Rozsdagyár

POZVAKOWSKI - Megjelent a microdrone.17 lemez

2017. december 13. - Felicium

band_photo.jpg

A majd két évtizede változatlan felállásban alkotó zajzenei brigád, a pozvakowski a tavaly megjelent iterum lemeze után, szinte a semmiből új anyaggal jelentkezik

"Idén volt 10 éve, hogy megjelent a 2007-es Microtron című pozvakowski lemez, melynek nagyon sokat köszönhetünk. Sokan ezzel az albummal ismerték meg a zenekart, a Mictrotron dalait évekig játszottuk koncertjeinken, eljutottunk vele számos országba, felkerült év végi listákra, és azóta is úgy érezzük, hogy közönségünknek is fontos ez a lemez. 

Szerettük volna emlékezetessé tenni a 10 éves évfordulót, így hát fogtuk a Microtron dalainak néhány fő- vagy sokszor nem is annyira fő motívumát és újragondolva, kicsavarva, átstruktúrálva összegyúrtuk ezeket egyetlen, majd 42 perces utazássá, melyben most tényleg a zenekar legkísérletezőbb oldala domborodik ki.

microdrone.17 címet viselő anyagot a már jól megszokott Győr melletti Music Chapel stúdióban vettük fel, ahol a tavalyi iterum című lemezünk is készült. Ismét Kapui Szabolcs hangmérnökkel dolgoztunk, a keverést pedig a hazai experimentális, zaj körökben ismert T.Balira (ION, Rosinflux) bíztuk. A lemezt klasszikus gitár-basszus-dob trióban rögzítettük, de néhány tételben Szitha Miklós barátunk (a Talamba Ütőegyüttes muzsikusa) is játszik vibrafonon.
Egyetlen koncertet tervezünk jövőre, ahol élőben bemutatjuk a microdrone.17 zaj és ambient áradatát, ezt várhatóan tavaszra tervezzük."
 
A microdrone.17 elérhető a zenekar bandcamp oldalán (ITT) , és megvásárolható a Wave lemezboltban.
cover_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1813498277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása