HAMFERÐ - Támsins likam (2018)

2018. január 12. - Kovenant

hamferd_cover.jpg

A Feröer-szigetekkel Magyarországnak legfeljebb a kínos focivereségekkel összefüggésben van kapcsolata: a negyvenkilencezer lakosú apró autonóm terület hivatalosan Dániához tartozik, de nem része az Európai Uniónak, hasonlóan Grönlandhoz. A tizennyolc szigetből álló egység Izland, Skócia és Norvégia között fekszik, magyarul Juh-szigeteket jelent a neve. Innen érkezett a Hamferð: a Metal Blade pedig január 12-én jelentette meg második soralbumukat "Támsins likam" címmel.

A skandináv Hamferð a doom és a death metal egyfajta melankolikus, egyedi hangulatú keverékét játssza, melynek szövegvilága és atmoszférája igen szorosan kapcsolódik hazájuk kultúrájához, természeti környezetéhez és mondavilágához. A zenekar neve azt a szellemalakot jelenti, mely egy halálos veszedelemben levő személy távoli kivetüléseként, egyfajta jelenésként tűnik fel a szerettei előtt. A Feröer-szigeteki folklórban számtalan alkalommal jegyeztek fel ilyen jelenéseket: a tengeren akár hetekre eltűnő halászok voltak főszereplői, akik hirtelen elmosódott epifániaként bukkantak elő gyermekeik, feleségeik szeme láttára, mintegy előjelezve saját halálukat.

A csapat rendkívül érdekes koncepciót követ: egy, a helyi meséken és mondákon alapuló természetfeletti történetet mesél el, csak éppen fordított kronológiai sorrendben. Azaz a "Támsins likam" album tulajdonképpen előzménye a 2013-as, "Evst" című bemutatkozó lemeznek, az pedig a 2010-es EP-nek. Mivel a zenekar az anyanyelvén adja elő dalait, annak, aki nem ásta bele részletesen magát a Hamferð dolgaiba, mindez pusztán afféle kiegészítő információ.

Először is Jón Aldará énekesi teljesítményét szeretném kiemelni. A név nem véletlenül csenghet ismerősen: 2014 óta ő a finn progresszív death/doom banda, a Barren Earth frontembere és ő énekelt a 2015-ös albumukon is. Kiválóan, ellentmondást nem tűrően hozza a deathes hörgéseket, de igazán a tiszta énektémákban villantja meg tehetségét. Rendkívül letisztult, mindenféle manírtól, betanult klisétől mentes hangját rendkívül üdítő hallgatni: pontosan emiatt válik furcsán megrendítővé.

Hat tétel sorakozik a majd' háromnegyed órás anyagon, mely egyetlen másodpercnyi üresjáratot sem tartalmaz. A korong egy nagyon személyes és borzasztó nehéz témát boncolgat: hogyan dolgozza fel egy négytagú család egyik gyermekük elvesztését. Az anya próbál továbblépni, életben maradt fiával foglalkozni, az apa azonban összeomlik, magába süpped és fokozatosan eltávolodik családjától, sőt, agresszióval támad környezetére. A felesége egy ideig próbálkozik, de aztán belefárad a helyzetbe: kilátástalanságát hosszú, távoli helyeken (hegyekben, érintetlen erdőségekben) tett hosszú sétáival próbálja enyhíteni.

A transzcendentális történetvonal itt érkezik meg: egyik magányos kirándulása során találkozik egy rejtélyes, köpenybe burkolózó alakkal, akiben lassan bízni kezd és aki csodálatos, természetfeletti dolgokat mutat neki. A férj féltékenységében egy alkalommal követi őket: útjuk egy távoli völgyben fekvő tóhoz vezet, mely fölé egy szikla magasodik. Az asszony és a jelenés a vízbe veti magát: itt az alak végre felfedi valós természetét, fekete árnnyá, majd a tóból kiemelkedő dárdafallá változik, melybe fúródva a feleség életét veszti (a lemezborító pontosan ezt a pillanatot ábrázolja).

A történet végén az eszét vesztett férj rátámad a közeli barlangban elrejtőző lényre, aki azonban szembesíti saját, családjával szemben elkövetett árulásával. A férfi lassan észhez tér, rádöbben elkövetett bűneire és távozik az immár üres barlangból. Nem nehéz felismerni az allegória végső értelmét: a szörny, akitől félünk, mi magunk vagyunk. A három kiadványból álló történet itt ér véget, illetve tulajdonképpen itt kezdődik: a halál, a veszteség embert roncsoló természetét vizsgálja a Feröer-szigeteki folklóron és mitológiai hagyományokon keresztül.  

A csapat zenéje tökéletesen passzol a választott tematikához: a funeral doom határát súrolóan lassú, fájdalmasan vánszorgó, de mégis csodálatosan szép dallamokkal teli dalok sorakoznak itt. A leglibabőröztetőbb a Stygd című tétel, melyben az egyházi kórusokhoz hasonló énekkel találkozunk: ez tényleg zseniális, csakúgy, mint a tízperces, epikus Vápn í anda, mely többszöri hangulat- és tempóváltással dolgozik, hogy a lemez végére valamiféle feloldozást (vagy talán csak lelki ürességet) nyújtson a főszereplőnek és egyben a hallgatónak is.

Talán a fentiekből egyértelműen kiderült, hogy a "Tánsins likam" nehéz, fajsúlyos produkció: itt egy percnyi megkönnyebbülés vagy felüdülés sem vár ránk. Olyan az egész korong hangulata, mintha egy sziklás, havas hegycsúcsról legördülő kavicsot figyelnénk: a kavicsból szép lassan mindent maga alá temető, elkerülhetetlen lavina válik, mely elragadja a sziklákat, fákat, embereket, épületeket. Az album főszereplőjének lelkivilága így bomlik ki a szemünk előtt és a végén körbenézve csak az iszonyatos veszteséget látjuk.

A stílus kedvelői talán már így az év legelején rá is akadtak 2018 legerősebb lemezére: egyben tényleg embert próbáló feladat és élmény a Hamferð friss anyagának végighallgatása, nekem sem ment könnyen, de ahogy megszokjuk ezt a szinte fojtogatóan sűrű atmoszférát, úgy mutatja meg nekünk szépségeit a korong. Erősen ajánlott produkció.

9/10

hamferd_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5113567935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.