A 2010-es alapítású, finn Jess And The Ancient Ones az elmúlt években igencsak felkapottá vált: retrós stílusú, a ’70-es éveket idéző okkult-pszichedelikus tematikájú rock/metaljának vonalát viszi tovább, működésének fő indikátorai egy EP („Astral Sabbat”, 2013), illetve két teljes album („Jess And The Ancient Ones”, 2012; „Second Psychedelic Coming: The Aquarius Tapes”, 2015).
A JATAO a zenében nem hozott nagy újítást, eleve egy letűnt időszakot felidéző stílust követ, és zenei megoldásaiban, dallamvilágában annak keretei között is marad. Az eddigi termés alapján azonban elvitathatatlan, hogy a csapat irtó jól tud dalokat írni, az énekesnő, Jess hangja pedig páratlan elevenséggel és felvillanyozó életörömmel itatja át a számokat – erről bárki meggyőződhet, aki meghallgatja az olyan remekeket, mint a Prayer For Death And Fire, a Samhain vagy a The Equinox Death Trip, és ez a varázs csont nélkül lejön az élő fellépéseken is.
A banda frissen adta ki harmadik lemezét december 1-én a Svart Records gondozásában, melynek címe „The Horse And Other Weird Tales”. A második lemezzel összehasonlítva az első szembeszökő dolog az, hogy ez az album meglepően rövid. A „Second Psychedelic Coming” tulajdonképpen fárasztóan hosszúra sikeredett: az egyébként remekbe szabott Crossroads Lightning után az az album egyszerűen unalomba fullad, mert túl egyhangúak a számok, pedig a Crossroadig terjedő blokk agyeldobósan belevaló számoktól hemzseg. Nos, a The Horse-nak a terjedelmi problémákat biztos nem fogjuk felróni, hiszen a maga 34 és fél percével elődjének alig fele. Jesszék egy hét- és egy nyolcperces nótát (You And Eyes, Anyway The Minds Flow) leszámítva egy és három perc közötti tételekkel pakolták meg az anyagot. Nincs ezzel baj, nem a méret a lényeg, a „Reign in Blood” is csak 29 perces, ettől kezdve pedig miről beszélünk. Ugyebár.
Nagyobb probléma ennél az, hogy igazából nem sokat lehet kezdeni a lemezzel. Mármint persze, az ember beindítja, a zene pedig elzsizsereg fél órán át a háttérben, csak aztán mi marad meg belőle a hallgató emlékezetében? Az új JATAO-album lényegében a zenei zsáner és a banda stíluselemeinek egymásutánja, de valahogyan nem sikerült olyan karakteresre, mint a korábbi kiadványok. Jess hangja természetesen továbbra is vibráló és vagány, bár szerintem kicsit mintha veszített volna erejéből. A hangszerek közül vitathatatlanul a Hammond-orgona az egyeduralkodó (ez annyira nem is meglepő), talán dominánsabb, mint ezelőtt bármikor. A gitár meglehetősen tompára van hangolva. Ehhez képest a basszusgitár eléggé markánsan jelen van a lemez hangzásvilágában, talán még jobban is, mint a gitár. Technikailag ez egy nagyon jó egyveleget képez.
Mindehhez azonban nemes egyszerűséggel hiányoznak maguk a dalok. Olyan a lemez, mint egy gyorsvonat, de nem azért, mert arcon ver, hanem azért, mert elszalad az ember mellett. Még csak nem is az a baj, hogy mindezt hallhattuk már korábban, hiszen a banda eleve egy régmúlt kor zenei és érzésvilágát közvetíti. Sokkal inkább az, hogy jelentős részben nincsenek kiemelkedő fordulatok, hiányoznak a fogós dallamok, hiányzik szinte maga a lélek a számokból. Ami marad, az stíluselemek monoton egymásutánja.
Elképzelhető, hogy csak én nem tudom kellőképpen értékelni ezt az anyagot, mert nem igazán mozgok ebben a zenei irányzatban. Csakhogy egyrészt a JATAO-t nagyon szeretem, másrészt attól, hogy nem a világom valamilyen zene, azért észreveszem vagy azt, hogy jó, vagy azt, miért fog meg annyi embert. A „The Horse”-ban nem látom, hogy meglenne ez az elem. Valószínűleg a pszichedelikus-okkult rock hívei közül sokaknak belopja majd magát a szívébe, de ettől még nem látom, hogy bármiben kiemelkedne napjaink temérdek hasonló zenei kiadványának masszájából.
A lemez első három darabja nem különösebben kimagasló, inkább stílusgyakorlatnak tekinthető. Pörgős számok, semmi kétség, de – talán a Your Exploding Heads furcsa szövegű és dallamú refrénjétől eltekintve – nem sok minden van bennük, ami tartósan megmarad az emberben. Azt hiszem, az album egyik csúcspontja a négyes tétel, a You And Eyes, melyben gyönyörű orgonaszóló hallható. Általánosságban elmondható a lemezről, hogy a legvirtuózabban a billentyűkkel bánnak benne, és ennek első látványos jele ebben a számban fedezhető fel. Sajátos és megkapó a rá következő Radio Aquarius, amely nem is komplett szám, inkább afféle átkötés, és amelyben a zenei alapokra ének helyett valamiféle beszédet játszanak rá – sajnos nem tudtam kideríteni, mi az pontosan, de nagyon hatásos.
Élvezetes és fülbemászó a Return To Hallucinate, de annál egy fokkal jobb a (Here Comes) The Rainbow Mouth, főleg a remek Hammondos nyitása és a szöveg dallamai miatt. A refrén nem annyira jó, de azért remek kis közönségénekeltetés lesz belőle. Kicsit jobban belevész a szürkeségbe a klipes Minotaure, bár még ezt a számot is sikerült egy igen élvezetes kis refrénnel megspékelni. A lemezzáró Anyway The Minds Flow lassabb, borongósabb darab, melyben a befordultságból időnként Jess őrült sikolyai rázzák fel a hallgatót, összességében azonban némiképp egyhangúra sikeredett, a neki szentelt nyolc perc igazából nem térül meg a zeneélvezet szempontjából.
A JATAO sosem volt zenei forradalmár, ezt tudjuk jól, amit viszont csinált, abban első ligás volt. A „The Horse And Other Weird Tales” nem hozta ezt a szintet, még a választott zsáner viszonylatában sem, és véletlenül sem a rövidsége, még csak nem is az eredetiség hiánya a baj. Akad benne kellemes hallgatnivaló – különösen az okkult rock barátai megtalálják itt a számításukat –, és ezek biztos, hogy élőben is jól fognak szólni – bár itthon is megtapasztalhatnánk mihamarabb –, de összességében ez az album nem egy nagy eresztés.
7/10
