Rozsdagyár

VOODOO CIRCLE - Raised On Rock (2018)

2018. január 24. - Rock n roller

vc_ror-c_1500x1500.jpg

Tíz évvel a zenekar nevével azonos című első Voodoo Circle album megjelenése után, az együttes ötödik albumán, a "Raised on Rock"-on debütál az új énekes Herbie Langhans.

A német hard rock zenekart 2008-ban alapította a Primal Fearből és a Sinnerből is ismert Alex Beyrodt gitáros és Mat Sinner basszusgitáros, hogy újraértelmezzék példaképeik a Whitesnake, a Rainbow, a Deep Purple, a Led Zeppelin és Jimi Hendrix zenei stílusát, és Beyrodt ikonjai Ritchie Blackmore, Jimmy Page vagy John Sykes gitárjátékát. Az első négy lemezen még a Pink Cream 69 énekese, David Readman énekelt.

Beyrodt és Langhans a 2015-ös Wacken fesztiválon találkozott először. "Az a legelképesztőbb, hogy Herbie és én soha nem találkoztunk előtte, akkor beszéltünk egymással először, miután néhány perccel korábban 100 000 ember előtt léptünk színpadra, és négy millióan néztek minket a televízión keresztül." - nyilatkozta Beyrodt az első találkozásukról. Majd az énekescserével kapcsolatban így folytatta:

"Úgy érzem, hogy Herbie-vel még egyénibb és egy picit kevésbé blues-os, viszont jóval dögösebb lett a zenekar. Az énekesváltás lehetővé tette számomra, hogy olyan ötleteket is kidolgozzak, amelyek talán nem igazán passzoltak volna Herbie elődjéhez, David Readmanhez. Viszont tökéletesen passzolnak Herbie erőteljes orgánumához."

A zenekar dobosa 2015 óta Cesco Jovino, aki a  Primal Fearben és a Sinnerben is Beyrodt és Sinner játszótársa. A lemezt Jacob Hansen (Volbeat, U.D.O.) keverte. A vinyl verzión 11 dal hallható, a digitális kiadványokon ez kiegészül két bónusz trackel.

 

Az album zenei stílusán Beyrodt példaképei közül leginkább a Whitesnake hatása érezhető. A  Where Is The Word We Love-ban konkrétan visszaköszönnek az Is This Love rifjei. Az első kérdés ami felmerült bennem, hogy mennyire akar az ember 2018-ban egy kicsit modernizált Whitesnake-et hallgatni, amit ráadásul nem is David Coverdale-ék adnak elő? A válasz egyébként az, hogy valószínűleg van rá igény, hiszen az előző albumok elég szép példányszámban fogytak.

De ha már a költői kérdéseknél tartunk, nekem azt is nehéz nyomon követnem, hogy kinek épp hány zenekara van, és mekkora közös halmazt alkotnak az egymás bandáiban szereplések? Vajon mi szükség van ennyi, sokszor hasonló stílusú együttesre, amiben szinte ugyanazok az emberek zenélnek? Illetve ha valaki kilép egy baráti zenekarból, azt éppen miért teszi, amikor ugyanazokkal az emberekkel továbbra is együtt zenél egy-két másik csapatban? Vagy éppen egy embernek minek ennyi banda? Mint írtam a kérdések költőiek, ha mégis megválaszoljuk őket, nyilván gazdasági okokra veszthető vissza a válasz. Pont ez az ami miatt nekem nem annyira hitelesek ezek a formációk.

A projekt számomra nem túl szimpatikus gazdasági mozgatórugója mellett, zeneileg sem igazán tudott megfogni a "Raised On Rock", ahogy a korábbi Voodoo Circle albumok sem. Többszöri meghallgatás után sem kapott el a lemez zenei lendülete. Nem tagadom, néha megmozdult ugyan a lábam, de ez jóval kevesebbszer fordult elő, mint ahányszor unottan hallgattam a dalokat. Leginkább két dal volt amit élvezi tudtam, az Unkown Stranger a többi nótából hiányzó valódi lendülete miatt (bár ez is tartalmaz ismerős elemeket, az EGO Project egyik számát jutatja eszembe, de nem hiszem, hogy Beyrodt hallotta volna a  kérdéses nótát), és az utána következő akusztikus Love Is An Ocean ami még tetszett. Ezeken kívül azonban számomra csak néhány élvezhető pillanata volt a lemeznek.

Az album dalai profi, de steril, patikamérlegen készült nóták. Nagy valószínűséggel van egy nagy kupac ember, akinek ez a stílus nagyon is bejön. Hiszen ha nem lennének, nem lenne érdeme ilyen projekteket működtetni a megélhetéshez. Aki ismeri a Voodoo Circle-t, és a korábbi munkái bejöttek neki, az most sem fog csalódni. Nekem azonban a "Raised On Rock" meghallgatása után sem ez a zene fog napi szinten szólni a zenelejátszómban.

 6/10

vc_ror_p01.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8513597797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása