BONFIRE - Temple of Lies (2018)

2018. április 24. - Sulfur

webp_net-resizeimage_4_3.jpg

Imádod a 80-as és 90-es évek rock slágereit, de már mindet kívülről tudod és valami újra vágysz? A korai rock zene mellett a heavy metal felé is érdeklődsz? Fontos neked, hogy a rock zene a szerelemről szóljon, de ez nem elég? Ha a kérdésekre mind igen volt a válasz, akkor neked kötelező meghallgatnod a következő lemezt.

Megjelent a Bonfire tizenötödik nagylemeze a "Temple of Lies". A Bonfire nem a legfiatalabb bandák közé tartozik, hiszen pályafutásukat már bőven a 70-es évek elején kezdték. Akkoriban még Cacumen néven futottak, melyet 1986-ban változtattak meg Bonfire-re. Napjainkra a harmadik legsikeresebb és leghosszabb múlttal rendelkező német rock zenekarnak mondható a Scorpions és az Accept után. Zenéjükben mindig is a melódikus hard rock volt meghatározó, melyet vonzó gitártémákkal, éles riffekkel és kísérteties vokállal gazdagítottak. Hans Ziller alapító szerint a mostani felállással piedesztálra emelik alkotásaikat. Lássuk mit hoztak nekünk.

Az In the beginning méltó kezdése az albumnak. Letisztult, zeneileg egyszerű, kifejezetten kellemes hangzás világgal indít, amivel a dal elringat minket a történetben. Az In the Beginning, mint kezdő dal. egyből egyértelművé teszi, hogy a lemez maga a történet. Az első 1 perces, narrációs bevezető után a húrok közé csapnak a srácok. A sweep pickinges gitártéma szinte érezteti az emberrel a borító képen látható tüzek lángjait. Ezek után is tökéletesen építkezik a dal, és a végén kitartott hangokkal zár, melyeket a következő dal csapatása old fel. A folytatás az album címadó dala, a Temple of Lies hathatós riffel kezd, és még erőteljesebbekkel folytat. A kedvenc album nyitási formám ez: instrumentális, esetleg narrációs bevezető, majd folytatás egyből király zúzással. Az ilyen kezdéseknek, azért is van nagy ereje, mert egy koncertélményre emlékeztethet minket. Így a Temple of Lies méltán az album címadó dala.

Alexx Stahl körülbelül két éve csatlakozott a zenekarhoz, és nem véletlen, hogy a zenekar társai is 100%-ban elégedettek vele, mert kiválóan énekel. A metalos kezdésű Temple of Liesban megmutathatta, hogy Rob Halfordi magasságokba és erőbe képes vinni az énekhangját, ám az ezt követő dalban, az On the wings of an Angelben azt is bemutatja, hogy a tiszta, nyugisabb énekkel is boldogul. Az ének és a vokál ebben a dalban különösen nagy szerepet kap. Az említett dal amúgy vissza vesz a tempóból, közepes lüktetésűnek mondható, a 80-as évekből jól ismert chill rock dalokra emlékeztet.

A gyanúsan selftitled dal, a Feed the Fire (Like the Bonfire) kísérteties kezdéssel indít, és közben egy háborús filmre emlékeztet minket. Amint a dobok megszólalnak egy katonai induló juthat az eszünkbe. Vagy akár a zenekar tagjai, ahogy menetelnek a templom felé, hogy felszabadítsák azt. Vagy épp leégessék, hiszen ők a máglyarakás, a templom pedig a hazugságok melegágya. Erre a dalra jut el az ember oda, hogy ténylegesen elgondolkodjon vajon mit is ábrázol a borító, miről szól a történet, amibe belecsöppent.

Az album legrövidebb dala, a Stand or Fall, melyet a srácok videóklipp formájában is kiadtak március végén. A klippben egy havas udvarban zúznak a srácok, miközben gyerekek játszanak körülöttük. A zenétől olyan érzésem támadt, mintha a gyerekek játéka egy valós, tényleges csata lenne. És ha már Stand or Fall: a zenészek játékától elfogott az érzés, hogy én most felálljak a géptől és elmenjek a koncertjükre.

A kemény részek után viszont következzen egy kis lassítás. A Comin' Home tölti be az albumom a ballada szerepét, mely a leghosszabb dal a korongon és bónuszként megjelent az Extended Acoustic verziója is. Ne hagyjon ez megtéveszteni minket, a bővebb dal is csak 8 másodperccel hosszabb és az eredetit is színesítik bőven akusztikus gitár és zongora részek. Gitártémák díszítik végig a hangzást, amik a balladát még emelkedetté teszik.

Az album második felére a harcos és tüzes témákból átvált a szerelmi témákra. A tűz persze itt is megmarad de kicsit máshogy. Az első ilyen egyből egy keserű elfogadást dolgoz fel: I'll never be loved by you. A pörgést a Feed the Firehöz hasonlóan vezetik fel, mely erőteljes kitartott power-chordokba érkezik be. A téma magáért beszél a zenében is érződik a "próbálkozzak-e tovább, nem tudok mit tenni, megpróbálom elfogadni, de az se megy" vonal, amit kiválóan támogat a szöveg és a kontrázó vokálok.

Az album vége felé már kezdenek elfogyni a szavaim a jellemzésre, mivel elég hasonlók a dalok, de természetesen mindegyikben megtalálható az őt elkülönítő különlegesség. Az említett koncert hangulatra visszautalva jön a Fly Away, ahol zárásként egy élő előadáshoz méltó zúzást csinálnak, ami számomra váratlan volt, de nagyon jól hatott. A Love the Way You Hate Me is magáért beszél, nem tudok mást mondani, mint engedje el magát az ember és élje át a dalt.

És zárásként a lemez legjobb, legrockosabb és legszerelmesebb (már ha van ilyen szó) dala: Crazy Over You. A dalról korábban írtunk a megjelenésekor. Most csak annyit tennék hozzá, hogy tökéletes választás volt ezzel a dallal bemutatni a lemezt, mert jól összefoglalja a zeneiségét, a témaválasztását és a hangulatát is az albumnak. A dalra is végig az az érzelmi felfokozottság jellemző, mint az egész lemezre. Összegzésben is erre térnék ki, hogy minden ami a korábbi korongokon kiválóan működött az megjelenik itt is, de mégis van egyénisége. A közepes tempójú dalok ellenére, az teszi igazán naggyá a zenekart és a "Temple of Liest" is, hogy az erő megmaradt az évek során. A 70-es, 80-as években alakult híres zenekar többsége eltűnt vagy már nem képes hozni azt a minőséget, amit korábban. A Bonfire épp ellenkezőleg. Közel 50 év munkája után is képes még fejlődni, ami óriási szó. Az album hibátlan.

És természetesen a meglepetés Friedensreich II - The Return of the Zünsler into the T.O.L. sem maradhat ki. A közel 20 perces zenei kollázs megtalálható az album Spotify playlistjén, és az előző album Friedensreich folytatása. Hihetetlen érdekes lenne végig elemezni minden megjelenő hangot, zenét, beszédet, amik megjelennek a kollázsban, de valószínűleg hosszabb lenne, mint az egész kritika. Ami biztos, hogy a dal az album borítójához kapcsolódhat, és az ott látható karakterek beszélgetnek a felvételen.

10/10


webp_net-resizeimage_5_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8113858310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.