Rozsdagyár

HANGFOGLALÓ - Idén is pályázhatnak külföldi koncerttámogatásért a zenekarok

2018. január 04. - Felicium

0deaf4c81716854b1f04a83a1cf9d3e6_normal.jpg

A 2014-ben Cseh Tamás Program néven, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretein belül indított könnyűzenei támogató rendszer 2017 októberétől nevet és arculatot váltva Hangfoglaló Programként viszi tovább a hazai könnyűzene ösztönzésére és népszerűsítésére létrehozott sokoldalú támogatási rendszerét. Ebben a rendszerben a tanároktól a zenekarokon át minden zenével foglalkozó személy és vállalkozás megtalálhatja a neki szóló lehetőséget.

A Program elsőrendű célja színvonalas produkciók fellépési lehetőségeinek kiszélesítése, a zenekarok belföldi és külföldi népszerűsítésének elősegítése, egyfajta könnyűzenei életpályamodell felvázolása, ugyanakkor a hazai rockzene múltjának ápolása. Elindulását 2014. május 12-én Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke, és L. Simon László, mint NKA alelnök, a program kidolgozásának irányítója jelentette be.

Két aktuális pályázatra szeretnénk felhívni a figyelmet, melyek címei "Külföldi, könnyűzenei showcase fesztiválokon és könnyűzenei konferenciákon való részvételt támogató pályázat", valamint "Külföldön történő, élőzenei felléptetést támogató pályázat". Mint ahogy az összes pályázatnál, ezek is tartalmaznak egy minimális nevezési költséget (5.000 Ft-ot + 27% áfát). Az előbbi pályázatnál eseményenként maximum 150.000 forint, pályázónként legfeljebb 450.000 forint (azaz három eseményen való részvétel) igényelhető. A pályázat könnyűzenével (beleértve a jazzt és a világzenét is) igazolhatóan minimum 3 éve foglalkozó, igazolható nemzetközi tapasztalatokkal, megfelelő szintű nyelvtudással rendelkező menedzserek, fesztiválszervezők, kutatók számára szól. Zenészek csak abban az esetben pályázhatnak, ha a fenti feltételeknek is eleget tesznek (további részletek ITT).

Utóbbi pályázat célja pedig a magyar élőzene nemzetközi érvényesülése érdekében könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő, élőzenei felléptetésének támogatása (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné). Könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható együttesek, előadóművészek és koncertszervezők (jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója), zenekar képviseletében eljáró magánszemélyek vagy jogi személyek, egyéni vállalkozók pályázhatnak. Fellépésenként minimum 100.000 Ft, maximum 600.000 Ft igényelhető (további részletek ITT). Az említett két pályázatra január 31-ig lehet leadni a nevezéseket, melyhez először hivatalosan regisztrálni kell az NKA oldalán keresztül.

23915527_1923099731286477_5627968966905608591_n.png

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1113549349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása