Rozsdagyár

BLACK JACK - Új klippel jelentkezett a tatabányai zenekar

2018. január 22. - Felicium

black_jack.jpg

A tavalyi év utolsó napjaiban új videóval jelentkezett a tatabányai Black Jack, melyet a Hagyj élni című dalukra forgattak. A dal a csapat tavaly megjelent második hanganyagáról, a "Szerencse forgandó" című korongról az első klipesített tétel.

A klip érdekessége, hogy a kisfilm egy sztorit mesél el, amelyben az egyik főszereplőt FuraCsé alakítja, aki ugyan a rock/metal berkekben nem biztos, hogy ismerősen cseng, azonban aki figyelemmel követi a magyar rapet, rögtön kiszúrja a vendéget!

A másik említésre méltó momentum, hogy ez a videó Kerekes László basszusgitáros búcsúja is egyben, ugyanis január 1-től már a Dirty Dogs-ból ismerős Heitekker Dávid pengeti a basszert a csapatban! A zenekar töretlen lendülettel írja a következő lemezanyagot, amely megmarad a slágeres, dallamos rock and roll muzsikánál, várhatóan csak saját dalokkal.

A srácokat legközelebb január 27-én, szombaton, a tatabányai Roxxy Music-ban csípheted el élőben, ahol a Sex Action vendégeként lépnek a színpadra, Március 30-án pedig Budapesten játszanak majd a Barba Negrában szintén a Sex Action-nel és a Hollywood Rose-zal.

A zenekar:
https://www.facebook.com/BJZenekar/

Koncertek:
https://www.facebook.com/events/1524920337588113/
https://www.facebook.com/events/191554851403542/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5813595699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása