Rozsdagyár

DALRIADA - Lemezelőzetes és dobosváltás

2018. január 13. - Felicium

24958704_10159825219190438_3423794670403098780_o_1.jpg

Miközben napokon belül megjelenik az új Dalriada lemez, az egyik alapító, pontosabban a dobos, Rieckmann Tadeusz bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból. A Barba Negrás lemezbemutatón még őt láthatjuk majd, de hogy utána ki veszi át a helyét, az még titok. A napokban egy friss betekintőt is kaptunk a "Nyárutó" albumba (az albumról bővebben ITT írtunk).

Január 9-én ez volt olvasható Tadeusz oldalán:

A mai napon meg szeretném osztani a nyilvánossággal azt a döntésemet, amit már egy ideje tud a második családom, a Dalriada többi tagja. Elhagyom a zenekart. 18 év és megszámlálhatatlan közös és megismételhetetlen élmény után elhagyom azt a zenekart, amit közösen alapítottunk Andrissal és Laurával. Az okokra nem szeretnék bővebben kitérni, a részletek csakis rám és a zenekar fennmaradó részére tartoznak. Ugyanakkor ki szeretném hangsúlyozni, hogy barátságban válunk el egymástól. Jóformán mindent, amit a zenekari életről, turnézásról, dalírásról, menedzsmentről tanultam, ennek a brigádnak köszönhetek. Örök hálám ezért és minden másért. Sok szerencsét és rengeteg kitartást. Csak mint eddig. 
Utolsó közös bulink január 19-én lesz Pesten, a Barba Negra Klubban. Gyertek el és búcsúzzunk el egymástól méltó módon!

Természetesen NEM hagyok fel a zenéléssel. A Sunwharfban énekesként, a Týrben pedig dobosként folytatom az ipart. Találkozunk még.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6613571351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása