BLACK STONE CHERRY - Family Tree (2018)

2018. április 30. - Rock n roller

bsc-family-tree-cover.jpg

A The Dead Daisies után a Black Stone Cherry a másik sztárzenekar, akik az áprilisi lemezmegjelenés után nem sokkal élőben is bemutatják nálunk az új album zenei anyagát. A friss "Family Tree" című lemezt április végén adta ki a Mascot Records, a cseresznyék pedig június 16-án teszik tiszteletüket a Barba Negra Trackben.

Mivel nekem a munkám ezer szállal kötődik a családfakutatáshoz, sőt egy időben én magam is készítettem családfákat, így számomra már maga a lemez címe is érdekes. A címadó dal, mely a lemez utolsó nótája, persze nem erről a fajta családfáról szól, hanem inkább a Black Stone Cherry családról, akik tizenhét éve zenélnek változatlan felállásban.

De családfa ide, családfa oda, én nem is emiatt vártam az új lemezt, hanem mert nagyon kedvelem a zenekar munkásságát. Természetesen a "Family Tree" albumon is Chris Robertson erőteljes énekhangja viszi a prímet, de azért nem mindegy, milyen zenét pakolnak alá a srácok. Ahogy mindig, most is sikerült megfelelő zenei tartalommal alátámasztani Robertson hangját. Első felindulásomban azt találtam gondolni, hogy a "Family Tree" minden idők legjobb Black Stone Cherry albuma. Lehet, hogy ez némileg túlzás, de az első hatban mindenképpen benne van (ez a hatodik BSC stúdióalbum). Én mindenesetre nem nagyon érzetem benne üresjáratot, ami az eddigi lemezek mindegyikén becsúszott.

A Me And Mary Jane-t gondolom a zenekar eddigi legnagyobb slágerének. Legalábbis én ezt hallottam tőlük a legtöbbször. Na, ilyen szintű sikert valószínűleg a lemez egyik dala sem fog aratni. Emiatt kezelhetjük fenntartással, hogy vajon ez-e a legjobb BSC-album. Összehatását tekintve viszont szerintem mindenképpen a zenekar egyik legjobb munkája.

A The Dead Dasies korongról írtam, hogy olyan lendülettel indul, mely a lemez végéig kitart. Na, ez itt fokozottan igaz. Ha a Dead Dasies-nél éreztem is, hogy néha lazítottak a gyeplőn, itt nem volt, ilyen. Hogy ismét magamra hivatkozzak, még januárban írtam az Ozone Mama kritikában, hogy bár még az év elején járunk, nemzetközi szinten is nehéz lesz ebben a műfajban megszorítani idén Székely Marciékat. Már Dead Dasies is rácáfolt erre, bár ők még csak megcsiklandozták az Ozone Mama talpát. Talán pont azért is adtam "csak" 9-est a "Burn It Downra", mert bármennyire is tetszett, a  "Cosmos Calling" szintjét azért nem érte el. A "Family Tree" viszont - azt hiszem - sikerrel szállt harcba a trónért, mert most nálam ez az idei év legjobb albuma ebben a műfajban.

És akkor most gyorsan rácáfolok saját magamra. Azt írtam ugyan, hogy nem éreztem a lemezen üresjáratot, de ha nagyon kritikus akarok lenni, akkor talán az album második felének az indítása az, ami nem sikerült annyira ütősre. Az Allman Brothers Bandből ismert Warren Haynes közreműködésével készült Dancin' In The Rain nevezhető talán a kiadvány mélypontjának. De ezt a mélypontot nagyon idézőjelesen kell érteni, még ha nem is úgy írtam. Ez is legalább egy 8-as szám, csak a 9-10-esekhez képest tekinthető némileg visszaesésnek. De én minden zenekarnak hasonló mélypontokat kívánok.

Ezután jön az Ain't Nobody, mely a lemez legpoposabb dala. Ez talán megint csak egy 8-as. Aztán pedig a James Brown, melynek az elején a női vokalisták huhúzása hallatán először megijedtem, hogy valami r’n’b zenekar korongjára tévedtem. De már a dal folytatása is megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok. Ezután pedig a You Got The Blues már az egész album egyik legjobb nótája, innentől újra sínen vagyunk. Ezt a rendkívül relatív mélypontot leszámítva viszont tényleg nem lehet semmibe belekötni. A nyitódaltól, a Bad Habittől, a záró tételig, a lemez címadó daláig üt a korong.

A Black Stone Cherry öt évet várt az első albumukra. A zenekar nevét viselő korong 2006-ban jelent meg, szerzői kiadásban. De innentől a rohamléptekkel masíroztak be a legmenőbb rockzenekarok élmezőnyébe. Az új lemez újabb jelentős lépés pozíciójuk megerősítésében.

Ahogy a pénteki, nyárindító The Dead Dasies-koncerten, úgy sajnos a Black Stone Cherry fellépésére sem tudok elmenni, pedig az idei Barba Negra Track szezon talán két legjobbnak ígérkező bulijáról van szó. A harmadikon, az Ugly Kid Joe első magyarországi jelenésén viszont ott voltam, koncertbeszámoló hamarosan. Ja, és jön még a Stone Sour, és Satriani mester. Aki győzi anyagilag, menjen mindegyikre. De addig is hallgassátok az idei év legjobb rocklemezét, a "Family Tree"-t.

10/10 

 

bsc.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4613853080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.