CORROSION OF CONFORMITY - No Cross No Crown (2018)

2018. január 09. - Kovenant

coc_cover.jpg

Az amerikai, Észak-Karolina államból származó Corrosion Of Conformity pályája rendkívül izgalmas: kevés banda járt be ennél kanyargósabb, tekergősebb utat, a felállás- és stílusbeli változásokat is beleértve. A csapat igazából akkor vált a nagyközönség számára is zeneileg vonzóvá, amikor 1989-ben Pepper Keenan gitáros/énekes csatlakozott hozzájuk. Hosszas kihagyás után a frontember most újra itt van és január 12-én a Nuclear Blast gondozásában már be is köszönnek a "No Cross No Crown" címre keresztelt tizedik, egyben visszatérő soralbumukkal.

A bandát 1982-ben alapította Mike Dean basszusgitáros/énekes, Woody Weatherman gitáros és Reed Mullin dobos. A COC az egyik legelső hardcore punk formáció volt az Államokban, zenéjük a crossover thrash zászlóvivőivé avatta őket a nyolcvanas évek közepén. Az ebben a stílusban alkotott két korong és egy EP után Pepper Keenan csatlakozásával a brigád fokozatosan kezdett átalakulni: lelassultak és metalosabbak lettek, középtempós döngölésbe váltottak és zenéjükben egyre dominánsabbá váltak a southern rock, illetve sludge/groove elemek.

1994-es "Deliverance" című mesterművükkel érték el legnagyobb sikereiket, de onnantól kereskedelmileg lefelé vezetett az út. Pedig sorozatban adták ki a jobbnál jobb albumaikat, egészen a 2005-ös "In The Arms Of God" lemezükig. Ezzel párhuzamosan azonban az 1994-től frontemberré avanzsált Pepper Keenan 1991-ben megalapította New Orleansban a mára már legendássá vált Down nevű sludge metal formációját Phil Anselmo vezetésével.

A kétezres évek közepére elfogyott valahogy a levegő a csapat körül, így Keenan - bár hivatalosan sosem lépett ki - energiáit száz százalékosan az eredetileg csak ideiglenes hobbiprojektként indult Down dolgaira tudta koncentrálni. A COC 2010-ig tetszhalott állapotban leledzett: a jövője is kérdésessé vált. Aztán 2010-ben az alapító hármas (Dean-Weatherman-Mullin) bejelentette, hogy ismét összeállnak, de Keenan nélkül: koncertezni kezdtek, majd két albumot is elkészítettek, melyek 2012-ben és 2014-ben jelentek meg. Bár ezek az anyagok korántsem voltak rosszak (némileg visszakanyarodást jelentettek a nyolcvanas évek hangzásához), sajnos nem kapták meg azt a figyelmet, melyet megérdemeltek volna.

Phil Anselmo ismert ballépései miatt azonban a Down parkolópályájára került: gondolom, a tagok megvárják, míg elül a vihar és addig is mindenki a saját egyéni feladataival foglalkozik. Így aztán semmi akadálya nem volt annak, hogy Keenan 2015-ben szépen csendben visszatérjen: több turnékanyart is lebonyolítottak Európában és most megérkezett a már vele készült tizedik stúdióalbum is.

Nos, a "No Cross No Crown" a Keenan-éra tökéletes esszenciája: súlyos, sludge metal nóták, groove-os, ízes, érzéssel teli southern metal szerzemények sorakoznak itt szépen egymás után, melyekben nem nehéz felfedezni a Crowbar vagy éppen a Down hatásait (lásd a The Luddite és a E.L.M. című tételeket). Természetesen a COC-re mindig nagy hatással levő Black Sabbath-féle doomos riffek is tiszteletüket teszik, főleg azon nótákban, melyekben teret kapnak az elszállósabb, szólókkal megspékelt belassulós részek is.

A hardcore punk/crossover múlt még mutatóban sem tűnik fel: ez a korong mintha az amerikai Dél ünneplése lenne a zenén keresztül. Leginkább a szólókban érhető tetten a rockos, de sokszor bluesos megközelítés: ebből a szempontból a "No Cross No Crown" konzervatív szellemiségű lemez, régivágású anyag, melyet átkozottul jól esik hallgatni.

Külön érdemes megemlíteni azt a négy rövid, instrumentális átkötést, mely rendkívül kellemesen oldja a tíz keménykötésű dal súlyát. Ezekkel együtt a korong játékideje ötvenhárom perc, de egy pillanattal sem éreztem hosszabbnak vagy unalmasabbnak a kelleténél. Érdekes, hogy a COC szereti megidézni a hetvenes évek southern rock legendáit: a Matre's Diem kellemes akusztikus gitármeneteit egyértelműen a The Doobie Brothers ihlette (úgy a "Stampede" album idejéből), míg a Little Man dallamai a Lynyrd Skynyrd világát hozzák elő, ha csak villanásnyira is.

Ami engem legjobban zavart a kilencvenes évek Corrosion Of Conformity albumaiban (már a "Blind" koronggal kezdődően), az a Metallica talán túlontúl felismerhető hatása. Előbb a "Fekete Album" nehezedett rá a COC dalaira, majd jött a "Load" időszaka és bizony az is érezhető volt a dalokban, de legfőképpen Keenan intonációján és énekstílusán (no meg a riffekben, hangzásban). Értem én, hogy nehezen lehetett megkerülni a Metallicát akkoriban, de egy ilyen kaliberű zenészekből álló csapatnál ezt mindig is szükségtelennek éreztem.

Vicces, hogy a "No Cross No Crown" esetében most a hasonló zenei közegből érkező Black Label Society kúszott-mászott bele néhány nótába (Old Disaster, Nothing Left To Say), de ez már lehet, hogy valamiféle kényszeres elemezési vágy a részemről. A lényeg, hogy kiváló, érzelmekkel teli, ízes szólókkal fűszerezett szerzeményeket kapunk, hiba nélkül. A brigád kompozíciós képességei kapcsán pedig elég meghallgatni a záró A Quest To Believe (A Call To The Void) című tételt: ahogy a doomos hangulatú szám a végére valami egészen elképesztő és libabőröztető módon alakul át egy epikus remekművé, azt tényleg tanítani kéne. 

Nagyon régen hallgattam olyan új lemezt, mely azonnal megfogott: kiválóan megírt, helyenként rockos, máshol betonkeményen kalapáló metaldalok sorakoznak a COC friss anyagán, melyek azonnal beindítják a lábat, a nyakunkat, de leginkább a szívünket. Itt ugyanis emberek játszanak embereknek: nem előreprogramozott szoftverek, digitálisan csikorgó, panelekből építkező számok tolakodnak elő a hangszóróból, hanem annak a régi dalszerzői tradíciónak a folytatását halljuk, mely anno még a hatvanas évek végén indult és mintha manapság szakadna meg éppenséggel.

Nincs mese: bitang erős visszatérés ez. Remélem, Keenan talál időt arra, hogy az esetlegesen revitalizálódó Down mellett anyabandájánál is végleg megállapodjon. Nagyon nagy szüksége van a rockszíntérnek erre a régi vágású, ha tetszik hagyományos megközelítésű hozzáállásra, mely mégis képes a mának szólni anélkül, hogy beindítaná a nosztalgiagyárat. 

9,5/10

coc_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2013561131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.