Ha az ember egy kicsit a hazai színtér mélyére ás, akkor könnyen felfedezheti, hogy a bandák itt eléggé egy sémára épülnek és ez maximálisan igaz a mainstreamre. Egy-egy csapatot leszámítva az esetek túlnyomó többségében már jól bevált, legalább egyszer már működő panelekből építkeznek a hazai csapatok. Sarkosnak tűnhet ez az elmélet, de ha jobban belegondolunk, a hazai közönség sem feltétlen protezsál a forradalmi újdonságokért.

Vannak a működő sablonok, jó nagyot szólnak, magyarul van, tehát érted a szöveget és lehet lefelé egy fesztiválra vagy hazafelé egy fesztiválról közösségileg üvöltve énekelni a vonaton, egy-egy bejelentett koncert előtt legalább 2-3 héttel teltházas a buli, szóval így működik, csak gyakran ugyanaz mint a másik, vagy legalábbis borzasztóan hajaz rá. Éppen ezért üdítő néha olyan bandákat hallani mint a LAY, még ha időnként kifejezetten bizarr és idegen is az összkép. 

Az anyag hangulatos felütéssel kezd az Alkoholos ital által nyújtott szórakozás labdajáték formájában című tétellel. Kicsit Tankcsapda-jellegű a történet, de abból is a jobbfajta. A szöveg kimondottan humoros, jól énekelhető és ha a dal egészét nézem, akkor abszolút rendben van az egész, akár koncertnyitóként is simán el tudom képzelni. 

Az ezt követő Fake Democracy egy kicsit komolyabb hangvételű dal, egészen bombasztikus refrénnel. Lényegében az EP leghúzósabb szerzeménye, ez főleg a gitártémák miatt van így, de azt is egy kedves extrának tartom, hogy a szöveg egy rövidke része magyarul, ráadásul a Nemzeti Dalból van. 

Amit még kiemelnék, az a majdnem tízperces zárótétel, a Vándor. Nem csak az ex-Leander gitáros, Jozzy vendégszereplése miatt különleges ez a dal, hanem mert több, mint kilenc percen át is képes érdekes maradni. Nem mellesleg az album legmélyebb nótája és a legerősebb énektémákat is ez a szám villantja meg.

A produkcióról elejétől a végéig elmondható, hogy nagyon egyben van. Látszik, hogy itt zenekari munka folyik és a tagok eléggé egymásra is vannak hangolódva. Külön kiemelném a Simon Ákos/Horváth Tamás párost. Érezhető egyfajta laza profizmus mindkettejük gitárjátékában, ráadásul Ákosnak a szólózása is ez a pimaszabbik fajta és nem az elszálltabbak közül való. Jenei Máté basszusjátéka is remekül passzol ehhez az egészhez, főleg, hogy elég okos a dolog ahhoz, hogy kicsit úgy szóljon az összkép, mintha három gitár lenne.

Kiss Gergő dobtémái is abszolút a helyükön vannak, hol agresszívabb és kifejezett agyba mászóak, hol ízesebbek, időnként kifejezetten motiválók. Lőrincz Gergő énekstílusa elég sokoldalú. Pont ugyanannyira működnek a dallamosabb, a nyitó számban kifejezetten dúdolhatóak is, mint a kicsit post-hardcore-osabb, agresszívabb szövegelések. Nagyban hozzájárul a LAY sokszínűségéhez. 

És pont itt jön szóba az, amit a bevezető végén írtam. Az "Emberöltő" egy remek anyag lett, viszont ezalatt a szűk huszonöt perc alatt annyi különböző irányba indul az album, hogy az erre érzékenyebbek könnyen feladhatják, legkésőbb a harmadik dal után. A srácok hibirid metalként hivatkoznak a zenéjükre, ami több mint helytálló. Ezalatt a kevesebb mint fél óra alatt hallunk hardcore-t, kicsit Tankcsapdásabb dolgokat, de van jó néhány metal momentum is. Kíváncsian várom, hogy hosszú távon mi lesz ebből az egészből, mert megvannak a lehetőségek ebben a zenében, csak kérdés, hogy mivé fog kibontakozni ez az egész mondjuk két-három év múlva. 

8/10