Rozsdagyár

IN VAIN - Currents (2018)

2018. január 16. - Kovenant

in_vain_cover.jpg

Újra és újra szembejönnek velem olyan zenekarok, melyekről szépen kiderül, hogy már egy évtizede a színtéren dolgoznak, ki is adtak jó néhány albumot, valahogy mégsem sikerült betörniük akár még csak a metal fősodrába sem, pedig teljesítményük a teljes szcéna produkciójánál nagyságrendekkel izgalmasabb és színvonalasabb. Nos, pontosan ilyen a norvég In Vain is, mely csapatról  - szégyenszemre be kell, hogy valljam - most hallok először, de azonnal próbálom is jóvátenni ezt a hibámat. Kérem szépen, ez a lemez zseniális, csakúgy mint az egész banda!

Az Indie Recrodings január 26-án jelenteti meg "Currents" címmel az In Vain negyedik soralbumát. Az együttest 2003-ban alapította Johnar Håland gitáros/dalszerző és Andreas Frigstad énekes, de a felállás tulajdonképpen változatlannak tekinthető, egyedül Kristian Wikstøl basszusgitáros vonult vissza átmenetileg a zenéléstől 2013-ban külföldi tanulmányai miatt, őt Alexander Lebowski Bøe helyettesíti posztján, míg Kjetil Pedersen gitáros 2010-ben csatlakozott.

A zenekar egyfajta progresszív extrém metalnak nevezhető stílusban alkot, de akkorát fejlődtek ezalatt a közel tizenöt év alatt, hogy igazából már szűkösnek érzem ezt a besorolást. Death és black elemek nyomokban még mindig felfedezhetőek a zenéjükben, de sokkal inkább dallamos progresszív metalt játszanak ők ma már. Olyan változatos, dús hangszerelésű és elképesztően melodikus dalok sorakoznak itt, hogy konkrétan elvonási tüneteket okozott alkalmanként felfüggeszteni az album meghallgatását egyéb teendőim miatt.

Nem véletlenül emeltem ki fentebb a két zenészt: bár a teljes tagság kiemelkedő teljesítményt nyújt végig a korongon, az In Vain nótái alapvetően az ének és gitár kettősségére és kiugró produkciójára épülnek. Andreas Frigstad csodálatosan erős és domináns tiszta énekhangja gyakran eszembe juttatta a Borknagarban tevékenykedő Vintersorgét, de Frigstad hangfekvése inkább a középtartományban mozog, mellőzve azokat az iszonyatos magasakat, melyek kollégája produkcióját jellemzik. A többszólamú vokálok, refrének egészen libabőröztetően gyönyörűek, de a kellő súly sem hiányzik, mert szinte minden dalban megvillan a deathes hörgés is.

Johnar Håland gitárjátékáról (elsősorban szólóiról) nem beszélnék sokat: teljesen más megközelítéssel él, mint korunk technikás, djentes gitárvarázslói. Míg a riffekben tetten érhető ennek hatása (lásd a nyitó Seekers Of The Truth vagy a szigorúbb Blood We Shed tételeket), a szólói csodálatosan felépített, klasszikus rock hatású darabok és ide tökéletesen illik az a klisé, hogy az ő kezében valóban sír (mit sír, zokog) a gitár. Tényleg varázslatos, amit művel például a már említett Seekers Of The Truth vagy éppen az As The Black Horde Storms című tételekben.

A leglenyűgözőbb azonban az, ahogy a norvég banda játszi könnyedséggel mozog a szerzeményeken belül is a különböző, egymástól akár igencsak távol eső stílusok alkotóelemei között, mégis rendkívül egységes az egész megszólalás. A Blood We Shed disszonáns death metalként indul, hogy aztán a középrészben átalakuljon egy Hammond-orgonával megtámogatott hard rockos, melodikus tempóba, de a végére ismét hézag nélkül visszatér a szigorúság. A Trivium frontemberével, Matt Heafy közreműködésével készült a slágergyanús, dallamos Soul Adventurer: talán ez a korong legdirektebb, legbefogadhatóbb szerzeménye is egyben.

A black metal gyökerek az As The Black Horde Storms című dalban fedezhetőek fel, itt az énekes is jellegzetesen károgós, egyedül az egész lemezen. A szigorúbb vokál végig megmarad a hörgős, mély deathes előadásmódnál, kivéve a nyitó Seekers Of The Truth nótát, mely klasszikus dallamos death metal darab ikergitáros, In Flames megoldásokat idéző riffel és talán egy kicsit modernebb, metalcore-ízű énekkel megtámogatva.

Ha mindez nem lenne elég, a korongot az epikus, kompozíciós szempontból zseniálisan építkező Standing On The Ground Of Mammoths zárja, melyben szaxofonnal is színesítik a bő hétperces szerzeményt. Szimfonikus hangszerelés (fúvósok, vonósok) már a nyitó számban is szerepel, de szerencsére nem a Nightwish-féle, giccsbe hajló megoldásokkal él a csapat, hanem rendkívül finom, csak az indokolt mértékig alkalmazott eszközökkel.

Az ennyire széles eszköztárral dolgozó zenekarok esetében a gyenge pont mindig a különböző stílusok egymásba illesztése szokott lenni. Darabos, éles váltások, megtörő lendület vagy kicsorbuló dalszerzői minőség jellemzi az ilyen, Frankenstein szörnyére emlékeztető módon összefoltozott nótákat és lemezeket: szerintem bármelyikünk fel tudna sorolni ilyen albumokat, melyek esetében túl sok mindent akart megragadni az adott banda és a sokféle összetevő végül kifolyt az ujjai között.

Az album címe (áramlatok, folyamok) a zenekarvezető elmondása szerint a mai világunkat és korszakunkat jellemző hatalmas változásokat jelöli. Az országokon és kontinenseken átívelő migráció, az emberáradat, a kultúrák, hagyományok és népek összekeveredése feszültségeket teremt, félelmet szül, de egyben lehetőségeket is feltár és valami teljesen újat hoz létre az In Vain koncepciójában. Ezzel nem szükséges mindenkinek feltétlenül egyetértenie, a zenéjüket azonban csak csodálni lehet: le kell ülni és elmerülni ebben a varázslatos háromnegyed órában. A limitált kiadású CD és LP egyébként a standard változat hét tétele mellett még két bónuszdalt is tartalmaz, úgyhogy lehet szépen előrendelni a korongot, mert ez 2018 egyik legkiemelkedőbb anyaga lesz, ez egészen biztos.

10/10

in_vain_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5213579377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2018.01.18. 10:12:02

Nagyon szeretem ezt a bandát.....az új lemezt még nem ismerem, de olyan érzesem van, már most borítékolható hogy az évvégi best of listámon ott lesz....

Zabhegyezo 2018.01.28. 15:52:51

Pontosítás: a tiszta énekért nem Andreas Frigstad (hanem Sindre Nedland, a borknagaros Lazare testvére), a szólókért pedig -zömmel- nem Johnar Håland (hanem Kjetil Pedersen) felel. Zseniális kis banda amúgy, bár ez az új lemez egy elég határozott lépés a negatív irányba az Aenigma után...
süti beállítások módosítása