IMMORTAL - Kész az új album, még az idén megjelenik!

2018. január 09. - Kovenant

immortal.jpg

A legendás norvég black metal banda, az Immortal feléledt tetszhalott állapotából és lassan csordogálni kezdenek a hírek is a készülő visszatérő lemezükről.

Még 2015-ben márciusában jelentette be a csapat énekes-basszusgitáros frontembere Abbath, hogy kilép a zenekarból, mivel társai nem óhajtanak elég időt és energiát fektetni a munkába, a próbákba és fellépni, turnézni sem szeretnének annyit. Pletykák szerint az Immortal kilencedik lemezével is elkészült, de azt végül nem adták át a Nuclear Blast kiadónak.

Abbath azóta saját néven bandát is alapított, debütalbumával szép sikereket is ért el 2016-ban (lemezkritika ITT). Demonaz, az Immortal korábbi gitárosa és állandó szövegírója korábban azt nyilatkozta, hogy Abbath tulajdonképpen lenyúlta a már felvett dalokat és más szöveggel rögzítette újból azokat bemutatkozó korongjához. Így a norvégoknak mindent újra kellett kezdeniük, mivel tovább akarták vinni a kultikus brigádot.

Most azonban az Immortal bejelentette, hogy az új album felvételi és maszterelési munkálatai befejeződtek. Az anyag producere ismét Peter Tägtgren (Abyss Studio) volt, aki a norvégok olyan korábbi korongjainál ült a stúdiós pult mögött, mint az "At The Heart Of Winter", "Damned In Black", "Sons Of Northern Darkness" vagy az "All Shall Fall". 1997 óta ez lesz az első alkalom, hogy Demonaz fog gitározni (továbbá énekelni is) az Immortal stúdióanyagán.

Demonaz és Horgh az alábbi nyilatkozatot tette:  

Iszonyatos mennyiségű energiát fektettünk ebbe a lemezbe, hogy a lehető legjobb dalokat készíthessük el. Örömmel fejeztük be a felvételeket és egyszerűen le vagyunk nyűgözve a végeredménytől. Peter Tägtgren kiváló munkát végzett a produceri és keverési feladatok során. Most már alig várjuk, hogy megjelenhessen az anyag és izgatottak is vagyunk, hogy a rajongók hogy fogadják majd kilencedik korongunkat. 

Az albumot a Nuclear Blast kiadó fogja megjelentetni 2018 folyamán és az alábbi nóták fognak rajta szerepelni: 

Northern Chaos Gods, Into Battle Ride, Gates To Blashyrkh, Grim And Dark, Called To Ice, Where Mountains Rise, Blacker Of Worlds, Mighty Ravendark.

Az Immortal lemezen hallható felállása: 
Demonaz (ének, gitár)
Horgh (dob)
Peter Tägtgren (basszusgitár)

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8413560945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojoking77 2018.01.10. 09:56:05

Eskuszom probalok befogado lenni a black metalra, ne mondja senki, hogy egysikuan nezem a metal vilagot, de most komolyan. Ez? Mi volt ez? A zene gyenge, a video pedig.... Az enekes konkretan, mintha osszefosta volna a nadragjat, ugy csoszgott jobbra balra a diszlet elott. A szomoru panda arckifejezes az egesz bandara egyontetuen jellemzo volt. Szegyen, na. Dehat mindegy, ezeknek is biztos van rajongotaboruk...

Rox 2018.01.11. 06:46:45

@mojoking77: Ha ettől a beszólástól megkönnyebbült a lelked, akkor váljon egészségedre.

mojoking77 2018.01.11. 13:25:21

@Rox: Koszonom szepen.
Ettol meg nem lett jobb minosegu.
Ez tenyleg kultikus black metal csapat amugy?
Zeneileg a Venom sem volt a top-on, de egy nagysagrenddel komolyabb volt, a Mayhemrol nem is beszelve....

Kovenant 2018.01.11. 18:08:19

@mojoking77: Szia! Ha az Immortallal szeretnél ismerkedni, akkor az At The Heart Of Winter albumukat ajánlom, az szenzációsan jó. Egyébként igen, ők az egyik legrégebbi és legpatinásabb norvég black metal csapat. A videóik meg rohadt viccesek, nem veszik túl komolyan magukat.

Rox 2018.01.11. 22:12:34

@mojoking77: Véleményem szerint az Immortal "lakossági", vagy "lakodalmas" black metalt tol az igényesebbik fajtából. Melodikus, heavy metalos zene, lehet rá ugrándozni. Szoktam őket hallgatni az MP3 lejátszón, ha éjszaka megyek futni. Nagyon hangulatos. :) Vsz. nem érdemes a Mayhemhez hasonítani őket, mert nem egy súlycsoportban vannak. Egyébként meg ízlések és pofonok: nekem bejön a Mayhem és az Immortal, vagy az Oransi Pazuzu és a Terra Tenebrosa is, a Venom meg nem, ahogy a Satyricon se. Nincs valami kifinomult zenei ízlésem.