Rozsdagyár

DON BROCO - Technology (2018)

Talán később még írnak egy keményebb lemezt, de ez most fel lett áldozva a popularitás és a hírnév oltárán.

2018. február 07. - Felicium

23799956_10155379460228477_1985860690304361722_o.jpg

Az észak-londoni Don Broco 2008-ban alakult. Engem kicsit meglepetésként is ért, mert egy viszonylag ismert zenekarról van szó ahhoz képest, hogy még sosem hallottam róluk. Félreértés ne essék, a metalt (vagy inkább rockzenét) a lehető legpopulárisabb, legbefogadhatóbb oldaláról közelítik meg. Fülbemászó énekdallamok, kevés zúzás, de jó néhány zenei klisé. Azért mégis pozitívan álltam az albumhoz és lássuk, vajon hogy sikerült a brit csapat február 2-án megjelent, szám szerint harmadik lemeze.

Kicsit visszalapoztam az időben, hátha az történt velük, mint a szintén a SharpTone kiadónál nem rég új lemezzel jelentkező We Came As Romans-szal. Igazam is lett, meg nem is. A popklisé kicsit kevesebb és a nyers erő több, de a dalok jellege már akkor is hasonló volt, így sok változást nem sikerült felfedezni a régi és az új dalok közt. Rögtön a lemez első tétele után kettősséget érzek. Egyszerre próbálják a keményebb rockzenekar érzetet és egy még popnak is nyálas banda képét kelteni. Ez bennem inkább kicsit káoszt okoz, minthogy valami kellemes új dolgot adna. Ennek ellenére amikor nem erőltetik a címadó dalban a techno/disco alapot, akkor igazán kellemes, lendületes rocknótát kapunk.

A Stay Ignorant is hasonló érzéseket kelt. Érződik itt is, hogy inkább rádióbarátnak van szánva, semmint hogy jól átgondolták volna. Harmadiknak a T-Shirt Song hangzik el, melyhez készült egy látványos klip, főleg koncertjelenetekből. Ennek már sokkal jobb a lüktetése és bár még mindig langyos az a bizonyos víz, itt jobban érzem benne azt a faktort, mely ahhoz kell, hogy megmozdulj egy zenére.

Ezek után két eléggé egysíkú szám érkezik a Come Out To LA és a Pretty képében, bár az utóbbi végén található egy kis őrülés, amire többször lett volna szükség. Az első valamire való gitárriff még két tétellel később kerül elő, méghozzá az Everybody-ban. Ez végre egy magukhoz képest kemény dal és jobban hasonlít a régebbi négy-öt éves témákhoz. Ezt a vonalat követi a Greatness is, egy elvontabb, lágyabb szám, de szerethető és robban a refrénben a gitár. Talán a kolompot kicsit túlzásba vitték, mert ott kattog végig a fejedben, mint egy metronóm. Ezt leszámítva a lemez legjobb részén járunk, az biztos. Ezek után a Porkies sajnos nagyon visszafogja a lendületet.

A maradék négy dalból már nem sok emlékezetes élmény maradt meg. A Good Listener egy említésre méltó rövid tétel a maga kevesebb, mint három percével mindenképp. Ezen kívül sok jót már nem találunk a lezárásban. Sajnos túlzottan sablonosra és egysíkúra sikerült. Persze, ha nagyon unatkozik az ember, biztos talál benne valami hasznosat, bár ezt az állapotot nehezen tudom elképzelni. Talán soknak bizonyult a 14 dal és sokkal jobb lett volna egy nyolc-kilenc számos album. Így viszont rengeteg lett a sallang.

Ami a Don Broco "Technology" lemezét illeti, tini-pop a javából. Ha erre fogékony vagy, akkor talán érdemes egy esélyt adni neki, de ha nem bírod a túl sok lapos, nyálas klisét, akkor semmiképp sem ajánlott. Ott van a srácokban a rock, de visszafogják a siker érdekében. Így valóban rádióba való szinte az összes dal, de részemről közönség elé semmiképp sem. Kellemes album, egyszer meg lehet hallgatni, de gyakran unalmassá válik, mivel sok benne a mélypont. Talán később még írnak egy keményebb lemezt, de ez most fel lett áldozva a popularitás és a hírnév oltárán.

6,5/10

26166019_10155484990843477_6329584513495926661_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr613624152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása