gyorsan az agyára fognak menni a huszadjára-harmincadjára hallott fordulatok, körülbelül úgy, mint amikor a tévében menekülünk az unásig ismételt reklámblokk elől. Pedig az Acid Witch anyagán vannak kifejezetten remek dalok: az I Hate Halloween, a Mutilation Manson, a Hardrock Halloween vagy éppen a záró An Evil Sound Screaming remekül adják vissza a horror-hangulatot.
Külön lehet röhögni az elképesztően és szándékosan béna, a nyolcvanas évek hangulatát tökéletesen visszaadó szintetizátor-hangokon: a kiadós promóanyag is felhívja erre a figyelmet, de tényleg szenzációs, ahogy mondjuk egy doom/stoner súlyosságba szépen becsúszik az idióta prüntyögés. Ilyenkor nehéz nem magunk elé képzelni valamelyik olasz horror-ökörség gagyi jelenetét vagy ha komolyabb vizekre evezünk, akkor mondjuk A köd ikonikus templomát vagy a rádióállomásnak berendezett egykori világítótornyát.
Tudom persze, hogy a detroiti csapat egy másodpercre sem veszi komolyan magát, így a közönségét sem, ahogy mondjuk a Tenacious D. sem akarja megváltani a világot, sőt. Mégis úgy érzem, hogy több lett volna ebben az elképzelésben (a klasszikus B-kategóriás horrorfilmek világának megidézése, akár a kánon több figurájának beemelésével is): így egy kicsit hiányérzetem maradt. Majd talán legközelebb.
7,5/10
