SPECIAL PROVIDENCE - Will (2017)

2017. november 26. - Kovenant

sp_cover.jpg

Tulajdonképpen mindent elmond a budapesti Special Providence zenekarról az, hogy hol dzsessz-, hol pedig metalzenekarként hivatkoznak rájuk a legkülönbözőbb fórumokon. Október 23-án jelent meg a GEP kiadó gondozásában ötödik albumuk "Will" címmel és egészen különleges hatással volt rám. Nagyon óvatosan, szinte bizalmatlanul közelítettem az anyaghoz, mivel - bevallom - a dzsesszel hadilábon állok, illetve krónikus információhiányban szenvedek, ahogy egyszer régen legendás makroökonómia tanárom jellemezte vizsgára való aktuális felkészültségem állapotát a közgázon. 

A csapatnak már a megalakulása is sokat elárul a zenei világukról és hozzáállásukról: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Dzsessz Tanszékének és a Póka Egon által alapított Kőbányai Zenei Stúdió egykori diákjai fogtak össze, hogy kompromisszumok nélkül játsszák szeretett stílusaik egyfajta hibridjét. A modern progresszív metal és a dzsessz féktelen, játékos keverékével álltak elő és ha még hozzátesszük, hogy mindezt instrumentális formában művelik, akkor teljesen egyértelművé válik, hogy itt valóban a zene iránti szerelemről van szó.

A rockzene sajnos ugyanazon az úton jár, mint a dzsessz: egyre inkább a zenészek zenéjévé válik, fokozatosan szakad le a fősodorbeli sikerektől, zenitjén már évtizedekkel túl van, de ki a fenét érdekel is mindez, ha újra és újra felbukkannak olyan bandák, melyek produkciójukkal leveszik az embert a lábáról?

A Special Providence nagyon helyesen mérte fel a hazai lehetőségeket - illetve azok igencsak korlátos voltát - és a külföldön az egyszerűen a méretből adódóan meglévő nagyobb közönség felé nyitott: fesztiválfellépések, elismert angol-német hátterű szakkiadó (Giant Electric Pea), mely érti és támogatja a progresszív rockzenét, egyszóval rendkívül tudatosan haladnak előre. Fúziós dzsessz tehát a játék neve és komolyan bajban lennék, ha ennél pontosabban kellene meghatároznom a stílusukat, mert a "Will" korong mindkettő egyszerre, de egyik sem, hanem valami azonnal ható, lenyűgözően magabiztos zenei virtuozitással előadott, elektronikával megspékelt rockzene.

Meggyőződésem, hogy azért nem igazán találhatunk a zenekar lemezeiről recenziókat a hazai metal/rock profilú internetes magazinok hasábjain, mert hozzám hasonlóan a rockban felnevelkedett szerkesztő kollégák nem mernek fejest ugrani egy olyan különálló és hatalmas, önálló szubkultúrával rendelkező, viszont számukra ismeretlen zenei területbe, mint a dzsessz. Mivel már feltártam a műfajra vonatkozó teljes tájékozatlanságomat, egyetlen - azonban igen becses és releváns - kapcsolódó élményemet is érdemes megemlítenem.

A fúziós dzsesszel elsőként még gyermekfejjel találkoztam, mégpedig az azóta is meglévő Mike Oldfield-rajongásom eredményeképpen. Sorra gyűjtöttem be a brit progresszív rockzenész korongjait a Petőfi Rádión sugárzott teljes diszkográfia segítségével, amikor egy igencsak furcsa kiadványára lettem figyelmes. Az 1977-ben rögzített, de a nemzetközi piacra csak 1981-ben kikerült lemeze, a "The Consequences Of Indecisions", melyet Sally nővérének énekével vett fel, olyan mértékben elütött Oldfield zenei világától, hogy elsőre nem tudtam vele mit kezdeni. De második-harmadik nekifutásra már alig bírtam abbahagyni a hallgatását (szerencsére bakelit verzióban is sikerült beszereznem). Azóta már természetesen rájöttem, hogy a korong Pekka Pohjola finn dzsesszzenész, basszusgitáros saját szerzői anyagát rejti a brit testvérpár közreműködésével, csak éppen a kiadó az ő nevük alatt hozta ki, bízva abban, hogy a nagy nevek jobban eladják az albumot.

Nos, pontosan azért tetszik a Special Providence ötödik korongja, amiért anno Pohjola lemeze: lenyűgöző, a rockzenében igen ritkán tapasztalható hangszeres virtuozitás és a bevált sémáktól való teljes elszakadás. Ennek ellenére igazi metal anyag ez, köszönhetően elsősorban Kertész Márton gitáros teljesítményének. Eszementen poliritmikus, tördelt (djentes, ha úgy tetszik) riffjei nem válnak monotonná, mely a modern progresszív metal egyik rákfenéje (Meshuggah), hanem dallamosak és könnyen befogadhatóak maradnak, lásd például a The Ancient Cosmic Bubble alapriffjét. A szólókat pedig mindenki hallgassa meg, lehetőleg fejhallgató segítségével és rászánva a kellő időt.

Kaltenecker Zsolt, aki 2014-ben érkezett a csapatba és önnön jogán már két évtizede hazánk egyik legelismertebb dzsesszbillentyűse, egészen zseniális hangszíneket, futamokat, témákat hoz a Special Providence zenéjébe. A metal igencsak ínséges és szűkös billentyűsmenüjén szocializálódott fülemnek ez maga a varázslat: a dalok elrepítenek és olyan korlátlanságot, szabadságot közvetítenek, melyet tényleg nagyítóval kell keresnünk a kortárs rockmezőnyben.

Senki ne ijedjen meg a dzsessz címkétől: modern metal ez, könnyen befogadható, dallamos, de ha kell, súlyosan, töményen riffelős. Munkához, tanuláshoz háttérzenének azonban nem nagyon ajánlott: tapasztalatból mondom, mert egyszerűen képtelenség nem figyelni a banda zenéjére, nem dobolni a lábunkkal ezekre az eszementen játékos ütemekre vagy bólogatni a gitártémákra. Kifejezetten szórakoztató, szerethető album a "Will" és bár tudom, hogy itthon ez kevesek kedvence lesz, az általa okozott öröm annál nagyobb.

9/10

sp_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr213394165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.