Rozsdagyár

BABOS GYULA - Elhunyt a kiváló gitáros

2018. április 13. - Rock n roller

babosgy.jpg

Április 12-én, 68 éves korában, türelemmel viselt betegség után meghalt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.

Az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió egy Facebook-posztban tudatta nem sokkal ezelőtt, hogy elhunyt Babos Gyula, az iskola egyik tanára, legendás dzsesszgitáros.

Babos Gyula gyerekként a hegedűn és a zongorán keresztül ismerkedett az a zenével, de 15 évesen már a Futurama zenekarban gitározott. 1970-ben a Kex gitárosaként lett ismert, utána a Rákfogó jött, és 1979-ben a Saturnus. Zsenialitására jellemző, hogy 1977-től úgy taníthatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán, hogy sem érettségije, sem tanári diplomája nem volt. 1985-ben alapította meg a Babos Trio Plusz-t, amit később a Babos Trio néven vitt tovább Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel.

1989-ben megjelent első lemeze "Kinn és benn" címmel, majd a Petőfi Csarnokban lépett fel Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, de pályafutása alatt zenélt Frank Zappával, James Moodyval és Tony Scott-tal is. A kilencvenes években a Babos Trióból Babos Quartet lett (itt Szappanos György, Szakcsi Lakatos Béla és Borlai Gergő voltak a zenésztársai), de 1997-ben ismét nevet váltott, Babos Project Romanira, amivel Marseille, Eilat, Bukarest, London és Kassa világzenei fesztiváljain szerepelt. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét, de volt EMeRTon-, Szabó Gábor- és Liszt-díja is.

Alapító tanárként 1996-tól működött közre Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében.Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti. 

Felesége Katona Klári énekesnő.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3813833030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása