MORVIGOR - Tyrant (2017)

2018. február 20. - Kovenant

morvigor_cover.jpg

Az egyik legtúljátszottabb alstílussá vált a metal berkein belül a blackened death: ennek egyik leágazása az avantgárd, szokatlan hangképletekkel dolgozó bandák színtere. Főleg a lengyel kollégák jeleskednek az elborultabbnál elborultabb zörejhalmazok létrehozásában, azonban most méltó ellenfelükre akadtak a holland Morvigor zenekarban: a még tavaly november 11-én szerzői kiadásban megjelent "Tyrant" című második korongjuk érdekes, ámbár nem hibátlan anyag.

A 2011-ben alakult, a dobosposzt kivételével a kezdetek óta változatlan felállással működő banda a hatásai között rengeteg, egymás zenei világát tekintve szöges ellentétben álló együttest sorol fel a Pink Floydtól kezdve a Joy Divisionön át egészen a Morbid Angelig és a Mayhemig. Nos, az talán túlzás, hogy mindez hallatszik is a dalaikban, de az eklektika bizony ott lapít a szerzeményekben, habár kompozíciós szempontból még nem minden fenékig tejfel.

Punk, post-metal, pszichedelia, black és death metal: mindezeket az összetevőket keverte össze a csapat és mindenképpen ki kell emelni egyrészt az újítási szándékot, másrészt pedig a dallamokat és a gyakran váratlan és igen kellemes megoldásokat. Sokszor és hangsúlyosan megírtuk már, hogy a kortárs metal lassan szakipari munkává válik: nagyon kevés olyan zenekar dolgozik a szcénában, melyről kijelenthetnénk, hogy kimagasló színvonalon, befogadhatóan, mindenféle elbaltázott művészieskedéstől mentesen alkot, létrehozva a saját zenei világát.

Nem állítom, hogy a világ legeredetibb brigádja a Morvigor, mert amit csinálnak, az az undergroundban manapság eléggé divatos, de kétségtelen, hogy a negyvennyolc perces "Tyrant" album kifejezetten hallgattatja magát, egy percre sem válik unalmassá és tele van szokatlan húzásokkal. A nyolctételes korong négy teljes számot és négy átvezetést tartalmaz, azaz a szerzemények igencsak hosszúak és komplex módon kidolgozottak, az instrumentális tételek pedig inkább hangulatilag oldják a maguk másfél-két percével a súlyosan előgördülő témákat.

Ha lecsontozzuk és lecsupaszítjuk a Morvigor dalait, akkor egy alapvetően melodikus black metal csapatot kapunk, mely a dallamos refrénekre és az északi hangulatú, gyakran post-metalos atmoszférájú, tremolós riffekre épít. Jessee Peetoom énekes gonoszul acsarkodó károgása egyértelműen a Darkthrone-Satyricon vonalat juttathatja az eszünkbe, ahogy a gyakran punkosan húzós gitártémák is (ez főleg a kiváló No Repentance című dalban szembeötlő). 

A meglepő azonban az, hogy az igencsak hosszú szerzemények első három perce tartogatja mindig zenei értelemben a meglepetést. Valóban avantgárd, pszichedelikusan elszállt megoldások sorakoznak itt, melyek felcsigázzák a hallgató érdeklődését. Vegyük például a The Martyr's Ascension című darabot: szándékoltan hamis, disszonáns basszus- és gitárakkordok vezetik fel a dalt és egyszerre lenyűgöző és kényelmetlen érzés hallgatni a fals, mégis tökéletesen kibontakozó, depresszív atmoszférát.

A probléma azonban az, hogy ezeket az innovatív megoldásokat aztán rendre követi a főtéma, mely már eléggé standard black/punk megközelítéseket tartalmaz. Valahogy mindig sokkal izgalmasabbnak találom ezeket a bevezetőket, illetve a négy instrumentális átkötést. Nincs semmi gond például a címadó Tyrant D-beates, másodkorszakos Satyricont idéző zúzásával, csak ezt már hallhattuk korábban másoktól. Ebben a nótában érkezik egy rendkívül kellemes, többszólamú tiszta vokálokkal kísért rész, mely ismét teker egyet a szokásos blackes hangulaton.

Sokadik meghallgatás után is az az érzésem, mintha a Morvigor legénysége nem igazán tudná vagy szeretné eldönti, hogy pontosan mit és hogyan akar játszani. Hallhatóan nagyon közel áll hozzájuk a punkos-blackes darálás, de a dallamos refrének állandó beemelése kicsit kiszámíthatóvá teszi a dalokat. Másrészről viszont kiváló érzékük van az elborult, avantgárd dolgokhoz és bevallom, ez a vonal sokkal érdekesebb a számomra, mert itt tényleg képesek olyan dolgokat megvalósítani, melyeket máshol nem hallhatunk.

Amire szerintem a csapatnak most szüksége lenne a továbbfejlődéshez, az egy korrekt kiadós szerződés és egy külső fül, azaz egy sokat látott-tapasztalt producer segítsége. Nem mintha bármi gond lenne a "Tyrant" albummal, de hiányzik belőle a művészi egységesség. Túl sokat akar markolni a zenekar, túl sok mindent próbál belepakolni ebbe a bő háromnegyed órába és érdemes lenne lenyesni, kompaktabbá tenni az egész produkciót. 

Összességében ez egy kiváló és izgalmas lemez, kompozíciós egyenetlenségekkel. Ezek a hibák azonban eltörpülnek az ígéretes megoldások mellett: bátran ajánlhatom mindenkinek, aki hajlandó időt szánni egy-egy anyag kivesézésére és az abban való elmélyülésre. 

8,5/10

morvigor_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5113684130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2018.02.21. 00:13:56

Kösz az ajánlást. El is fogok benne mélyülni. :)