Rozsdagyár

MYLES KENNEDY - Year Of The Tiger (2018)

2018. március 03. - Rock n roller

562555.JPG

Myles Kennedy elsősorban az Alter Bridge énekes-gitárosaként vált ismertté, de igazán világhírű Slash mellett lett, a Myles Kennedy & The Conspirators frontembereként. A több mint négy oktáv hangterjedelmű énekes 48 évesen készítette el első szólólemezét, mely egy gyermekkori családi tragédiának állít emléket. A "Year of the Tiger" a Napalm Records-nál jelent meg.

Kennedy régóta tervezte egy szólólemez készítését, már meg is írt egy lemezre való dalt, de végül az egészet félredobta, mert más aspektusból szerette volna megközelíteni a dolgokat.

"Hét évig dolgoztam a felvételeken, két éve végeztem vele, de amikor egy friss perspektívából meghallgattam, azt gondoltam, nem ez a megfelelő első lépés egy új út megkezdésére."

Úgyhogy előröl kezdett mindent, írt mint egy őrült, rövid időn belül több mint húsz új dalt. És ahogy hallgatta a munkáit, érezni kezdte, milyen zenék húzzák a megfelelő irányba. Nyilvánvaló lett számára, hogy a lírai vonal a helyes út. Végül a "Year of the Tiger" szinte teljes egészében Kennedy apjának az elvesztésre koncentrál.

"Apa a Keresztény Tudomány nevű vallási szekta előírásait követte, ez lényegében abból áll, hogy a hívők nem mennek orvoshoz, mert Isten majd meggyógyítja őket. Négyéves voltam, amikor apám meghalt vakbélgyulladásban. Nyolc hétig beteg volt, de nem volt hajlandó orvoshoz menni a hite miatt, pedig láthatóan súlyos fájdalmai voltak. Végül egy este álmában meghalt. Ugyanez történt mindkét nagymamámmal is, egyikük sem ment el orvoshoz. A Keresztény Tudomány sok szenvedést okozott a családomnak. Apa minden tekintetben becsületes, jó ember volt, de én mégis harcolni fogok a döntése ellen, mely a halálához vezetett."

Myles egész karrierje során meríteni szeretett volna ezekből az eseményekből, de a sebek túl mélyek voltak, így sok időbe telt, amíg elég bátorságot érzett hozzá, hogy kiadja magából a felgyülemlett érzéseket. Ennek az érzelmi töltetnek a megvalósításához olyan zenei terültre kellett kirándulni, mely eltér a megszokott kemény rocktól, ami jellemző volt Kennedy korábbi zenei pályájára. Az énekes gitáros mandolinon, bendzsón, lap steel és rezonátoros gitáron is játszik a lemezen. Az albumon közreműködő zenészek a dobos Zia Uddin, akivel Myles még az Alter Bridge előtt zenélt együtt, és a basszeros Tim Tournier, a producer pedig az a Michael "Elvis" Baskette, aki évek óta az Alter Bridge lemezek felvételeinél is közreműködik.

"Mindig akartam csinálni egy olyan lemezt, ahol a bennem rejlő zenei DNS különböző elemeiben tudok kutakodni. Megidézni olyan Mississippi-hatásokat mint John Hurt, Chris Whitley, K.D Lang, Nick Drake és az olyan akusztikus dalokat mint amelyek a Led Zeppelin harmadik és negyedik albumán voltak. Azt akartam, hogy az album az énekről szóljon, ezért a hangzás úgy lett keverve, hogy az énekhang legyen domináns rajta."

Nem teljesen idegen azért a lírai hangvétel Myles mestertől, elég csak például az Alter Bridge Blackbirdjére, vagy Slash Not for Me-jére gondolnunk, csak most tizenkét számon keresztül kell ilyen dallamokat hallgatnunk. Nekem, aki a pörgősebb nóták híve, ez elsőre elég ijesztően hangzott, de végül nem volt kellemetlen élmény végighallgatni a lemezt, sőt kifejezetten élveztem.

Ezen a héten két lemez jutott nekem, a másik a Shiraz Lane új albuma volt, ahol szóba hoztam az énekes Hannes Kett időnként idegesítő magas hangjait. Myles Kennedy is magas hangon énekel, de ő valahogy sosem csúszik olyan sávokba, ami már idegesítő lenne. Bár Kettnél sem a magasság mértékével volt bajom, inkább annak megszólaltatásával, azzal is inkább az első lemezen.

A Tigris éve egy kiváló énekes szívbemarkolóan személyes albuma. Nehéz lehetett feldolgozni a benne mélyen rejlő érzelmeket, és ilyen igényesen megszólaltatni azt a külvilág felé. Ha valaki a keményebb Kennedy-t kedveli, annak sem kell idegenkedni a lírai hangvételtől, jól sikerült a debütáló album. Már csak azért sem kell megijedni a lírától, mert a lemezen van relatíve gyorsabb és lassabb líra egyaránt. Nem minden előadónak sikerül hasonló színvonalat kiadni a kezéből szólistaként mint zenekarban, de Kennedy meg tudta ezt valósítani.

Mivel Myles március elejétől május végéig egy harminckét állomásos világ körüli turnén mutatja be a lemez anyagát - melynek hozzánk legközelebbi állomása az április 1-i bécsi koncert - utána pedig indul a Guns N' Roses idei nyári turnéja, nem valószínű, hogy idén elkészül a régóta ígért Slash ft. Myles Kennedy & The Conspirators album. Különösen annak fényében, hogy pletyka szinten erre az évre egy új Guns-korong is be lett ígérve. Alter Bridge lemez sem várható mostanában, így ha valaki új  dalokban szeretné hallani Myles Kennedy hangját, mindenképpen szerezze be a "Year Of The Tigert".

8,5/10

738868.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5113694424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása