Rozsdagyár

DECADENCE - Megjelent a második stúdióalbum

2018. február 01. - Kovenant

decadence.jpg

Kilenc évvel az elsőt követően 2017. december 23-án "Téveszmélet" címmel megjelent a Decadence második sorlemeze. A lemez tíz magyar nyelvű tételt tartalmaz, melyek közül pár már ismerősen csenghet a zenekart ismerőknek.

Az Elveszett holnapok című dal a 2013-as kislemezen már szerepelt I Am Gathering The Pain címmel, de most magyar szöveggel, áthangszerelve, új köntösben került a korongra. A Nyitott elmék pedig azok számára lehet ismerős, akik látták a múlt évben, Németh Mihály (Nímó kapitány) segítségével elkészült klipet. 

A szövegek a zenekar hagyományainak megfelelően Harsányi Gábor nevéhez fűződnek, melyek egy koncepció köré épülve, egy érdekes világba kalauzolnak el bennünket. A lemez fő gondolati hátterét az amerikai kormány által New York államban, Harlem Valley-ben létrehozott „őrültek városa” néven ismert pszichiátriai intézetben lezajlott események adták. A világhálón megtalálható több tanulmány is foglalkozik a CIA bevonásával lebonyolított kísérletekkel, melyek része volt többek között az inzulinsokk, az LSD terápia, a szifilisszel történő megfertőzés, valamint a lobotómia hatásainak vizsgálata. Sokszor ártatlan emberek százait vetették alá kísérleteknek a beavatkozások hatásainak tanulmányozása érdekében.

A lemez dalai, egy az intézetben élő „páciens” szemszögéből próbálják ezt a különleges világot lefesteni. A szövegekben a bezárt ember gondolatai, vívódásai törnek elő, néha az őrület húrjait pengetve, tébolyodottan, néha pedig csendesen visszahúzódva, visszagondolva az elmúlt napokra, a „tegnap hamvaira”. A belső viszonyok bemutatása mellett az egyén elszigetelődésének folyamata is nyomon követhető a szövegekben, mellyel párhuzamban a zene is igyekszik visszaadni a visszafordíthatatlan szellemi és testi hanyatlás nyomasztó hangulatát.   

A zenei stílus kissé elkanyarodva a "Bitter Rain" lemez által képviselt melodikus death metaltól, sokkal több, némileg komplexebb thrashes riffet tartalmaz. A felvételek Karcagon készültek 2017. augusztus és november között, a hangmérnök Mulicz Zoltán volt.

A tavasszal az alábbi időpontokban lehet a zenekart élőben elcsípni:

  2018.03.31. SZÉKESFEHÉRVÁR / 8 MŰHELY

 2018.05.19. BUDAPEST / DŰRER KERT

A lemez megrendelhető a csapattól a raci78@gmail.com 1500 Ft. + postaköltség áron, mellyel a bandát is támogatod! 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3013625304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása