Azért az manapság, a jelen rockpiaci környezetben elég ritkán fordul elő, hogy egy (az underground színtéren legalábbis) neves lemezkiadó maga keresi meg a megcélzott bandát, köt vele szerződést, majd újra megjelenteti a zenekar által saját szerzői kiadásban piacra dobott debütalbumát. Nos, a svájci Virvum esetében pontosan ez történt: az "Illuminance" korong még 2016-ban érkezett, de most a Season Of Mist teljes pompájában, még bakelit verzióban is kiadja november 24-én a bemutatkozó anyagot és milyen jól is teszi! 

Annyira kliséssé és semmitmondóvá vált már a progresszív, no meg a technikás jelzőhalmozás, hogy gyakorlatilag értelmét vesztette, devalválódott, de azért néha telitalálat is tud lenni a jellemzés: a 2007-ben alakult svájci Virvum technikás progresszív death metalt játszik, mégpedig egészen megdöbbentő hangszeres tudással felvértezve és olyan ötletességgel és dalszerzői képességekkel, melyeket - azt kell mondjam - jelenleg nagyítóval kell keresni az egész színtéren.

A negyvenperces, nyolctételes korong szó szerint csontig tele van pakolva dallamosabbnál dallamosabb, de egyszerre fifikás és ultrabrutális riffekkel, atmoszferikus elszállásokkal, csodálatos instrumentális részekkel, melyekben például a basszusgitárnak is vezető szerep jut, lásd a Tentacles Of The Sun szenzációs dzsessztémáit. 

A Virvum stílusát és befogadhatóságának mértékét nem is a hangszeres teljesítmény határozza meg elsősorban, hanem Bryan Berger énekes produkciója. Jórészt pincemély hörgéssel operál, mely sokszor már a deathcore határát súrolja, de van egy inkább metalcore jellegű hangfekvése is: ezt néha műfajidegennek, illetve zavarónak éreztem, de mindösszesen ennyit tudok felhozni negatívumként.

A zenekar fő dalszerzője és gitárosa, Nic Gruhn játéka tényleg elképesztő: szólói általában a hagyományosabb progresszív metalban gyökereznek, néha szinte neoklasszikus futamokat pakol a dalokba, riffmunkája viszont a legösszetettebb djentes, modern prog-metal együttesekét idézi. Hagyományosabb death metal témákat nem is nagyon kapunk, egyedül talán az Earthwork című tétel ilyen.

A korong koronaékszere a záró, tíz perc feletti A Final Warming Shine című szerzemény, melyben a rendkívül összetett témák és komplex tempóváltások mellé egy tiszta énekkel kísért részt is kapunk. Itt azonnal beugorhat a Gojira neve: a dallamok, a kórus mind a francia modern metal bandát juttathatja eszünkbe. Bevallom, rendkívül jól esett hagyományosabb vokális megközelítéssel is találkozni az albumon, mert a dallamok, a szenzációs szólók nagyon megkívánták már a befogadhatóbb éneket.

A Virvum olyan stílust választott magának, mely a metal színtéren is az egyik legszélsőségesebb és ezért talán indokolatlanul szűk rajongótáborral rendelkezik. A technikás progresszív death metal a zenészek zenéje: szerencsére a svájciak nem esnek az öncélú virtuozitás csapdájába, mindent a daloknak, a melódiáknak rendelnek alá. Az egyes tételek nem igazán különíthetőek el egymástól, gyakran szándékosan egybefolynak, így a negyvenperces korongot mindenképpen érdemes egyben meghallgatni.

Nagyon kíváncsi vagyok, merre és hogyan lép tovább a Virvum: úgy érzem, ebből a megközelítésből mindent kihoztak, amit csak lehetett. A következő lépés talán az önálló nóták és a lekerekítettebb, dalközpontúbb hozzáállás lehet, nagyobb teret engedve a tiszta éneknek is, melyből már kaphattunk egy kis ízelítőt a záró tételben. 

Bár az "Illuminance" valójában tavalyi anyag, színvonalának köszönhetően minden bizonnyal helyet fog kapni számos rockmagazin aktuális év végi listáján. Valóban ritkán hallani ennyire friss hangot a death metalban: mindenkinek érdemes végigpörgetnie a korongot, aki a súlyosság mellett változatosságra és csodaszép dallamokra is vágyik.

9/10